Lépések Zaja

9.

Reggel karikás szemekkel keltem és fáradt voltam nagyon is rémálmok gyötörtek.Szerintem én voltam az eslő aki felkellt ígyhát mielőt bárki megláthatott volna bevonultam a fürdőszobába és háromneyged óra alatt eltüntettem a karikákat a szemem alól és úgy néztem ki mint általában csak akkor negyed óra is bőven elég ehez.A gondolataimat az zavarta meg,hogy Fanni dörömbölt az ajtón,hogy nyissam ki mert már nagyon el kell mennie vécére.Megnéztem a tükörben a hamis mosolyt amit feleröltettem magamra,hogy nem látszik-e rajta,hogy nagyon eröltetem,de szerencsémre nem látszott úgyhogy kimentem Fanni egy ideges végre kijelentés után már be is viharzott a vécébe.Kata és Orsi az ágyukon ültek és furcsán méregettek engem.A csendet Orsi törte meg.

- Jól vagy? Tegnap mikor visszaértünk már aludtál és nagyon mocorogtál nem akartunk felkellteni,de aggódunk érted.

- Jól vagyok, - mondtam a legmeggyőzőbb mosolyommal- csak tegnap nem éreztem magam valami fényesen.

- Vettük észre,úgy elrohantál és még Beni is kikészült,mert nem akartad neki elmondani,hogy mi a bajod és az fájt neki a legjobban,hogy hazudtál neki.- mondta gunyorosan Kata.

- Tudom,majd jóvá teszem.Megoldom,köszi az aggódást,de felesleges.

A beszélgetésünket az zavarta meg,hogy valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót Beni volt az.Nagyon rosszul festet valami megviselte őt és tudtam,hogy az én hibám.

- Szia.Ráérsz?

- Persze.Miért?

- Szeretnék veled négyszemközt beszélgetni.Nem jössz velem egy reggeli sétára?

- De,persze,hogy elmegyek csak felöltözöm.addig bejössz vagy megvársz kint?

- Itt megvárlak.

- Oké öt perc.

Nem csuktam be az ajtót gyorsan magamra kaptam egy felsőt és egy rövidnadrágot és egy kis táskát amibe beledobtam a pénztárcám,telefonom és a szoba kulcsát.Kiléptem a szobából,Benin láttam,hogy aggódik belekaroltam és odamentünk a lifthez.Átvágtunk az előtéren és kiléptünk a korán reggeli napsütötte útra és elindultunk a tengerpartra vitt.Nem akrtam megszólalni hagytam,hogy ő tegye meg először és miközben a parton sétáltunk megszólalt a hangja erőtlen volt.

- Tegnap miért rohantál el olyan váratlanul?

- Nem tudom- feletem őszintén- valami futásra kényszerített és nem tudtam a szobáig megállni és kitőrt belőlem a zokogás nem tudom mi van velem.

- Miért sírtál hercegnő?

- Nem tudom.Miért hívsz hercegnőnek? Amióta megtörtént a nyár elején az a támadás azóta hercegnőzöl.

- Azért mert te vagy az én kis harcos hercegnő legjobb barátom aki bármin átkűzdi magát és nem esik kétségbe mikor a baj csőstül jön és mindig őszinte volt velem kivéve tegnap és megbízható.

A szememt elárasztották a könnyek és nem tudtam visszafogni a sírást szorosan odabújtam Benihez és szorosan átöleltem az ölelést viszonozta és így álltunk szó nélkül majd öt perc után felnéztem bele a gyönyörű zöld szemébe.

- Te vagy a legeslegjobb barát.

Nem válaszolt nem is akartam,hogy válaszoljon elengedett és elindultunk vissza a hotelba.

- Akkor minden rendben,már nem haragszol,hogy hazudtam?

- Igen minden rendben,de kicsit még haragszok.

- Remélem majd megbocsájtasz- és átkaroltam a derekát.

- Talán lehet róla szó- mondta pofátlanul.