8.

399 13 0
                                    

Max Verstappen
📍Kanada

Június 14 Szerda

Lassan száll le a gépem Kanadában. A következő futam hétvégén. Majdnem egész úton a gondolataimba vagyok merülve. A mellettem alvó lányra nézek aki békésen alszik rajtam. Ő az egész utat végig tudta aludni míg én gondolkozok. Eddig minden rendben volt köztünk. Amennyi szabadidőm volt mindig próbáltam vele tölteni. Amikor lehetőségem volt radnikra vittem vagy csak vele voltam. Rengeteg mindent tudtam meg róla, mit szeret és mit nem. Tudom a családja történetét és ő is tudja az enyémet. Teljesen úgy viselkedik mintha a barátnőm lenne én pedig úgy bánok vele mintha a barátnőm lenne. Csak egy baj van. Én még mindig nem kérdeztem meg tőle. Így ezen a hétvégén ezt be kell potólnom! Utálok Kanadában versenyezni, mindig esik az eső és csúszik a pálya. Egy egyáltalán nem lesz könnyű vagy egyszerű futam.
A húgom előző hétvégén átjött hozzám hogy meglepjen, és amikor bejött akkor Vic éppen a konyhapulton ült én pedig előtte álltam. Még jó hogy akkor csak rólam került le a póló.. aztán persze nem ez volt az első és utolsó alkalom amikor a húgom ránk rontott..lehet életre szóló traumát okoztam neki. 

                                   §§§

- Kicsim.- kezdtem el simogatni a karját hogy kelljen fel. Ez nem volt annyira hatásos mert ezt élvezte és mégjobban hozzám bújt.- Olyan vagy mint egy kiscica.- nevettem fel.- Márcsak dorombólni kéne neked.- pusziltam meg a feje tetejét. Még mindig nem volt hajlandó felkelni így a kezem a takarója alá csúszott. Miért rajtam aludt félig így közel volt és nem okozott nehézséget az hogy a pólója alá nyúljak. Erre egyből kinyitotta a szemét, és megfogta a kezemet.

- Ne most Max.- mosolygott rám angyalian. A kezemet elengedte, de én azért sem vettem el onnan a kezemet.

- Miért ne most?- kérdezem én is angyalian majd fölé kerekedek. A lány kuncogva fogadja hogy a nyakát kezdem el csókolgatni.

- Mert egy repülőn vagyunk?- húzza meg a hajamat ami miatt a nyakába harapok egy kicsit aminek tuti marad nyoma holnapra.

- Ez az én repülőm!- mosolygok játékosan rá.

- Na nem mondod!- szórakozik ő is velem. A nő nem tudom hogyan csinálta de fordított a helyzetünkön és én kerültem alulra, Vic pedig a csípőmre ült. Erősen a számba kellett harapnom hogy semmilyen hangot ne adjak ki amikor elkezdte a nyakamat most ő csókolgatni. A derekába martam, hogy ne játsszon velem. Ha lassan nem állunk le akkor tényleg hülyeséget fogok csinálni.

- Így is tetszik a játék?- kérdezi kihívóan a nő. Nekem több sem kellett újra ő volt az ágyon.

- Neked hogy fog ez még tetszeni a hotelben..- sutogttam a fülébe. Jobb lesz ha most leállunk.

A reptéren leszállva egyből beültünk az autóba amit a hétvégére kaptam. Nagyon sok rajongó állt messzebb ezért reméltem hogy nem lesz még több pletyka. Ígyis van elég. Vic a tájat néztem míg én vezettem. Az egyik kezemet a combjára tettem amit meg is szólt.

- Ennek nem a kormányon van a helye?- kérdezi játékosan. Meg szorítom egy kicsit neki mire a kezemre csap.

- Nem tökéletes helyen van!- mondtam neki magabiztosan. A lány rám nézett majd felhúzta a szemöldökét. Ránéztem.

- Az utat nézd ne engem!- ütött rá a melkasomra mire én elkaptam azt a kezét a combján lévő kezemmel. Egy csókot nyomtam rá majd elengedtem, és vissza raktam a kezemet a combjára.

- Ma elviszlek mégegy randira!- jelentettem ki. Ma megkérdezem hogy lesz e a barátnőm! Márcsak az kéne hogy sikerüljön is!

- Hányra jössz?- kérdezte mosolyogva.

Miattad..[1] [Befejezett]Where stories live. Discover now