Miattad..[1] [Befejezett]

24.

Max Verstappen
📍Anglia, Bristol

December 17 Vasárnap

Tegnap reggel Vic kitalálta hogy utaztunk el az apjához karácsony előtt pár napra mert a testvére is hazamegy és majd akkor jobban megtudunk egymással ismerkedni, Jackkal is persze nem csak velem.

Így csomagoltunk és indultunk is. De végül a magángépem tényleg meghibásodott. Ez a karma.. Szóval fel kellett hívom Christiant hogy kölcsön kérhetem e az ő gépüket amíg Angliában utazunk. Persze egyből igent mondtak azzal a feltétellel ha ma elmegyünk hozzájuk ebédre mert régen voltunk már nyugalomban. Én pedig beleegyeztem mert amikor oda megyek olyan mintha haza mennék. A Horner család pedig úgy fogad mintha a fiúk lennék. És én ennek nagyon örülök, hogy ilyen kapcsolat alakult ki köztünk...

§§§

Mióta kinyitottam a szememet azóta azon jár az eszem hogy ma a Horner családhoz megyünk ebédelni! Amit már nagyon várok. Összintén már az a ház a sokadik otthonom.

Ma fog Vic beszélni Hornerrel arról hogy csatlakozik e a Oracle Red bull Racing csapatához! Szóval mint egy kisgyerek aki azt várja hogy az anyukája mikor ébred fel és indulunk el ajándékot vásárolni, pontosan úgy várom hogy Vic fel ébredjen. Felkeltem volna már egyből ha a nő nem rajtam alszik. Amit nem bánok mert legalább megint tudom csodálni alvás közben. Annyira gyönyörű.. A gondolataimból az ajtó nyílása szakított ki. Hirtelen azt hittem hogy Vic apukája vagy bátyja de helyette Jack fejét láttam meg. Igen amíg itt vagyunk Vic apukája házában szálltunk meg mert nem akartunk szállodába menni. Mosolyogva nézem ahogyan hozzám fut. Én óvatosan kiveszem a kezemet a nő feje alól, majd a kisfiút felveszem és berakom az ágyba.

- Jó reggelt.- köszön nekem mire egy puszit nyomtam az arcára.

- Jó reggelt kicsi.- nézek rá mosolyogva amit viszonoz is. A kisfiú a szobában kezdett  bámészkodni. Annyira érdeklődö a világgal szemben. Imádom amikor csak úgy nézelődik és random kérdéseket tesz fel. Okos gyerek lesz..

- Elmegyünk gokárdozni ma?- néz rám csillogó szemekkel aminek nem tudok nemet mondani de most kénytelen leszek sajnos.

- Beszélünk anyuval és meglátjuk. Jó?- nézek rá mire bólogani kezd. Jó lehet hogy nem tudok neki nemet mondani ezért ez a része mindig Vicre marad. Persze így háritom a felelősséget amivel tisztábban vagyok, de mégis csak ez az a kapcsolat amiben van a Jó zsaru, és a rossz zsaru. Nyilván én vagyok a jó zsaru..

- Lando bácsival is beszélünk?- néz rám újra. Hogyan lehet már ennyire okos? Honnan a francba tudja számon tartani hogy ki hol él?

- Talán Lanod is pont hazajött és ráér.- gondolkozom hangosan.- Persze felhívom neked majd.- bólogatok. A kisfiúnak ha lehet ennél nagyobb mosoly, lett az arcán. Ilyenkor érzem azt hogy kibaszottul örülök hogy Jack hozzánk került.

§§§

- Max! Induljunk már!- toporgot az ajtóban a barátnőm. Én akartam minél előbb menni aztán mégis rám kell várni. A kulcsaimat gyorsan felkaptam aztán már léptem is ki a házból. Igazából a kulcsok Vic saját autóját jelentették de ez mellékes.- Max édes.- szólalt meg mielőtt a kocsiba ültünk volna.- Nagyon szeretem ahogyan vezetsz.- jött közelebb hozzám.- És nézni is.- felhúztam a szemöldökömet.- De most szeretnénk én odáig vezetni.- nézett rám azzal a tekintettel aminek nem tudok ellenállni. A sötét szemei most úgy csilogtak rám. Mindennél jobban szerette volna a saját kocsiját vezetni. Egy sóhajt keretében nyújtottam neki az Aston Martin kulcsát.- Köszönöm.- ugrott a nyakamba amit mosolyogva fogadtam.

- Na menjünk.- mondtam miután egy csókot loptam tőle. A nő mosolyogva ült be az autóba.
Az út csendben telik. Nem az a feszült csend hanem az a kellemes fajta ami mellette mindig elfog. Az a bensőséges érzés. Az hogy mellette otthon vagyok. A kocsit kellemes halk zene tölti be amit néha dudulni kezd vezetés közben. Az egyik kezem Vic combján van, és azzal szórakoztatom magamat hogy simogatom. Várom már mikor húzom ki nála a gyufát ezzel. De egyelőre úgy tűnik nem igazán zavarja.

A Horner ház előtt meg állva nagy mosollyal az arcomon szállok ki. Mire Vic oldalára érek addigra a nő már kiszállt amit egy szemforgatásal díjazok. A házra nézek. Arra a helyre ami sokszor nyújtott menedéket, sokszor mutatta meg hogy kik azok az emberek akiket tényleg érdekli mi van velem, azok az emberek laknak itt akiknek nem tudok elég köszönte mondani. Azok az emberek akik a hülye önpusztító 18 éves Max Verstappent a kezeik közé vették. Akik minden rossz mellett mellettem voltak. Száz szónak is egy a vége. Ez a ház az otthonaim közé tartozik. Ahol nem kell álarcot húznom.

- Szeretem ahogyan erre a házra nézel.- szakít ki a gondolataimból Vic. A nőre nézek majd újra a házra.

- Menjünk be.- mosolygok az orrom alatt. Nem válaszolok rá. Pontosan tudja hogy miért nézek így. Hogy mit érzek, talán még a gondolataimat is tudja. Ahogyan felérünk a lépcsőn csak lenyomom a kilincset majd rutinosan magam elé engedem a barátnőmet és belépünk. Mosolyogva zárom be az ajtót.

- Megjöttünk!- kiáltom el magamat miután levetük a kabátainkat. A kisebb folyosó felől hangok szürödnek ki. Arra vesszük az irányt.- Ez a folyosó a konyhába vezet.- mondom Vicnek, és közben mutatom az utat. Tudom hogy mind a ketten itt vannak. Mosolyogva lépek be a helységbe ahol Geri a tűzhely körül forog míg Christian csak nézi őt.

- Már azt hittem hogy sosem értek ide.- lép hozzánk köszöni az össz hajú csapatfőnök.

- A jó dolgokra várni kell.- fogok kezet vele mire a megszólalásomra megforgatja a szemét. Vicet megöleli. A nő egyből lepatint engem és megy Gerinek segíteni. Tetettet felháborodásal megyek Christianal a nappaliba beszélgetni. A tágas nappaliban most valami más volt. A falak színe átlett festve ami nekem fura volt. Tudtam hogy felújították de azt nem hogy ennyire. Eltűnt az élet egy kicsit innen.

- Mi történt itt?- fordulok mégegyszer körbe. Még a bútorokat is kicserélték. Mintha idegen házban lennék. Pedig aztán ugyan az a hely, és társaság.

- Nem néz ki jól?- néz körbe Christian is. Nemlegesen megrázom a fejemet.- Pedig Geri tervezte.- válaszolja mire elmosolyodok.

- Nem.- mondom határozottan.- Csak amikor ide jöttem először olyan otthonos volt. Most pedig olyan...- nem találtam a megfelelő szavakat pedig kerestem.

- Sivár?- kérdezi és felhúzza a szemöldökét.- Még nem sikerül újra belakni..

- Azt látom, nem otthonos még nekem. A másik falak mesélni tudtak volna, de majd hozzá szokom.- ülök le az új krémszínű kanapéra Horner pedig a fotelbe velem szembe.

- A történetedet eltudtad volna mondani.- döl hátra és úgy néz rám. Mintha a szemében büszkeség csillant volna meg. Büszek rám..

- Talán köszönetet kéne mondanom hogy mindent megtartott egy olyan világában ahol a falnak is füle volt.- nevetek fel keserűen.

- Talán.- von vállat.- Vagy talán ez így kéne hogy normális legyen.- néz rám sokatmondóan. Egy kisebb nevetés jön ki belőlem.

- Az én életemben semmi nem normális..

.
Lassan a végére érünk a sztorinak..