Csillagszámláló (Larry Stylinson ff.)

Prológus

Az eső egész este megállíthatatlanul szakadt. A kövér vízcseppek hatalmas sebességgel csapódtak neki bármilyen szilárd dolognak, legyenek azok a már félig lecsupaszodott fák ágai, vagy a lehullott, megsárgult avar sáros felülete. Ősz volt, az erdő színes pompával tündökölt volna, ha elég fény éri. Így este, a látására nem, csupán egyéb érzékszerveire hagyatkozhatott. A sötét, kövér felhők a Hold és a csillagok megnyugtató fényét is eltakarták. A bagoly huhogása egyre hangosabb kántálássá változott a fejében, míg orrán keresztül beszívta a moha és az elrohadt falevelek kesernyés illatát. Kis ujjai csak a vizes földet, néhány követ, és kitudja milyen csúszómászókat tudtak kitapogatni ott, ahol éppen térdelt. Már hosszú órák óta sírt, de a zokogása mostanra szipogássá szelídült, és olyan észrevétlenül beleolvadt az erdő neszeibe, mintha mindig is oda tartozott volna. Hátát a gödör oldalának támasztotta, lábait maga alá húzta, és összefogta vékony kabátját, ami már annyira magába szívta a vizet, hogy a súlya megsokszorozódott. Vacogás, fogai összekoccanásának fájdalmas hangja, szipogás aztán vacogás... ez így ismétlődött, már kitudja, mióta.

Ahogy telt az idő, egyre éhesebb és szomjasabb lett, végül fejét a rács felé fordította, kitátotta a száját, és hagyta, hogy az esőcseppek benedvesítsék a nyelvét. Annyira szűk volt a hely... túl szűk ahhoz, hogy egy kilenc éves fiú kinyújthassa a lábait ülő helyzetben anélkül, hogy a túloldalt érintené a talpával. Vajon ki fogja valaki szabadítani? Édesanyjának már minden bizonnyal feltűnt, hogy nincs otthon, de lesz valaki, aki segít neki rátalálni? Talán a Bowman testvérpár rájön, hogy mekkora hibát követtek el, és visszajönnek a lakat kulcsával, ami nem engedte elmozdítani a nehéz vasrácsot a feje fölül. Talán a fiú, akit még sosem látott azelőtt, akinek semmit sem ártott, és mégis részt vett ebben... Talán... Felidézte magában a délután történteket, és azon gondolkozott, mivel érdemelte ki, hogy csapdába csalják. Megfogadta magában, hogy soha, senkiben nem fog megbízni, mert az emberek gonoszak. Még akkor is, ha az illető úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal...

A konyhaasztalnál ült egy bonyolult matekpélda előtt. Nem azért meredt a lapra már percek óta, mert segítség kellett volna neki a számok világában való eligazodáshoz, hanem mert kedvenc tanára egy olyan feladatot jelölt ki számára, ami reményei szerint leköti majd a harmadikos kisfiú briliáns agyát. És Mr. Cox nem tévedett. Már számtalanszor radírozta ki az eredményt, és legutóbb átszakította a lapot is. Képtelen volt koncentrálni. Carol Bowman szavai visszhangoztak a fejében: „Tudtad, hogy anyád minden nap bezárkózik apánkkal? Még a bugyiját is leveszi neki. Ez is a munkakörébe tartozik. A szolgák szolgák maradnak, akármiről legyen is szó." Nem tudta hová tenni ezt az egészet. Egyenleteket oldott meg, melyek a középiskolások könyveiben vannak, még sem értette, mire utalt ezzel Carol. Édesanyja a Bowman családnál takarított és főzött hetente háromszor, de ő el se tudta képzelni, ehhez miért kell levetkőznie. Megrázta a fejét, és csak most vette észre, hogy a radírral elszakította a lapot. Gyorsan kitépte, majd újra lemásolta a példát, és végre sikerült megoldania. Kizárta a fejéből az utálatos Carolt és bátyját, Jesse-t, és máris megszületett a pontos eredmény. Önkéntelenül elmosolyodott a sikerén, majd kinyújtózott, hogy átmozgassa elgémberedett tagjait. Ki akart menni a szabadba annak ellenére, hogy egész nap fújt a szél, szaladni akart a kutyájával, mert semmi nem volt, ami ennél jobban ki tudta tisztítani a gondolatait.

Ahogy ez megfogalmazódott benne, csöngettek. Gyorsan a bejárathoz szaladt, és izgatottan nyitotta ki az ajtót. Először Jesse-t pillantotta meg. A tizennégy éves fiú karba font kézzel nézett le rá. Sosem felejtette el kihangsúlyozni, hogy magasabb rendű bárkinél. A Bowman családnak tömérdek pénze volt, palotájuk, míg ők egy kis házban laktak, melyben csupán egy szoba volt egy kisebb nappalival, konyhával és fürdővel. Mindig ideges lett, ha a testvérpár valamelyik tagja elhívta játszani, mert ezek a találkozások általában rosszul végződtek.