Csillagszámláló (Larry Stylinson ff.)

9. Csak ő számít!

Sziasztok! És itt is az újabb rész :) Ez a 9., és már csak az epilógus van hátra, aztán véget ér a sztori. De ha szeretnétek tőlem még Larrys történetet olvasni, akkor kérlek, jelezzétek, mert van egy ötletem :) Köszönöm az eddigi csillagokat, hozzászólásokat. Jó olvasást a részhez! :)

*********************************************************

9. Csak ő számít! (azaz eljött az igazság pillanata)

Harry másnap reggel korán ébredt. Szerencsére, a rémálmok elkerülték, így kipihentnek érezte magát. Néhány percig még feküdt az ágyban, nézte, ahogy Louis alszik, de aztán fel kellett kelnie. Egész hétvégén alig haladt valamennyit a munkájával, így itt volt az ideje, hogy bepótolja. Gyorsan felöltözött, a konyhában főzött kávét, és készített egy lekváros pirítóst, aztán bevonult a dolgozószobába. Azonban munka közben sem tudott elfeledkezni a fiúról, aki most az ágyában alszik.

Mikor történt? Amikor találkoztak a buliban? Vagy mikor az erdőben csókolóztak? Nem tudta volna megmondani, olyan hirtelen és észrevétlenül lett szerelmes. Hogyan is gondolhatta még az elején, hogy tudná bántani őt?

– Harry – érkezett a halk suttogás a háta mögül. Elmosolyodott, libabőrös lett a hangtól, miközben az egész testét elöntötte valami kellemes forróság. Lassan hátrafordult, de a látványra nem volt felkészülve. Louis az ajtóban ácsorgott egy szál bokszerben, miközben megállás nélkül ásítozott. Hogy lehet ilyen szép színe a bőrének? A nyár még el sem kezdődött. Harry legszívesebben végigcsókolta volna minden centijét. Majd mindenképpen sort kerít rá, de akkor a pillantása megállapodott az alsó alá rejtett reggeli merevedésen. Hm...

– Gyere ide! Kövesd a hangom! – mondta vigyorogva, mert Lou szemei még mindig nem nyíltak ki teljesen. – Úgy tervezted, hogy kellemessé teszed Lana napját?

– Tessék? – kérdezett vissza Louis értetlenül, mikor megállt a másik fiú mögött, és a vállára támaszkodott.

– Lana bármikor beállíthat, és úgy sejtem, tetszeni fog neki a látvány – jegyezte meg Harry huncutul vigyorogva.

– Fel kéne öltöznöm... – mondta Lou, inkább csak magának. – Igazából én a te napodat szerettem volna beragyogni. Mikorra jön ma?

– Nem tudom – vonta meg a vállát a Harry. – Nincs megszabva neki – válaszolta, majd beharapta az ajkát, és a másik hasát kezdte cirógatni az ujjaival, pont a bokszer pereme fölött. A halványbarna bőr tökéletes kontrasztot alkotott a fehér anyaggal, ami valahonnan annyira ismerős volt... – Louis, az én alsóm van rajtad? – kérdezte Harry kikerekedett szemekkel.

– Igen – válaszolta halkan a kérdezett. – Az enyémet nem találtam meg, és ez félig kilógott a fiókodból, szóval...

– A tiéd biztosan a fotel vagy az ágy alatt van – kuncogta Harry, majd Louis mögé hajolt, hogy ott is alaposan megcsodálhassa a látványt. – Igazából a feneked és a farkad is egész szépen kitölti – jegyezte meg vágytól elködösült hanggal, miközben a hátsójába markolva húzta közelebb a fiút. – A kedvemért rajtad maradhatna egész nap?

– Ha szeretnéd – suttogta Lou sűrű szempilla rebegtetés mellett. Harry gondolkodás nélkül csapott le a finom ajkakra, a fogai közé csípte és kicsit meghúzta, jól eső nyögést váltva ki ezzel a másikból. – Mennem kell dolgozni, és előtte haza akarok ugrani valami tiszta ruháért – dünnyögte Louis, még félig összetapadva a másikkal. Apró puszikkal zárta le a csókot, és egy lépést hátrált, hogy levegőhöz juthasson, mert ha így folytatják, sosem ér be az irodába.