Csillagszámláló (Larry Stylinson ff.)

4. Ha megváltoztathatnám a múltat

Sziasztok! És itt a 4. rész :) Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, csillagokat. Jó olvasást kívánok!

**************************************************************************

4. Ha megváltoztathatnám a múltat (avagy sosincs túl későn)

Végig abban reménykedett, hogy újra csak álmodik. Hamarosan fel fog ébredni, ziláltan, izzadtan, de a puha ágyában, abban a szobában, ahová besüt a Hold fénye éjszakánként, ha nem felhős az ég. Csak meg kell várnia, amíg felriad teljesen magától. Lassan lecsúszott a fal mellett a földre, összeszorította a szemét, mert tisztán érezte, szédül. Felhúzott térdeire fektette a fejét, próbált lenyugodni, de mint olyan sokszor, most sem sikerült. A szíve hangosan dübörgött, a szája kiszáradt, és érezte, ahogy másodpercek alatt teljesen leizzad.

– Nincs semmi baj, itt vagyok! – hallotta meg azt a hangot, aminek annyiszor könyörgött már, hogy segítsen neki. Hogyan lehetséges, hogy van vele valaki? Mindig egyedül volt, csak a saját kapkodó légvételeit hallotta, de most biztosra vette, hogy beszélnek hozzá. Meglepő módon nem érezte a lehullott levelek rothadó bűzét, csupán valami kellemes illatot, amihez szép emléke kötődött. Lou. Amikor percekig csókolóztak az ágyban, teljesen elmerült a másik illatában, ízében, bőrének tapintásában. Hogy kerül az álmába a fiú? Annyi kérdése lett hirtelen. A kíváncsisága lassan kezdte legyőzni a pánikot, ezért óvatosan kinyitotta a szemét. Már nem is volt benne biztos, hogy fel akar ébredni. A másik fiú a térdén mászott hozzá közelebb, és aggódva figyelte őt. Nem lehet más, ez ő.

– Louis? – kérdezte bátortalanul.

– Igen, én vagyok. – Még az apró mosolyt is látta az arcán. Ekkor vette észre, hogy egy világító mobil volt a földre téve, hogy ne legyen teljes sötétség. – Csak lélegezz nyugodtan! – kérte halkan a fiú, és Harry megpróbált neki engedelmeskedni.

– Melegem van – nyöszörögte.

– Ezt vegyük le! – mondta Louis, és már nyúlt is a dzsekije után, hogy megszabadítsa tőle. Hálás volt neki, annyira remegett, nem biztos, hogy egyedül le tudta volna venni. – Csússz előrébb!

Mikor Harry kicsit eltávolodott a lift falától, Lou odaült mögé szétvetett lábakkal, majd az ölelésébe vonta az ijedt fiút. A fiatalabb egy pillanatra lemerevedett a bensőséges érintéstől, de aztán készségesen simult a védelmező karokba. A légzésére koncentrált, akkor fújta ki és szívta be a levegőt, amikor Louis is. Eltelt néhány perc, amíg végre csillapodott a zihálása, és a szíve is lenyugodott egy picit.

– Most álmodom? – érdeklődött kételkedve. – Itt maradsz velem?

– Nem álmodsz, és igen, itt maradok. Nem tudok teleportálni – felelte Louis nevetve. – De ha tudnék se hagynálak egyedül – suttogta, majd egy puszit adott Harry fejére. – Jobban vagy?

– Azt hiszem – válaszolta Harry összeráncolt homlokkal, mintha neki is furcsa lenne. – Hogy találtál rám? – kérdezte, majd oldalra fordította a fejét, hogy jobban láthassa a másik arcát.

– Adam, és a bejárónőd segítségével. Tudod – kezdte vigyorogva Louis –, elég furcsa emberek vesznek téged körül.

– Ráadásul mindkettőnek nagy a szája – jegyezte meg Harry az orra alatt.

– Te mondtad, nem én – nevetett Louis, de amikor eszébe jutott, miért is jött valójában, azonnal elkomorult. – Harry, beszélnünk kellene – mondta bizonytalanul, és még erősebben magához szorította a forró testet. Nem akarta elveszíteni, mégis félt, hogy a másik mit fog reagálni, ha kikerülnek ebből a helyzetből. Talán megint ellöki magától, ha már nem lesz szüksége rá. És a legfájdalmasabb, hogy Louis tudta, Harrynek igaza lenne, ha ezt tenné.