A borderline mellé nekem még gyakran társulnak erős kényszergondolatok is. Baleset, halál, elhagyás, félelem, düh, szorongás, vagdosási kényszer, zártosztály, lekötözés, begyógyszerezés. Ezek kavarognak minden nap a fejemben.
Viszont sokszor még a legalapvetőbb dolgokra se tudom rávenni magam, vagy csak nagyon nehezen. Cikinek érzem, de nincs hozzá lelki erőm. Lassan már ahhoz se, hogy reggel felkeljek.
Az a baj, hogy Anyuval sose volt meg az a bizalom, szinte semmit nem mondtam el neki. Ez a mai napig fennáll, bár már kezd megnyílni neki. Én se tudom miért, de idegenekben sokkal könnyebben megbízok, mint Anyuban, a Testvéreimben vagy a Páromban.
Valamelyik este már annyira impulzív állapotban voltam, hogy azon gondolkoztam, hogyan öljem meg magam, de “szerencsére ” nem tettem semmi hülyeséget.
Egyszerűen csak rámjött…
Sokszor már félek magamól, a saját gondolataimtól, hogy megőrülök…
Mai napig hiányzik nekem a volt Lógusom, akihez két évig jártam, bíztam benne. Épp ezért el sem tudom képzelni, hogy esetleg más szakemberhez járjak (pedig tudom, hogy muszáj lesz). Párszor írtam neki emailt (a volt áteremtől megtudtam, hogy a Kisbéri kórházban dolgozik), de sokáig nem kaptam választ. Amikor igen, akkor meg csak elutasítást kaptam. Pedig csak egy elérhetőséget kértem volna tőle.
YOU ARE READING
🔞 Tükörbe nézve 🔞
Non-FictionSaját életem forgatókönyvét nem más írja, csakis én élem meg. Amit gondolok, érzek, élek, az nem másé. Az csakis az Enyém, és soha nem vehetik el tőlem!
