Hamarabbi felkelések,
Hajnalok hajnalán.
Belépve, téged kereslek.
Mégsem vagy bent,
Folytatom keresésed.
Megpillantalak.
Szemem sarkából,
Megmutatják, hol vagy,
Boldog leszek.
Folyosói lépteid,
Mégsem felém igyekeznek,
Szomorú akkor sem vagyok,
Hiszen látom igyekezel,
Örömmel tölt el.
Hangod hallatán,
Szívem abba se hagyja az ütemet,
Táncol a torkomban, el nem felejtve, meghallhatod.
Mégsem hallod meg,
Hisz hangodra koncentrálsz,
Nem az én gyenge szívemre.
Szemeidről, fölösleges szót ejteni.
Maga a drog, kábulatba ejtő.
Csak egésznap nézném, ha a 45 perc nem elegendő.
De az a 45 perc, miben te adsz mennyországot,
A nap további részében olyannyira el nem mondható,
Mint mikor veled vagyok,
S szemeidet enyémbe veted.
Mégis mi lenne oly visszataszító?
A sok mosolyban, fűszerezve szemeiddel,
Hangoddal, és lépteiddel,
Akkor is kínzó, ha csak nem felém igyekszel,
Sőt még akkor is, ha tudom, más kapja meg mindazt, mit én csak kívánhatok,
Hisz egy tinilány, mit tudna oly nagyon a nagybetűs SZERELEMRŐL, mit te olyannyira tudhatsz,
Hisz mi, diáklányok, csak szerelembe esünk, s oly nagy bűn, belétek esnünk...
Hisz mi csak szeretetre vágyunk...
Mert még nem kaptuk meg
