Még mindig a Velaxint szedtem. Egyszer annyira magam alá kerültem, hogy órán bevettem tíz szem gyógyszert, de nem lett bajom, mert ki is jött belőlem mind.
Senki nem vette észre, hogy mit tettem. Miután már egy éve szedtem a gyógyszert, éreztem, hogy nem hat, így ezt is abbahagytam.
Szerencsém volt, hogy egy olyan lánnyal jártam együtt az iskolában, aki már a szakiskolában is legjobb barátnőm és osztálytársam volt, és akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Nem szerettem a beilleszkedést, valahogy ez nekem sose ment. Itt is lett egy-két barátnőm, akikkel sok mindent meg tudtam osztani. Plusz ott volt a kedvenc magyartanárnőm is, akivel bármit meg tudtam osztani, amikor órák után ott maradtam kicsit kiönteni a lelkem. Vele a mai napig sokat beszélgetek, ő támogat, lelkileg feltölt.
Egyszer amikor otthon voltam egyedül, megpróbáltam felkötni és megfojtani magam (a felkötés egy szögre kötött madzaggal, a megfojtás kézzel), de valahogy az akarat erősebb volt bennem, mint a tettvágy. Akkor már annyira erősen tomboltak bennem a lelki démonjaim, hogy bármit megtettem volna, hogy csillapítsam belső kínjaim.
Még ballagásom se volt, mert az akkori igazgatónő szerint nem voltunk “igazi” osztály. Viszont legalább szalagavatóm volt.
2016-ban Ausztriába mentünk nővéremékkel, ahol megnéztük a Schönbrunn kastélyt is, ahol Sissy élt, meg fényképezkedtünk.
YOU ARE READING
🔞 Tükörbe nézve 🔞
Non-FictionSaját életem forgatókönyvét nem más írja, csakis én élem meg. Amit gondolok, érzek, élek, az nem másé. Az csakis az Enyém, és soha nem vehetik el tőlem!
