Asszem felcsináltak

Osten novella: 1 rész

    Hú, oké. Eljött az én időm. Minden, amire eddig vágytam, most végre megkapom. Szabadság? Pipa. Fergeteges bulik? Pipa. Mínusz két idegbajos kistesó? Pipa. Oh, egyetem megyek már! Muhahahahaha!

-Osten! Osten!-dörömböl az ajtón anya!-Hányszor mondjam még el neked, hogy ne erőltesd az ördögi kacajodat, mert úgy hangzik mint egy menyét szenvedése, oké?

-De anya!-hisztizem.

-Ne izélj már!-nyit be az engedélyem nélkül. Mindig ezt csinálja.-Az anyád vagyok. Kötelességem elmondani az igazat-teszi csípőre a kezét és körülnéz a szobában.-Bepakoltál?-bök a bőröndöm felé.

-Aha-vonok vállat és megpróbálom behúzni a cipzárt.-Bárt az hiszem, szükségem lesz egy nagyobb bőröndre-nyögöm, miközben próbálom minél jobban összepréselni a táskát.

-Talán, ha kivennél egy-két dolgot-mondja anya.

-Aha, persze-morgom. Ekkor apa jelenik meg az ajtóban.

-Fiam, még nem vagy kész?-kérdi és egy bögre kávét nyom anya kezébe.

-Mindjárt, oké?-nyögöm és már rajta ülök a kipúposodott bőröndön, de még így sem tudom becsukni.

-Így sosem szabadulunk meg tőle-súgja apa.

-Tudom. Talán egyszerűbb lenne, ha leütnénk és kiraknánk a koleszban-válaszolja anya.

-Hallak ám titeket-mondom és kész! Sikerült becipzároznom. Büszkén mutatom a szüleim felé, akik csak a szemüket forgatják, aztán kimennek a szobámból és nyitva hagyják az ajtót. Csípőre tett kézzel nézek körül az immáron üres szobámban és boldogság lengi körül a szívem, hogy végre anyu rosszallása nélkül fektethetek le minden jött-ment csajt az egyetemen. Kiveszem a telefonom a töltőből, aztán kihúzva a bőröndöt a szobából, leviszem a nappaliba. David kinyújtott nyelvvel, vadul nyomkodja a kontrollerét, miközben egyszer egyszer felkiált. A kanapén elterülve pedig Americát pillantom meg, aki a lányos-és egyben irritáló-hangon beszél az egyik barátnőjével telefonon. Mikor rávigyorgok, ő csak morcosan beint, mire sértetten vágok hozzá egy párnát. Ő prüszkölve feláll és miközben az ujjait többször is végighúzza a nyakát felém nézve, elhagyja a nappalit.

-Hát öcskös-ülök le az öcsém mellé-Elmegyek-mondom nagy sóhaj keretében.

-Oké, szia-feleli le sem véve a tekintetét a játékáról. Összevont szemöldökkel nézem egy ideig, aztán inkább felállok és békén hagyom. Az előbb jött meg Jenna néni, aki a testvéreimre fog vigyázni, amíg mi távol vagyunk.

-Vigyázz magadra!-ölel szorosan magához. Sokkal alacsonyabb mint én, ezért lábujjhegyre kell állnia, hogy valamennyire elérjen. Miközben fulladozom, lassan leszedem magamról a kezeit.

-Majd írok-nyugtatgatom. Ír a halál! Örülök, hogy megszabadulok tőletek.

-Mehetünk?-kérdi apa és kikerülve a bőröndöm kimegy.

-Héj!-kiáltok utána.-Igazán vihetted volna a bőröndöt magaddal.

-Fiam, a te cuccod, te cipeled-von vállat és én sóhajtva viszem ki a táskám a kocsiba. Anya beül az anyósülésre, apa a kormány mögé én meg persze hátra kerülök.

Két óra hosszú és fárasztó út után, apa leparkol a kolesz előtt és nekem hevesen kezd dobogni a szívem. Halleluja! Már csak pár perc és szabad leszek! Miközben felmegyek a kolesz lépcsőjén, alaposan megnézek mindent. Látok pár jó csajt, akik húú, eléggé nyitottnak tűntek. A szüleim csak unottan mérték végig a helyet, aztán megérkeztünk a 103-as szobához, ahol a következő négy évemet fogom leélni. A szobatársammal, Andrewal még a nyáron felvettem a kapcsolatot. Jó arcnak tűnik. Ahogy benyitok, ő már ott van és épp a falra ragaszt egy pucér nős poszter. Mikor meglátja a szüleimet, rögtön eltakarja.

-Jó napot Mr. és Mrs. Wilson-dadogja. Elégedetten nézek körül a szobában. Penészes falak, pókháló mindenhol, egyszemélyes, rozsdás rúgós ágyak... Ez volt életem legfőbb álma. Ledobom a bőröndöm az ágyam mellé és kiterülök azon. A hátam majd kiáll, olyan kemény a matrac. Elégedetten sóhajtok fel.

-Akkor mi megyünk is-mondja apa sietősen. Én felállok és férfiasan kezet rázok vele. Aztán anya szorosan átölel és komolyan néz rám.

-Mindig védekezz!-a fejem szinte kigyullad. Andrew mellettem röhögni kezd.

-Anya-figyelmeztetem.-Tudom.

-Ha AIDS-es leszel, kitagadlak. És ne, ismétlem ne csinálj fel egy lányt se, megértetted?!-mutogat fenyegetően felém. Apa kicsit összehúzza magát és elkezd kihátrálni. Nem titok, hogy anya fiatalon esett velem teherbe és elmondása szerint ez mind apa hibája.

-Dakota, édesem-kezdi nyájasan apa.-Ideje mennünk. Anya vet még rám egy szigorú pillantást, aztán két ujjával először a szemeire mutat, aztán rám és egész testéből üvölt, hogy figyelni fog. Természetesen itt sem csuklyák be maguk után az ajtót, így tisztán hallom, amikor még anya felkiált, hogy : " Egy kipipálva. Már csak kettő maradt, aztán végre szabadok leszünk!", mire apa boldogan konstatálja, hogy idefele látott egy jó kis kocsmát, ahol megünnepelhetik távozásomat. A szemeit forgatva becsukom az ajtót, aztán visszadőlök az ágyamra.

-Basszus ember!-áll meg mellettem Andrew.-Anyád kicseszett dögös.

-Hah, az én anyám-bólogatok büszkén.

A következő fél órában Andrew teleragasztotta a falat mindenféle nőkkel, én meg a neten böngésztem a közeli klubok után.

-Kop-kop-nyit be egy lány. Fekete haja a feje tetejére fogva, zöld szemei csillogva pásztázza körbe a szobát, és-nagyot nyelek-csak egy bikini felső és egy rövidnadrág van rajta.-Szia. Margo-nyújtja felém a kezét.

-Osten-rázom meg.

-Srácok, van kedvetek este egy kis erezd el a hajamat "játszani"-mutatja az ujjaival az idézőjelet.

-Még szép hogy!-vágja rá kapásból Andrew.-Hol?

-Nálunk, este-vigyorog Margo.-140-es szoba. Ne késsetek-hagy magunkra én meg összenézek Andrewal.

-Basszus, ez a csaj-kezdem, Andrew meg helyeslően bólogat.

-Képzeld csak el, amikor bejött és bemutatkozott. Csak úgy leesett az állam-mutatja én meg csak röhögök rajta. Egy szó mint száz, a ma este fergeteges lesz!