Csillagszámláló (Larry Stylinson ff.)

5. Út a pokolba

Sziasztok! Meg is érkezett a folytatás, amit én nagyon szerettem írni :) Ha tetszik nektek, mindenképpen csillagozzatok, és a kommenteknek is nagyon örülök :)

************************************************************************

5. Út a pokolba (egy kis mennyországgal fűszerezve)

Harry minden apró zajra felkapta a fejét, miközben az autópályán haladtak a régi otthona felé. Bárhol szívesebben lett volna most Louis-val, csak ne kelljen velük találkoznia...

– Tudod, Carol egészen rendes lány lett. Mondhatni, kedves, ha éppen olyan a kedve – magyarázta Lou, majd ivott az ásványvizes palackból. Egy pillanatra a másik felé nézett, aztán újra visszafordult az út felé. Az egyik kezét a hosszú combokra tette, és maga is meglepődött, milyen jó érzés volt újra testi kontaktusba kerülni a fiúval. Amikor egy forró tenyér simult a kézfejére, már szélesen mosolygott.

– Harry, amikor azt mondtad, hogy mindent elölről kezdünk, akkor te... – kezdte, de megakadt a mondandójában. Nem tudta, hogyan folytathatná anélkül, hogy egyértelmű legyen, mi izgatja leginkább a fantáziáját. – Szóval úgy gondoltad, hogy elmegyünk randizni, veszek neked virágot meg csokit, aztán az első találkozáskor elcsattan az első csók, és majd mondjuk az ötödik alkalom után talán lefekszünk egymással? – érdeklődött, mintha azt kérdezné, milyen lesz az időjárás. Azért oldalról picit a fiúra pillantott és félve várta a választ.

– Az ötödik alkalom után?! – kérdezte a másik felháborodva, mire Lou kezdett megnyugodni, de ez az állapot csak néhány másodpercig tartott. – Az ötödik után esetleg szó lehet a csókról.

Louis teljesen halálra vált arccal fordult Harry felé, de mikor rájött, hogy éppen vezet, inkább összeszedte magát. Aztán hallotta, hogy a fiatalabb hangosan elkezdett röhögni mellette, de először nem értette.

– Ha láttad volna magad! – jegyezte meg Harry, még mindig fulladozva a nevetéstől, majd kicsit komolyabbra váltott a hangszíne. – Elég vicces lenne, ha azok után, ami kettőnk között történt, elkezdeném játszani a szende szüzet, nemde?

– Azt hiszem – felelte Lou bizonytalanul.

– Csak azt akarom, hogy adj egy kis időt. Talán nem fogok még ma, vagy holnap az ágyadba ugrani, de nem is akarom megszabni, mikor lesz itt az ideje.

Ezzel a gondolattal Louis is meg tudott békélni, ezért egy pillanatra ránézett, elmosolyodott, mire Harrynek hevesebben kezdett verni a szíve. Lou felemelte a kezeiket, és egy apró puszit hintett a kézfejére, ami túlságosan jól esett Harrynek. Tekintve, hogy az apró gesztus egészen lent, a férfiasságán visszhangzott, remélte, hogy valahogy kibírja a mai napot anélkül, hogy letépkedné a szűk farmert és a szürke pólót Louis izgató testéről. De úgy látszott, a másik nem fogja megkönnyíteni a dolgát.

Már csak negyed órára voltak az úti céljuktól, de Lou lekanyarodott valami földútra, mire Harry gyorsan kapkodta a fejét jobbra-balra.

– Hová megyünk? – érdeklődött.

– Meglepetés – válaszolta a másik. – Legyen ez a nulladik randink.

Nem sokkal később megálltak egy erdő mellett, és nagyon úgy tűnt, hogy megérkeztek.

– Lou – szólt Harry vékony hangon. – Ugye tudod, hogy nem szeretem az erdőket?

Louis csak ekkor ébredt rá igazán, hogy mekkora maradandó nyomot hagytak a történtek a fiú lelkében. Összeszorult a torka, és meg kellett köszörülnie, mielőtt megszólalt.