Középiskola 1. - A rossz még jobban fokozódik, a démonok láthatóvá válnak

6 0 0
                                    

Ezután egy négy éves szakiskolába mentem. Ott már jobb volt, voltak barátaim, elfogadtak, szerettek. Emiatt a tanulmányaim is jobbak voltak, tizedik osztályban még kitűnő tanuló is voltam. Boldog voltam. De ez az állapot nem tartott sokáig.

Egyszer pont egy akkori barátnőmmel beszélgetett, aki összeismertetett egy korom béli fiúval. Első látásra szerelem volt, az első komolyabb fiúm. Odáig voltam a fiúért, akinek viszont volt családja. Felesége, gyerekei. Persze ezt nem mondta el, ezért naivan azt hittem, csak engem szeret. De mégsem ez volt a legszemetebb húzása. Kihasznált elég szemét módon. Kihasznált, megerőszakolt úgy, hogy előtte befüveztetett, ezután levizelt és magamra hagyott.

Ezután persze az egész iskola erről beszélt, én pedig megint egyedül éreztem magam, védtelennek és sebezhetőnek. Emellett magam hibáztattam, és bár már sikerült nagyjából feldolgoznom, tudja, hogy ez a történés az egész életemet végigkíséri.
Akkor kezdtem vagdosni magamat, amit egyszer az egyik tanár észrevett.
Onnantól kezdve rendszeresen pszichiáterhez és pszichológushoz jártam, gyógyszert szedtem, akkor kezdtem a Frontint szedni, amit három nap után abbahagytam. Ezután Velaxinnal próbálkozott az orvosom, az tuti lesz, mindenkinek segít. Ahha, persze. A barátaim nagyjából mellettem álltak, védtek engem.

Egyszer tizedik osztályban még kitűnő tanuló is voltam, cserébe elmehettem jutalomkirándulásra, megnéztük a Zikkuratot meg a Magyar Televízió Látogatóközpontját.

Meg emlékszek, egyszer még Comeniuson (külföldi cserediák-program) is részt vettem, de sajnos nem jutottam ki Dániába. Ez akkor nagyon fájt nekem, a mai napig eszembe jut néha.

Egyszer elmentem meggyet szedni. Minden jó volt, amíg az egyik fiú el nem hívott. Pedig mondták nekem, hogy ne. De én elmentem. A fiú orális kényeztetésre vágyott, amit megadtam neki. Én se tudom miért. Hiszen már annyit csalódtam, annyit szenvedtem.

Miután elballagtam és megkaptam az eladói szakmámról a papírt, mentem szakgimnáziumba egy két éves érettségit adó képzésre, ami direkt szakiskolát végzetteknek jött létre.

🔞 Tükörbe nézve 🔞Where stories live. Discover now