1.Rossz nap

1.7K 97 8
                                    

ALEC

2016.Szeptember 1.Hétfő(Nem értem, mi abban a jó,hogy kedves naplóm?Egy napló miért lenne kedves?Honnan tudjam,hogy kedves-e?)

A vekkerem hangos csipogására keltem,pontosan 6 órakor.Az ablakon beszűrődött a nap,mert megint elfelejtettem lehúzni a redőnyt.Ezt magamnak köszönhetem.Nem fogok csodálkozna ha egyik nap arra kelek,hogy megvakultam.Nyújtókodva ültem fel ágyamban,közben ásítottam.A gyerekek közül a családban mindig én kelek fel a legkorábban.A tesóimat még hagyom 7-ig aludni.Mivel anyuék korábban szoktak elmenni dolgozni,ilyenkor én gondoskodom a többiekről.Szóval,éppen alsóban és egy szürke pólóban mentem le a konyhába,hogy csináljak kávét.10 perc múlva már megint a szobámban voltam,kitártam a szekrényem ajtaját,megfogtam ami a kezem ügyébe került és már vittem is a fürdőszobába.Levetkőztem,alvó ruhámat kidobtam a szennyesbe,aztán beálltam a zuhany alá.Magamra engedtem a jó,langyos vizet.Egy darabig elvoltam,de aztán eszembe jutott a langyos szó másik jelentése is.Néha a melegeket úgy csúfolják,hogy langyi.Gyorsan lefürödtem,majd megtörülköztem.Felvettem egy fekete ujjatlant,ami felül kicsit lyukas volt,de éppenségel rohadtul nem érdekel.Hozzá pedig egy térdig érő farmer gatyát,ami szintén szakadt volt,de azt a tervezők direkt úgy csinálták.Fekete hajamba csak egyszer beletúrtam,mást nem csináltam vele.Fogatmostam.Ránéztem az órára.7:05.Bakker!Rég felkellett volna őket ébresztenem!Gyorsan elfutottam Izzy-hez,mert az ő szobája van közelebb a fürdőszobához,aztán jöhetett Jace és Max közös szobája.Mind a hárman kómásan keltek fel.Én meg teljesen leizzadtam.Hm...ezért megérte lefürödni,tényleg.Reggelizni akartak volna,de mondtam,hogy most ne,mert elfogunk késni és még Max-et is bekell vinni a sulijába.Na igen.Itt kezdődtek a bajok.Jace és Izzy azon veszekedtek,hogy ki menjen előbb fürdeni.Aztán végülis a húgom ment,mondván,hogy ő a lány.Talán rossz ötlet volt.Még fél nyolckor is bent volt.Jace benyitott hozzá.Szerencsére felvolt öltözve meg minden,csak éppenséggel sminkelte magát.

-Isabelle!Ezzel ráérsz a suliban foglalkozni!Induljunk már!-Kiabáltam dühösen,mert a tesóim néha olyan idegesítőek tudnak lenni.Felkaptam kisebbik öcsém és a saját táskám,majd nyitottam az ajtót.

-Ha nem vetted volna észre kedves Alec,rajtam csak egy alsógatya van!-Mutatott Jace magára.Khm,kicsikét talán tovább időztem el tökéletes hasizmán.Megráztam a fejem.

-Akkor ma nem fürdesz!Öltözz és indulunk!-Morogva csapta be maga mögött az ajtót.Remélem öltözik és nem duzzog.És ha öltözik...vajon nézhetem közben?Miket írok már!Jézusom!5 perc múlva megjelent egy fehér pólóban,fekete gatyában,szőke haja oldalra fésülve,napszemüvege fején csücsült.Lehetséges,hogy véletlenül kidüllesztettem a szemem a látványra?Mert felhúzott szemmel nézett rám.Összecsaptam a kezem.-A francba!-Káromkodtam,mikor megláttam az órát.-Háromnegyed van!Elfogunk késni!És még Max-et is elkéne vinni!-Járkáltam körbe-körbe.

-Hé,bátyus,nézz rám!-Fogta meg a vállam a húgom.Majd megverte.Meghökkentem.-Akkor talán ne csak itt járkálj,hanem menjünk.-Rákellett jöjjek,hogy igazat beszél.

-Jól van.-Bólintottam.-Ti ketten induljatok el a suliba.Én elviszem Max-et.Mondjátok a tanároknak,hogy késni fogok.-Vázoltam fel a tervet.-Ja és kaja gyanánt vegyetek valamit a büfébe.Nyomás!-Mindenki indult a dolgára.Bezártam az ajtót,megfogtam kisöcsém kezét,majd amilyen gyorsan csak lehetett,szedtem a lábam.Max is próbált sietni,de a lábam sokkal hosszabb az övénél.Mikor odaértünk az Általános Iskola elé,letérdeltem,adtam az arcára egy puszit.Mondtam,hogy legyen jó kisfiú.Megígérte.Megvártam amíg bemegy,majd amilyen gyorsan csak tudtam,futottam.A táskám csak féloldalasan volt rajtam,így majdnem leesett.A hajam a szemembe lógott és eléggé zavart.Már majdnem ott voltam a célnál,mikor a lámpa pirosra váltott.Magamban százszor elátkoztam New York utcáit.Egyszer csak egy kocsi parkolt le előttem.Az osztálytársam-Magnus,aki mindig festi magát fiú létére-dugta ki a fejét belőle.

"I don't want a world,I want you"Where stories live. Discover now