Vágyaink csapdájában | Befejezett

41.

Sziasztok! c:
Azt hittem a héten nem fogok részt hozni, de nem akartam cserben hagyni azokat, akik várták, szóval éjjel kettőig dolgoztam rajta. Remélem ettől nem lett olvashatatlan.
Jó olvasást!! ❤️

A megtervezett hétvégénk ugrott a pocsék péntek délután miatt, így egyikünknek sem volt kedve romantikázni, se nevetgélve eljátszadozni egymás hajával. De ismertünk még egy embert, akinek a péntek estéi nem éppen a jókedvről szólnak és ott a hangulatunkra lelünk. Nick. Elterveztük, hogy meglepjük őt és átmegyünk hozzá ezután a vesztes nap után, legalább ő legyen boldog, hogy ránk számíthat.

Az esti sötétben álldogáltunk a kapu előtt, már csengettünk, de pár perccel később sem jött ki a fiú.

- Talán elaludt. Megnyomjam mégegyszer? – Nézett rám Chris a kapu felé nyúlva, de akkor megjelent a barátunk elég szokatlan péntek esti viseletben. Fekete ing, farmer és nyakkendő.

- Hát ti? – Vonta fel a fél szemöldökét gyanúsan méregetve minket.

- Nem akartuk, hogy egyedül legyél itthon. – Mosolyodtam el kedvesen, nehogy úgy érezze, hogy csak megszánjuk őt, azért vagyunk itt. A jobbomon a szöszi szintén bólogatni kezdett.

- Ez igazán kedves tőletek srácok. – Toporgott és hátranézett. – De az a helyzet, hogy a szüleim ma miattam maradtak itthon. Valamit mondani szeretnének, és nekem mennem kéne vissza. – Halkult el, mintha bűntudata lenne a helyzettől. Pedig inkább én éreztem magam rosszul, amiért megszakítottuk az estéjüket.

- Oké értjük.

- Ne haragudj a zavarásért. – Tettem hozzá.

- Köszi srácok, szisztok! – Integetett és gyorsan visszacsukva a kaput eltűnt a szemünk elől.

Mikor már másodpercek óta álltunk a néma csendes utcán, nem tudtam, hogy kimondjam-e, amire gondoltam. De Chris megette helyettem is.

- Miért érzem úgy, hogy itt valami rossz hír lesz?

- Hm. A szülei sose törődtek a gyerekükkel, pénz az van, de szeretet nincs és most hirtelen összeül a család? Valami nagy gáz van. – Sóhajtottam és nyöszörögve neki döntöttem a fejem a barátom mellkasának. Nick nem ezt érdemli. Ő kedves, önzetlen is, mindig törődik mindenkivel maga körül, de benne ki tartja a lelket? Úgy érzem a következő időszakban vele kell lennünk és támogatni őt, én legalábbis minden jót visszaadok neki, amit nekem nyújtott.

- Menjünk valahova. – Motyogta Chris és leengedte a kezeit, amikkel eddig átkarolt.

- De hova? – Nyafogtam.

- Összerobbantsam a bandát? – Kérdezte a szemeimet fürkészve, mivel a fáradtságtól össze-vissza állhattak. – Vagy neked inkább alvás kéne. Nehéz nap volt ez. – Feszült meg egy pillanatra, amitől egyből tiltakozni kezdtem.

- Nem, nem. Most jót fognak tenni a barátaid.

- Oké. – Vette elő a telefonját és írt egy SMS-t, majd felhívott valakit. Pár percig beszéltek, addig én leültem a járdapadkára és meredtem a semmibe. Vagy inkább nyitott szemmel aludtam, kinek hogy tetszik. Ezen a környéken ritkán járnak autók, családcentrikus része a városnak, nem véletlenül építettek ide nagy házakat a sokgyerekes családoknak. Pár utcával arrébb, tőlünk pontosan egyel kezdődik a nyüzsi és a belvárosi rossz levegő, így itt nyugodtan üldögélhetsz kint az úttest mellett este fél kilenckor a haverod háza előtt, nem fog elcsapni egy kocsi. Már majdnem bekómáltam, mikor Chris bontotta a vonalat és rámszólt.