Végre már itt vagy velem. Erre vártam már évek óta. Nem is értem, hogyan tudtam beleszeretni egy olyan emberbe, aki nem érdemel meg. De itt vagy, csak a pillanat számít. Mindig a jelen. Nem a múlt és még csak nem is a jövő. Csak te meg én. Együtt megmásszuk a hegyeket, és könnyedén vesszük a lejtőket is. Már nincs te meg én. Már csak mi vagyunk. Együtt. Szeretjük egymást. Ennyi, magyarázatra nincs szükség.
Ujjaink összefonódnak, mint lelkünk szálai. Lassan hajolsz felém, miközben gyengéd csókot lehelsz ajkaimra. Ettől jóleső borzongás fut végig hátamon. Lassan elhúzódsz, de kezeink összekapcsolódnak még.
Mielőtt kilépnél az ajtón, megígéred, hogy várni fogsz rám.
Telnek a végtelen órák, napok, hetek. Várok rád, de már fáj minden pillanat nélküled. Tehetetlenségemben legszívesebben tombolnék, de összeszorított foggal küzdök, hogy erősnek tűnjek.
A napok már teljesen egybefolynak, amikor egyszer csak nyílik az ajtó és belépett rajta a nővér, aki néha benézett. Tekintete mosolygott, miközben elmondta, hogy ma szabadulok. Egy mély sóhaj kíséretében mosolyt erőltettem arcomra, miközben belülről már rég összetörtem. Na nem a szabadulástól. Hanem a sziklaként rámtörő hiányodtól. Erre a gondolatra egyből görcsbe rándult a gyomrom, miközben a felszínre törő zokogás rázta testem.
Ahogy kilépek az ajtón, egyből megcsap a nyári meleg. Te ott állsz, mint egy gyönyörű szobor, testtartásod laza, tekinteted lágy szeretetet és megértést tükröz. Odasietek hozzád, te egyből szoros ölelésedbe zársz. Olyan jó a biztonságot nyújtó karjaidban lenni! Bárcsak így maradhatna örökké!
YOU ARE READING
Lángoló érzelmek
RandomVágy és vágy között van különbség? Testi vágyak vágy lelki kötődés? Te melyiket választod? Olvass bele, mindenre fény derül. 🙂
