14 éves voltam, mikor rájöttem, hogy az a furcsa dolog, amit érzek, a fiúk miatt van. A haverok többsége folyton a lányokról beszélt, néhányuknak már volt is csaja, de igazából én sosem gondoltam egy lányra igazán úgy. Aztán egyszer a parkban csókolóztam fogadásból Helena Malinnel, majd közvetlenül utána ki is hánytam az ebédemet. Szürreális élményeim egyike, de ott akkor rájöttem, nincs keresnivalóm se a lányok szájában, se a szerelmi életében.
Úgyhogy a gimnáziumot eléggé vártam már, tiszta lappal terveztem a kezdést. Mégis valahogyan az első hetekben sikertelen próbálkozásnak bizonyult a beilleszkedés. Az osztályközösség különleges volt, lányok és fiúk együtt bandáztak, valahogy szokatlannak képzeltem és ott egyből kitűntem a tömegből. Talán itt léphetett a sors közbe, mikor az akaratommal nem értem el semmit. A kis önbizalomhiányos senki, az örök buzi, aki hányt a lánnyal való csókolózástól, hirtelen egy befogadó közösségbe csöppent. Reggelente megvárták az iskola előtt, szünetekben mindig az osztállyal volt, délutánonként pedig természetesnek vették, hogy velük legyen.
De most miért is beszélek magamról harmadik személyben? Egyszerűen csak befogadtak. És jelenleg 12.es végzős vagyok, egy újabb bizonyíték miszerint ki lehet bírni a gimnáziumot melegként. Ja nem, az egy másik eset egy másik sulival, ahol még nem tartok. Most az itteni helyről beszélek.
Voltak mély pontjaim. Mikor az osztály előtt nyilvánosságra került a másságom, csak méregettek, mintha mérgező lennék. Pár felsőbb éves fiú viccesnek találta, hogy hazafelé mikor egyedül vagyok megvernek, úgy, hogy kórházba kerüljek, hátha ott kigyógyítják belőlem a buzi sejtjeimet. Bordatörést, agyrázkódást és sokkot okoztak, de ezek után is megbámultam azt a gyakorlatozó orvostanonc srácot, aki segített diagnosztizálni a sérüléseimet. Mégis onnantól kezdve rettegtem bárhol is voltam. Voltak fiú haverjaim, akikkel sikerült számomra érzelemmentes kapcsolatot teremteni, amikor csak tudtak megvédtek. De nem egy iskolába jártunk. Majd az alattunk lévő kis nagyszájúak is beszálltak a "tegyük tönkre a nyomorék tizedikes életét" programba. Nem élveztem, végül pszichés gondokkal vittek kórházba, mikor annyira szétvagdostam a karom, hogy vérveszteségben elájultam a fürdőben. Két napig kellett bent maradnom, aztán egy pszichológussal is elbeszélgettem. Iskolaváltást javasolt, gyógyszereket íratott fel pszichiáterrel, és egy csoportot is ajánlott ahol magamfajtákkal beszélhetem meg a problémáimat. De nekem nem volt szükségem erre. Vagyis azt csak mondtam, mivel a depresszióm mindenkit el akart magam mellől üldözni.
'16.02.12.
YOU ARE READING
Vágyaink csapdájában | Befejezett
Teen FictionŐ csak egy meleg fiú a gimnáziumból, aki be akart illeszkedni, de a sok gyűlölködés miatt pokollá változott számára a hely. Egy lehetőség adott volt: jelentkezzen át egy másik iskolába. Hogy milyen érzés antiszociálisként környezetet váltani? És a...