Fetish /Jikook ff./

37.rész

Jeon Jeongguk

Hosszú idő után először lógok el a suliból és basszus! Így még jobban esik. Pláne, hogy nyomós okkal tettem egyébként, hiszen Jiminnek ma este lesz az első fellépése a színházban, nekem pedig kötelességem venni neki egy hatalmas virágcsokrot. Megérdemli, miután olyan keményen dolgozott. Volt, hogy este nyolcig gyakorolt a színpadon. Így ez együtt járt azzal is, hogy ismét csak a hétvégéken találkoztunk, de Jimin aggodalmával ellentétben én totálisan megértem, hogy most kevesebb ideje van rám.

Tudom, hogy ez neki fontos, ezért nekem is az. Jézusom, ha Mingyu most hallana, körbe röhögne, pedig tényleg így van. Én se gondoltam volna, hogy valaha is ilyen toleráns leszek, de láss csodát! Jimin mellett lassan normális emberré érek és ez nem is olyan förtelmes, mint ahogy gondoltam.

A város egyik leghíresebb virágárusához visz az utam, ahol gyönyörű csokrok vannak. Jiminnek ígéretemhez hűen a legnagyobbat veszem meg, ami teli van vörös rózsával és további olyan virágokkal, amiknek én nem tudom a nevét, de Jimin egész biztos értékelni fogja őket.

Ezután először is hazamegyek, hogy átöltözzek színházi szerelésbe, addig a csokrot pedig beleteszem a legnagyobb vázánkba, amink van itthon.
- Jungkook?- hallom meg anya hangját, mire feszülten elzárom a vizet.
- Én vagyok- felelem.
- Mi ez a csokor?- kérdezi, ami meglep, mert már egy ideje nem érdeklődik semmi iránt, ami velem kapcsolatos. Még a suli se érdekli.
- Jiminnek vettem.
- Szép darab.
- Az.
Kínos csönd.
- Seulgi engem is meghívott- mondja egyszercsak, mire döbbenten rákapom a tekintetem.
- Na és, elmész?
Nemleges válaszra számítok tőle, hiszen tudom, hogy előbb hallgatna meg egy rock számot, minthogy lásson minket újra együtt.
- Igen, elmegyek. Nem akartam visszautasítani a meghívását- teszi hozzá, csakhogy véletlenül se higyjem azt, hogy nyit az egész felé.
- Hát jó- mondok csupán ennyit és elindulok a szobámba, hogy elkészüljek. Egyébként sincs semmi értelme húzni a kínos párbeszédünket.

Először gyorsan lezuhanyzom, majd kiveszem a piercingeimet és nagy odafigyeléssel beállítom a hajam, már amennyire lehetséges és eltart a türelmem. Aztán magamra rángatom a legjobb, legkényelmetlenebb öltönyöm. Nem is gondoltam volna, de mire végzem már pont indulnom kell. Ma nem motorral megyek, hanem gyalog a csokor miatt és mert nem akarok nagy feltűnést kelteni vele.

Amikor leérek a konyhába, hogy kivegyem a csokrot a vízből, megérzem anya kölnijének a szagát. Már ő is biztos indulni készül.
- A kocsiban leszek- kiáltja, mielőtt kilépne az ajtón, mire zavartan utána fordulok. Ezzel most arra akar kilyukadni, hogy elvisz? Egy pillanatra megfontolom, hogy valóban kezdene megbékélni, de aztán eszembe jut, hogy Seulgi is ott lesz és valószínűleg csak neki akarja fenntartani a látszatot.

Úgyhogy beülök a kocsiba és végigszenvedem az utat a színházig a szar zenével a háttérben. Egyszerre pedig deja vu-m támad. Amikor Jiminnel először találkoztunk, akkor is pont így volt. Most pedig, hónapokkal később az ő fellépésére megyek, egy hatalmas virágcsokorral a kezemben. Ki gondolta volna? Hiába, hogy anya úgy áll hozzám, ahogy, ez a fordulat mégis egy isteni csoda.

Amikor leparkolunk, a szívem eszeveszett tempóban kezd dübörögni a mellkasomban. Hamarosan láthatom Jimint a színpadon, én pedig már rég voltam ilyen izgatott.
Seulgi már a bejáratnál vár minket, amikor pedig meglátja a csokrot leesik a szája. Valahogy sejtem, hogy a fia is hasonlóan reagál majd.
- Oh, Jungkook! Istenem, de édes vagy! Jimin kifog ugrani a bőréből, ha meglátja.
- Remélem is- mosolyodom el és óvatosan viszonzom az ölelését, ami lassan szokássá vált nálunk.
- Hari, úgy örülök, hogy eljöttél!- hajol anyához, hogy őt is megölelhesse, én pedig ámultan bámulom, hogyan lágyulnak el a vonásai. - Olyan ez, mint valami családi találkozó.
- Örülök, hogy meghívtál!
- Hát persze! A fiúk imádnivalóak együtt, látnod kell!- csicsergi Seulgi, anyám erre pedig egy biztosan órákon át begyakorolt lágy mosolyt villant felé, majd felém. De engem nem tud becsapni, hiába az erőfeszítés.