8. fejezet Konstantin

43 1 0
                                    

Konstantin az áldozatok mellé guggolt, hogy alaposan megvizsgálja őket, mielőtt még nekiálltak volna Narral a boncolásnak. Nem kellett sólyomszeműnek lennie ahhoz, hogy észrevegye a zöld csillogást az egyik követ szájában.

Olyan, mintha azt akarták volna, hogy megtaláljuk" merengett Nar a fejében.

„Mert ez így is van" kattogtak, csikorogtak a fogaskerekek Konstantin agyában.

– Drágakő? Ezért gyilkolták meg a követeket? – kérdezte a vékonyka hang a háta mögött, amiről kis híján meg is feledkezett.

– Ez egy jádekő, és igencsak értékes. Nincs még egy ilyen a világon – forgatta a zöld drágakövet kesztyűs ujjai közt Konstantin, majd amikor épp bezacskózva zsebre akarta vágni, felpattant az épület ajtaja, és néhány sötétzöld páncélos alak viharzott be rajta, lándzsáikat előreszegezve.

Konstantin megadóan felemelte a kezét, benne a drágasággal, miközben Zoya ösztönösen a háta mögé bújt, ott keresett menedéket. A nő cseresznyevirág illata megtöltötte a nyomozó tüdejét, de nem hagyhatta magát elbódulni.

Kutyuskák" füttyögött nekik a fejében Nar, még szerencse, hogy a benyomuló katonák nem hallhatták lekicsinylő szavait. Konstantin eközben a másik kezével előkapta jelvényét, és azt is feltartotta.

– Konstantin Snowdon nyomozó vagyok a Legfelsőbb Független Bíróságtól. Tegyék le a fegyvert! – parancsolt rájuk, de azok nem engedelmeskedtek. Egyedül a drágakövet vizslatta tekintetük. Aztán az egyik leeresztette fegyverét, és előrelépett.

– A jádekőért jöttünk, amit azok a mocskok raboltak el Narkisz kodoralutól – köpött egyet a padlóra a katona, meggyalázva ezzel a holtakat és a dojo néma csendjét. – Az ember beengedi őket a földjükre, és ez a hála – dühöngött, majd felszegte a fejét, hogy egyenesen Konstantin szeme közé nézzen. – Szolgáltassa vissza, és már itt sem vagyunk.

– Sajnálom, de egy gyilkosság helyszínén találtuk, tárgyi bizonyíték. Hol voltak nagyjából... – merengett Konstantin, mivel fogalma sem volt a halál időpontjáról, de Nar kisegítette.

Hajnali három és négy között."

– Hajnali három és négy között? – ismételte.

– Ezzel célozgat valamire, nyomozó úr? – mérte végig őt alaposan a katona.

– Csupán arra, ha az Acélsólyom klán követei lopták el a követ, akkor maguknak volt indítékuk és talán alkalmuk is...

– Két órája érkeztünk Sóvárosba. Felkerestük a fogadót, ahol a helyiek szerint megszálltak a követek, és ott azt az információt kaptuk, hogy ide, a régi dojoba indultak. Így kerültünk ide, nyomozó. Még ha indítékom lett is volna, alkalmam biztos nem – sorolta a katona mereven, rezzenéstelen arccal, hangja mégis olyan éles volt, akár a penge, mellyel megölték az öt áldozatot. – Tehát a jádekő...

– Nem adhatom át az ügy lezárultáig.

– Ez a drágakő Narkisz kodoralu tulajdona – erősködött tovább a Nevetőkutya klán katonája. – Érdekes, hogy éppen akkor veszik nyoma, amikor a követek távoznak a városunkból. Ha e nélkül térek vissza, a vezér kegyetlenül megtorolja a jádekő hiányát.

– Sajnálom. Márpedig ez a kövecske odamegy, ahová én is – húzta ki magát Konstantin, készen arra, hogy ha kell, kiverje a katona kezéből a lándzsát, és a földre teperje. De erre nem kerülhetett sor, mivel a férfi egy pillanatnyi töprengés után meghátrált.

Zantikur, the Sin Eater (A bűnevő)Where stories live. Discover now