Taszításból vonzódás

3:utál.. vagy nem?..

"Felsikítottam, majd a lábamhoz nyúltam"        "Nyújtott egy zsebkendőt"
"-Liam fejezd be."      "Egy amolyan 'ne csak nézz' nézéssel"

-LIAM ÁLJ LE!-szólt rá, immár túl hangosan. Én befogtam a fülem és megrezzentem. Mi ütött hirtelen Liambe?! Az előbb még hozzám se szólt. A felügyelő odajött és a többiek is. Ennek láttán, Liam arrébb csúszott pár centivel. Bárcsak pár méterrel! -mi folyik itt?-kérdezi dühösen a felügyelő, Ms.Viola. -Ms.Viola! Liam szerint, az a bocsánat kérés, hogy fogdossa Liát, akin látszik, hogy nem tetszik!-mondta Dylan dühös(?) hangon. -Semmi ilyet nem csináltam te barom. Egy ujjal sem érnék ehhez a logyóhoz!-mondta Liam egy undorral az arcán. A szemem kitágult és rámeredt.-te...-csak ennyi jött ki a számon, mivel elkezdtem bekönnyezni. Elfutottam az én faházamhoz, majd 'betörtem' az ajtót és lefeküdtem, és összekuporodtam. És csak sírtam amíg el nem aludtam. Kb 6:20 van, és reggeli. Ezért gyors kikeltem, és belenéztem a tükörbe. A szemeim full vörösek voltak. Megijedtem, és gyors egy napszemüveget kerestem a táskámba. Felvettem, és kimentem reggelizni a padokhoz. Nem volt kedvem emberek közé menni. Tényleg hatottak rám Liam szavai.

Tegnap írtam Lujzinak, hogy ma inkább egyedül szeretnék lenni, és, hogy ezt tudatosítsa, a többiekkel. Egyedül ettem, mikor valaki KÖZVETLEN mellém ült. A kapucni miatt nem láttam, csak éreztem. Megcsapott egy jó illat.

Lia ezt nem nehéz kitalálni, hogy ki az...
De rohadt neh... jaaa tényleg! Hát Dylan! Elmehetne. -neked nem mondták, hogy ma egyedül szeretnék lenni?-mondom még mindig a szendvicsemre figyelve. -de, de nem zavart.
-engem viszont zavarsz. Nincs kedvem fiúkkal beszélni. Mindegyik egy kiba...-mondtam volna, ha nem lenne csúnya. És én nem tolerálom a trágár szavakat. Főleg emberre. Pedig ez volt az igazság. -mindegy. Neked nem számít, mivel a haverod.-mondom mintha lese szarnám a véleményét. Pedig érdekelt. És ez engem is meglepett.
-csak volt.-mondja büszkén. Leveszem a kapucnim, és ránézek. Ezt a mondatot mintha észre se venném, mivel tudom milyenek a fiúk. Egyszer ellenség, pár perc múlva, mintha testvérek lennének.
-miért vagy még itt?-kérdezem, mert tényleg érdekelt miért nem ment még el.
-mert egyedül nem jó, és megsajnáltalak. Amúgy meg jó társaság vagy.-mosolyog rám, nem önszántamból... én is elmosolyodom.

Mikor már vagy egy órája vége lett a reggelinek, a fiúk röpiztek, a lányok meg elmentek boltba. Nekem nem volt kedvem menni, mert messze volt. (A jó kifogás a lábam volt😉)
Inkább ültem az árnyékban egy pléden, és a tt-t pörgettem. Ez a 2okos nagyon híresek mostanában. Nem is értem. Csak kettő 20 éves ember.

Elgondolkoztam. Mi értelme van a telefont nyomkodni, ahelyett, hogy nézném a röpit?
Lehetnék én a bíró... ah nem engednék meg...

De egy próbát megér!
De elegem van ebből a hangból! De lehet ezúttal igaza van. -fiúk! Nem lehetnék bíró?-nézek rájuk boci szemekkel. A fiú Dylanre néztek, mivel csak ő ismer. Dylan meg az úgy nevezett alfahímre nézett. (Ő volt a vezér/kapitány) a csávó lassan rázta a fejét. Dylan rám nézett, és odasúgott egy bocsi-t. Durcisan leültem a plédre, és néztem tovább a tt-t. Látod, hangocska nem volt értelme!
-tudod mit, gyere. Inkább te lapozgass ne keljen mindig Noah-nak futkorásznia le a pályáról. Na. Gyere!-mondta mosolyogva. Erre én is elmosolyodtam.

Na látod. Kedves oko.. buta Lia... mindig igazam van.
Jolvan na. Beültem a pálya közeléhez, és lapozgattam. Nagyon sok felhő volt. Sokszor pár csepp is rám esett, de nem lényeges. Elkezdett megint szitálni. Ezt már észre sem vettem. Majd egyre jobban esett. Mondtam a fiúknak, hogy inkább hagyják abba, mert esni fog. A fiúk ezt nem hallották meg. Játszottak tovább. Odamentem Dylanhez, hogy mondjam neki, de nem hallotta. Egyre közelebb mentem, mikor a labda, Dylan keze alatt, az oldalamba csapódott. Úgy tettem mintha megsem érezném, és szóltam Dylannek.
-figyu szerintem esni fog abba kéne hagyni. A végén megfáztok. Ez csak elővigyázatosdagból!

Dylan legyintett, és folytatták. -AMÚGY JÓL VAGYOK KÖSZ A KÉRDÉST!-ordítom már messziről. De megsem hallották. Elkezdett megint jobban esni. Itt már futottam, hogy ne ázzak el. Pulcsit nem volt. Ott hagytam a pléden. Biztos csurom víz. Egyszer csak, lépteket hallok magam mögött, majd valaki rám teríti a pulcsiját. -nehogy megfázz.-utánzott nevetve. Mosolyogva bújt mellém, a pulcsiba (fogalmazás egyes de csak érted🥹). -miért vagy ilyen kedves?-kérdezem mosolyogva miközben futunk mert még MINDIG SZAKAD.
-nem lehetek az?-mondja lihegve és nevetve. Nem tudtam válaszolni a kérdésre... így csak hallgattam.