Lángoló érzelmek

Kételyek

Ahogy így pihenünk egymáshoz bújva, hirtelen kinyílik az ajtó, és aki belép rajta, arra egyikünk se számított.

Kinyílik az ajtó, és belép Ő, akit a legkevésbé sem akarok látni. Közvetlenül utána egy kihívó ruhába tündöklő nő bukkan fel, aki határozottan Hozzád lépett és lesmárolt. Csak úgy, érzelem nélkül. Én csak döbbenten állok ott, fel se fogva a történteket, amikor Ő odalép hozzám, gyengéden az állam alá nyúl és egy gyors, de annál vadabb csókot adott a nyakam érzékeny részére. Beleborzongok, de eltolom magamtól. Még odasúgja, hogy ezt még nem fejeztük be, majd kisiet az ajtón. Közben tekintetem Rád és a nőre vándorol. Látom, ahogy ellököd magadtól, megragadod a karjánál fogva és durván kivezeted. Még látom, ahogy hosszú szőke haját hátra dobja kihívóan, majd rám néz. Gyűlölettel izzó szemeim szikrákat szórnak, miközben a nő ellibben.

Ahogy becsukódott az ajtó, Te kifújod a levegőt és hozzám lépsz, de én karba font kézzel hátrálok egy lépést. Szemeim rádszegezem, válaszokat szeretnék, itt és most. Ki ez a nő és mit akar Tőled?

Tudom, én is válaszokkal tartozom neked. Lassan a kezemért nyúlsz, amit én elfogadok. Leülsz az ágyra, engem is magad mellé húzol, majd belekezdesz az előbb látottak tisztázásába. Megtudom, hogy az a nő a te menyasszonyod volt. Őszintén szeretted, de ő félrelépett, szó nélkül otthagyva téged. Te próbáltál beszélni vele, tisztázni a dolgokat, de ő elzárkózott minden kommunikációtól. Egészen idáig. Most is csak bosszúból jött vissza. Tudta hogy te már túlléptél rajta, ezért visszatért, hogy újból magához édesgessen. Hogy magához láncoljon ezekkel a méreggel átitatott kötelekkel.
Miután végighallgattam, lehunytam a szemeim, és vettem egy mély lélegzetet. Végül kinyitottam és beszélni kezdtem. Elmondtam, hogy miként jött az életemben ő, hogy miként csavart az ujjai köré, és hozott létre egy szinte eltéphetetlen köteléket kettőnk között.

Ahogy megtörtént az őszinte bevallás mindkettőnk részéről, lehajtom fejem, érzem, mellkasomra olyan nehezék telepedett rá, amit már régen nem éreztem. A kezem után nyúlsz, de én visszahúzom. Óvatosan felállok, elindulok, de az ajtóban megállok. Hezitálok, visszanézek, egyenesen bele azokba a gyönyörű tekintetbe, ami most végtelen szomorúságot áraszt. Ami eddig a vágytól égett, most a visszatartott könnyektől csillog. Látom, ahogy egy könnycsepp kigördül behunyt szemeidből, és végigfolyik arcodon. Máskor egyből letörölném ujjbegyemmel, de most nem. Mondani akarok valamit, sok mindent, de nem megy, a szavak a torkomat szorítják. Lassan megfordulok és némán kilépek az ajtón.

Ahogy kiérek az utcára, megtorpanok, nem visz a lábam, a földre roskadok, a fájdalommal kevert zokogás rázza testem, érzem, ahogy darabokra hullok. Remegve-zokogva fekszek a hűvös földön, amikor egyszer csak egy erős kart érzek a hátamon, miközben valaki megnyugtató szavakat suttog a fülembe. Felpillantok, és egyenesen belenézek szemeidbe. Összébb húzom magam, te gyengéden simogatod hátam. Lassan, nagyon lassan összeszedem magam annyira, hogy fel tudjak állni. Hátrálok egy lépést, hogy meglegyen a távolság kettőnk között. Te felém lépnél, de én feltartom kezem, hogy megállítsalak. De előre lépsz pont annyira, hogy kinyújtott kezem a mellkasodhoz simuljon. De ezt most nagyon nem akarom, ezért visszatartok egy újabb kitörni akaró zokogást, megfordulok és elsietek tőled minél távolabb.