JÓ KISLÁNY || Spacc FF. || SZÜNETEL

XVI. Fejezet - Meghívás Rómába

-Szóval akkor leírjuk mint egy házirendet? - Nevetve nézett rám Laci, tökörülésben ültünk egymással szemben az ágyon.

-Akár, kirakjuk a hűtőre. - Nevettem én is. - Tényleg kötnünk kell kompromisszumokat különben nem fog működni.

-Jól van. - Sóhajtott. - De nem táncolsz, ebből nem engedek!

-Akkor te meg nem füvezel többet. - Vontam fel a szemöldökömet, hümmögött egyet.

-A kettő nem ugyan az. - Nézett rám. - Rád pasik csorgatják a nyálukat miközben táncolsz..

-Jó nem fogok táncolni de éjszakai bárban akarok dolgozni pultosként. - Néztem a szemébe.

-Jó, legalább a nappalokat együtt tölthetjük. - Sóhajtott.

-Nem titkolózunk egymás előtt. - Írtam le a papírra. - Nincs titok. - Néztem rá.

-Nincs. - Sóhajtott. - Minden kiderült szóval nincs mit meg gyónnom neked. - Nevetett halkan.

-Nekem eddig sem volt titkom.. - Mondtam halkan. - Nem zsaroljuk egymást. - Írtam le ezt is. - Semmivel. - Néztem rá ismét. - Ha össze is veszünk nem fenyegetjük egymást..

-Jó. - Nézett rám. - Beláttam már, hogy fasz voltam..

-És a legfontosabb szabály. - Írtam le gyorsan majd felé nyújtottam a papírt. - Nem szólunk bele a másik életébe, nem intézkedünk a háta mögött! - Néztem Lacit. - Ez a legfontosabb, ha még egyszer felmondasz a nevemben összevarrom a kis szádat. - Nevettem.

-Már is megcáfoltad a második szabályt, megfenyegettél. - Nevetett és magához húzott, nevetve támaszkodtam a mellkasára.

-De ez nem olyan fenyegetés. - Néztem le rá, a hajam az arcába lógott ahogy felette voltam így átdobtam a jobb vállamra a hajamat. - Ez inkább figyelmeztetés!

-Megígérem, hogy nem szólók bele a dolgaidba. - Mosolygott rám.

-Jó fiú! - Mondtam majd lehajoltam hozzá és megcsókoltam őt, a fenekemet kezdte simogatni és a csókunk csókolózásba váltott át. Sóhajtva távolodtam el tőle ahogy kopogtak, Laci is sóhajtott.

-Ki lehet az.. - Sóhajtva állt fel ahogy lemásztam róla, én is fel álltam és kivittem a papírt és közben a hűtőre tettem egy hűtőmágnessel. - Helló.. - Mondta Laci meglepődve amikor ajtót nyitott.

-Szia, Rebeka itt van? - Kérdezte egy ismerős női hang, összeráncolt szemöldökkel mentem az előtérbe és megtorpantam ahogy megláttam az ajtóban Miát és az öcsémet. Nagyot nyeltem. - Szia, Rebeka! - Mondta Mia, halványan elmosolyodott.

-Szia! - Mondta az öcsém akinek a nevét sem tudom mert elrohantam apától.

-Szia. - Mondtam halkan, közelebb mentem hozzájuk.

-Bence. - Mondta halkan Mia, bólintottam.

-Gyertek csak be! - Mondta Laci és el állt az ajtóból.

-Köszönjük! - Mosolygott és bejöttek, körbe néztek mindketten.

-Milyen mesét szeretsz, kis haver? - Kérdezte Bencétől Laci, el is mentek a nappaliba tévézni.

-Mi járatban? - Néztem Miára sóhajtva.

-Beszélni akartam veled, az apád hazudott nekem évekig. - Sóhajtott ő is. - Nekem azt mondta te nem akarod látni az öcsédet..

-Nem is tudtam róla.. - Nevettem halkan.

-Ezt szeretném helyre hozni, persze csak, ha te is szeretnéd. - Mondta halkan.

-Apa tudja, hogy itt vagytok? - Néztem Bencét és Lacit ahogy a tévét kapcsolgatják.

-Nem. - Mosolygott. - Az egyik sofőrt kérdeztem meg a címedről mert tudtam, hogy volt már itt.

-Kérsz kávét? - Néztem rá.

-Igen, köszönöm. - Mosolyodott el halványan, a konyhába mentünk. - Az apád megváltozott, már nincsenek olyan dolgai mint régen..

-Mia, ha azért jöttél, hogy apát fényezd akkor nem érdekel. - Néztem rá majd tovább csináltam a kávét. - Eltitkolta előlem az öcsémet és még le is szart évekig.. 

-Te sem kerested őt, ez rajtad is múlt. - Sóhajtott. - Tudom, hogy mérges voltál rá amiért az anyukáddal azt tette amit de nem tudod az előzményeket, szívem így nem ítélkezhetsz..

-Mik az előzmények? - Nevettem halkan. - Hogy iszod a kávét?

-Két cukorral és kis tejjel. - Ült fel az egyik bárszékre. - Már évek óta nem működött közöttük semmi, csak miattad voltak együtt, hogy normális családban nőj fel.

-Még is én velem nem beszél az anyám mert veled csalta őt apa.. - Nevettem halkan.

-Nem velem. - Vonta fel a szemöldökét. - Már elváltak amikor én megismertem apádat..

-Oh.. - Mondtam halkan. - De ettől függetlenül anya ezért nem beszél velem..

-Apád sokat beszélt rólad amikor összejöttünk. - Nézett rám. - Ő keresett téged de te sosem viszonoztad, emiatt hagyott fel az egésszel. 

-Még én vagyok a hibás? - Nevetve tettem elé a kávét amikor megcsináltam.

-Én nem hibáztatlak csak szerintem itt az ideje, hogy egy család legyünk. - Nézett a szemembe. - A hétvégén Rómába utazunk, szeretném, ha ti is velünk jönnétek. - Ivott a kávéba.

-És erről apa is tud? - Kérdeztem halkan.

-Még nem de szerintem örülni fog. - Mosolygott majd Laciékat nézte ahogy nevetnek a mesén. - A fiúk már ki is jöttek egymással! - Nézett vissza rám. - Na benne vagy?

-Még meg kell beszélnem ezt Lacival is. - Sóhajtottam halkan.

-Jelezz vissza estig! - Írta le a számát a kis jegyzettömbre ami a pult szélén volt. - Most viszont mennünk kell, köszönöm a kávét! - Tette a mosogatóba a bögrét. - Gyere, manó! - Szólt Bencének.

-Már is megyünk? - Sóhajtva mászott le a kanapéról, Laci is sóhajtott egyet.

-Igen, mennünk kell szívem! - Nyújtotta felé a kezét.

-Szia! - Mosolygott rám szélesen az öcsém. 

-Szia! - Mosolyogtam rá én is, Lacira néztem ahogy átölelte a derekamat mosolyogva.

-Gyertek el! - Mosolygott rám Mia. - Sziasztok! - Mondta majd kimentek miután mi is elköszöntünk tőlük.

-Hova menjünk? - Nézett rám Laci.

-Meghívott minket Rómába. - Sóhajtottam.

-Ez tök jó! - Mosolygott, a kezét az arcomra tette. - Menjünk el!

-Apa nem tud róla. - Néztem rá. - Mi lesz, ha nem akarja? - Kérdeztem halkan.

-Szerintem ő akarná a legjobban. - Nézett a szemembe.

-Oké. - Mondtam halkan. - Akkor elmegyünk? - Néztem a szemébe.

-Szerintem menjünk. - Mosolygott rám, elmosolyodtam én is halványan.

-Cuki voltál az öcsémmel. - Öleltem át a nyakát. - Vonzó volt ahogy elvoltál vele! - Mosolyogtam.

-Szóval bejön az apás Laci? - Nevetve ölelte át a derekamat.

-Be is indultam.. - Nevetve néztem rá kipirulva, megcsókolt nevetve.

-Most már én is. - Vett fel és a szobába vitt, ledöntött az ágyra és megcsókolt. Szeretem amikor boldogok vagyunk.