Make it out Alive (H.S)

Tizenhetedik fejezet

Habár másra sem vágytam, mint egy nyugodt, pihentető alvásra, az éjszaka mégsem úgy zajlott, ahogy azt szerettem volna. Mélyen képtelen lettem volna aludni abban a kényelmetlen, ülő pózban, amiben sikerült elhelyezkednem. Amikor azonban úgy tűnt végre, hogy valamivel mélyebb álomba merültem, a mellettem fekvő Harry nyugtalansága riasztott fel. Sokat forgolódott az éjszaka, nyögdécselt és gyakran motyogott magában, amiből sosem értettem egy szót sem. Sokszor hittem azt, hogy felébredt, de aztán mindig rá kellett jönnöm, hogy csak álmában beszél. Azt viszont nem tudtam volna megmondani, hogy rosszulléte, fájdalmai vagy esetleges rémálmai okozzák-e nyugtalanságát. Segíteni akartam neki, enyhíteni kellemetlenségén, de mást nem tehettem, minthogy végigsimítottam kissé verejtékes arcán, finoman, nehogy felébresszem őt, hiszen szüksége volt a pihenésre. Érintésemre általában egy picit lenyugodott, de hamarosan elölről kezdődött az egész.

Egy ehhez hasonló alkalommal történt, mikor már kezdett hajnalodni, és a nap első, halvány sugarai besütöttek kunyhó falainak apró résein keresztül. Harry álmában halkan motyogott és forgolódni kezdett. Ezúttal biztos lehettem abban, hogy rémálma van, hiszen pár pillanat múlva felriadva kipattantak szemei. Ekkor már a közelében voltam és kézfejemet az övére helyezve megnyugtató köröket rajzoltam a bőrére, hogy gyorsabban vissza tudjon aludni. Harry egy pillantást vetett rám a félhomályban, mire igyekeztem egy halvány és roppant álmos mosolyt küldeni felé. Ő erre csak egy mély levegőt vett, majd lehunyt szemekkel, kezemnél fogva húzott le maga mellé. Halkan felsóhajtottam, hiszen szinte megkönnyebbülés volt végre vízszintesen elhelyezkedni. Képtelen voltam többé nyitva tartani szemeimet, de egy halvány mosoly ült ki az arcomra, hiszen egy pokróc választott csupán el Harrytől. Megnyugtató közelségét még a nem túl vékony anyagon keresztül is éreztem, meleg tenyere pedig el nem engedte az enyémet és szorosan zárult ujjaim köré.

Mikor legközelebb kinyitottam szemeimet, már egészen világos volt a kunyhóban, ami arra engedett következtetni, hogy bőven benne lehettünk a délelőttben. Kissé melegem volt, mert testem köré egy pokróc volt tekerve, azonban hirtelen teljesen éber lettem, mikor rájöttem, hogy Harry hiányzik mellőlem. Azonnal a legrosszabbra gondoltam, hogy biztosan újból eltűnt, hogy a múlt éjszaka csak a vérében lévő alkoholnak volt köszönhető, ma reggel pedig kitisztult fejjel rögtön megbánta a dolgot és az első adandó alkalommal visszamenekült a barlangjába.

Azonban hirtelen aggódásom csupán addig tartott, míg meg nem hallottam Harry ismerősen rekedtes reggeli hangját mögülem.

- 'Reggelt – mormolta, mire azonnal felé kaptam a tekintetemet. A barlang falának dőlve ült, mint ahogy én tegnap éjszaka elalvás előtt. Egészen úgy tűnt, mintha felcserélődtek volna a szerepek a reggelre.

Most adódott alkalmam kicsit jobban megvizsgálni szemeimmel Harryt a nappali fényben, ami tegnap éjszaka csak részben sikerült. Azonban részletesebb képet kapva róla egyáltalán nem nyugodtam meg. Tökéletes vonásai mellett arca sápadtabb volt, mint amire emlékeztem az előző napról, szemei alatt pedig az alvás ellenére is sötét karikák húzódtak. Betegesen nézett ki, nekem pedig látványára is összeszorult a szívem, mégis egy mosolyt varázsoltam az arcomra, és őszinte vidámsággal és megkönnyebbüléssel köszöntöttem őt.

- Jó reggelt. Hogy érzed magad?

- Jól vagyok – válaszolta, és közben keserűen felnevetett.

- Sajnálom, buta kérdés volt – ráztam meg a fejem bűnbánóan. A körülmények ellenére is annyira örültem, hogy itt van, hogy legszívesebben kislányos lelkesedéssel ugráltam volna körbe őt. – Legalább aludni tudtál?

- Valamivel jobban, mint az előző éjszakákon – mosolyodott el leginkább udvariasságból.

Kicsit furcsa volt a légkör, ami ekkor körülvett minket. Kínos talán még nem is volt, sokkal inkább olyan szerencsétlen. A részemről nekem fogalmam sem volt, hogy hogyan kellene viselkednem Harryvel az elmúlt napok után. A szívem szerint legszívesebben a nyakába ugrottam volna még hevesebben, mint előző éjszaka, és bűntudatot éreztem, de beismertem, hogy csókjára is mindennél jobban vágytam. Viszont tegnap részeg volt, gátlások nélkül, most pedig nem igazán tudtam, hogy mit gondol. Egyedül azt tartottam pozitív jelnek, hogy még a táborban volt, ami csakis azt jelenthette, hogy nem gondolta meg magát, miután az alkohol kiürült a szervezetéből, és valóban komolyan kérte a segítségemet.