🔞 Tükörbe nézve 🔞

A kezdetek

Honnan kezdjem?

Én egy 26 éves fiatal lány vagyok, aki Budapesten született. A pesti életünkről túl sok emlékem nincs, még kicsi voltam (én voltam a legkisebb ötünk közül), de a szomszédnénit megjegyeztem, aki egy kedves idős néni volt, mindig a függöny mögötti kisszekrénybe tartotta az édességeket. Meg arra emlékszek, hogy a barna bejárati ajtónkon volt egy kukucskáló. Lehet, hogy ez másnak semmiség, de bennem – ki tudja miért – megmaradt.

Már gyerekként is másabb voltam, kívülállóként tekintettem magamra. Halk szavú, csöndes, visszahúzódó gyerek voltam, akit sokat bántottak, már kiskoromtól kezdve is mások véleményétől függöttem és ez a rossz beidegződés a mai napig megvan.

Már óvodás koromban is ki voltam rekesztve, bár túl sok emlékem nincs róla. Arra emlékszek, hogy szerettem a homokban elnyomkodni a katonabogarakat. Meg hogy folyamatosan kiközösítettek már akkor is. Senki se játszott velem. Meg amikor egy lány óvodás társam elkérte az egyik arany fülbevalómat (legelső fülbevalóm volt),  hogy megnézze, és nem adta vissza. Meg amikor kaptam Anyutól egy plüss egeret, ami a mai napig megvan, évekig vele aludtam, minden titkomat megosztottam vele, most már csak vigyázunk egymásra.

Nem úgy, mint a többi játékaimra, aminek sokszor levágtam a fejét-lábát-kezét, mert “fájt neki a lába”. Igazából magam se tudtam miért csináltam. Talán az elfojtott érzelmeimet vezettem le így. Vagy az indulataim tudta nehezen visszafogni? Nem hiszem, mindig csendes voltam, nem tudtam megvédeni magát. Pedig szerettem volna.

Talán ha elfogadóbbak lettek volna az osztály-és iskolatársaim, talán ha szerettek volna, ha játszottak volna velem (nem sok ilyenre emlékszek), talán ha a szüleim nem váltak volna el, akkor más lett volna az életem, akkor talán nem lettem volna ilyen hiperérzékeny, ilyen ...sebezhető. Akkor is lehetett volna rá esélyem, hogy borderline lesz? Lehet. Ki tudja? Arra se emlékszek, hogy Apukám hogy lépett be az életébe. Ugyanis amikor két éves volt, a szüleim elváltak, onnantól Anyukám nevelt.
Először és utoljára 2012 nyarán láttam. Akkor se maradt körülbelül olyan... két óránál többet. De tudtam, hogy az egy örök emlék marad. Pontosan már nem emlékszek, hogy mikor kezdtem kérdezősködni utána, vagy hogy mikor próbáltam meg legelőször felvenni vele a kapcsolatot.

Mindennél jobban vágytam rá, hogy Apu szeressen. Nem egyszer el akartam menni meglátogatni őt, de Anyu nem engedte. „Hagyjad már, szard már le, ő is leszar téged, ne foglalkozz vele...”
Természetesen soha nem törődött azzal, hogy ezek a kijelentések milyen nyomot hagynak amúgy is gyenge és fájó lelkembe.

Sokszor eszembe jut, mi lenne, mi lett volna, ha az Apu nevel... Nem azért, mert nem szeretem Anyut, hanem mert... szerettem volna megismerni Aput.