Zantikur, the Sin Eater (A bűnevő)

3. fejezet Zoya

Zoya minden porcikája izzott a kéretlen látogató közelségétől. Ahogy megfordult, legyezői fogságába zárta arcát, s azokon keresztül megpillantotta a jó kiállású férfit. Érezte, hogy szokatlan illat, szokatlan érzések vegyülnek a levegőbe. Nem tudta megmagyarázni, hiszen nem is igazán a széles vállak, szőke fürtök, kék-ezüst tekintet babonázta meg őt, hanem az érzés, mely körüllengte őt. Ezt akkor még nem értette, de nem is engedhetett teret, sem pedig bizalmat az idegennek. Elvégre egy betolakodó volt, aki a Madame engedélye nélkül beszökött a palotába. Talán egy másik merénylő... Készen állt lesújtani legyezőivel, mire a férfi könnyed mozdulattal odanyújtott neki egy másikat. Méghozzá azt, amit ő maga talált Cilina mellett a gyilkosság estéjén.

A szíve a torkában dobogott, hiszen az emlékek a fejébe tódultak arról a borzalmas éjjelről. Az ajka megremegett, a szemében könnyek gyűltek, így csak későn vette észre, hogy nincsenek egyedül. Kihúzta magát, leengedte karját, így teljes valójában elővillant az arca. Próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a férfi tekintete zavarba ejtően sokáig időzik rajta. Ezért a közeledő, apró léptekre koncentrált. Ugyanis a kertben megjelent Tamana, lampiont tartva kezében, díszes köpenyben, melyen hullámok fodrozódtak.

– Nyomozó úr? – emelkedett meg az érkező hangja néhány oktávval, amint jobban megszemlélte a kertben játszódó jelenetet és a szereplőket. Hol egyikük, hol másikuk felé vándorolt a tekintete. – Zoya?

– Gyerekjáték volt betörnöm ide – fordult sarkon a betolakodó, hogy ezúttal Tamana fölé magasodjon. – Megvan a harmadik zantikur – bökött Zoya felé az összecsukott legyezővel, amitől a nő összerándult, mintha támadásnak vette volna a gesztust. – Ezért is javasoltam a Madame-nak a szigorított őrizetet.

– Kérem, uram, távozzon! – szólt Tamana fenyegetően.

– Azért jöttem, hogy ezt visszaadjam – emelte újból a magasba a legyezőt, amit ismét Zoya felé nyújtott. A nő egy pillanatig elmerengett a fegyver láttán, majd bizonytalanul kinyújtotta a kezét, és ráfektette ujjait, hogy elvegye. Amint meghúzta, hogy a nyomozó kezéből az övébe kerüljön, a férfi egy pillanatig nem engedte el. Ettől Zoya ösztönösen felszegte a fejét, és a legyező helyett már a nyomozó ezüstös tekintetébe bámult. Épphogy ez megtörtént, a férfi engedett a szorításon, és a legyező ezzel Zoya tenyerében landolt.

– Átadta a legyezőt, távozzon! Különben szólok a Madame-nak – érkezett fenyegetése.

– Igenis – bólintott a nyomozó, még mindig Zoya arcába meredve, aztán elhátrált, és ahogy a semmiből megjelent, úgy el is tűnt. Zoya egy hosszú pillanatig még utánanézett, aztán szemben találta magát Tamana villogó tekintetével.

– Először a herceg, aztán a nyomozó... Te mindig tudod, kinek tedd szét a lábad – vetette oda neki lekicsinylően.

– Tamana, te is tudod, hogy sosem szegném meg a Madame szabályait. A nyomozó valóban azért tört be ide, hogy visszaadja azt a legyezőt – kerülte meg a nála alacsonyabb nőt Zoya, aki testével állta el az útját.

– Ez nem a tiéd – tépte ki Zoya kezéből a legyezőt. – Cilináé volt, aki meghalt. Akire érdekes módon éppen te magad találtál rá, és most eljött a nyomozó, hogy visszaadjon neked egy fegyvert a tett színhelyéről.

– Mire akarsz kilyukadni, Tamana? – kérdezte Zoya meghökkenten.

– Tudod te! – sziszegte arcába továbbra sem túl barátságosan. – Túl sok a véletlen, és mindegyiknek köze van hozzád – egy pillanatra elhallgatott, mintha azon merengene, megéri-e dús ajkára vennie gyanakvását. Aztán a gyűlölet gyúlékony anyagként lobbantotta lángra szavait. – Sosem szeretted Cilinát, talán még féltékeny is voltál rá. Te tetted! Valld be!