hetedik

325 38 7
                                    

Noah Gray

A homokos parton ültünk, pokrócot elfelejtettünk hozni, ám így sem fáztunk. Kellemes csend volt, hallani lehetett a víz sodrásának nyugtató hangját. Az égbolt rózsaszínen foszforeszkált, a várostól messze voltunk, csak mi ketten, mély csendbe burkolózva. Nem volt ott senki, sem morajló gyerekek, sem nyüzsgő tömeg, tényleg csupán mi voltunk. Előttem fekvő teret betöltötte lágyan szélben lebegő vörös hajad, mindenhol édes illatod keringett a levegőben.
Te törökülésben ültél mellettem, rám kaptad a tekinteted. Igéző szemed arcom figyelte, mosolyogtál. Óvatosan, még mindig engem kémlelve hátizsákom felé nyúltál, abban volt az alkohol, amit vettem. Lassan emelted ki a vodkát a textilanyag alól, aranyosan felnevettél.

-Tényleg azt akadod, hogy kiüssünk magunkat? -kérdezted.

-Inkább csak elengedjük. -az üvegért nyúltam, ujjaink összeértek. Olyan volt, akár egy áramütés, te is érezhetted, mert szeplőid elpirultak. Lehunytad a szemed, nagyot sóhajtottál, majd elterültél a végtelen homokban. Vörös hajad, akár a végtelen óceán hullámai, úgy terültek el a sűrű csorvában, lassan nyitottad ki a szemed, aranyosan felhúztad az egyik szemöldököd.

-Na, nem bontod ki? -biccentettél az üveges méregre a kezemben, mely bár mámort okoz, árt.

Aprót bólintottam, eltűrtem egy szemembe lógó hajtincset. Fél szemmel feléd néztem, cseresznyepirosan égő ajkaid enyhén elnyíltak, szemeid arcom figyelték.
Ujjaim óvatosan fűztem a palack nyaka köré, s lassan fejtettem le róla a kupakot. Ráérősen ajkaimhoz emeltem az üveget, nagyot kortyoltam belőle, miközben a szokatlanul rózsaszín égboltot szemléltem. Olyan volt mint egy vidámpark, rengeteg rózsaszín vattacukorral, láttam lelki szemeim előtt, ahogy a boldog gyerekek szaladgálnak édességgel a kezükben, hallottam, ahogy nevetnek.

-Adsz nekem is belőle? -könyöködre támaszkodva néztél igéző kék szemeiddel, feléd fordultam. Elhúztam ajkaimtól az üveget, tenyereid közé tettem azt. Bíztató mosolyt mutattam feléd, haloványan, a gödröcskéid viszonozták azt. Szeplőid azt hiszem a csípős fuvallat miatt kipirosodtak, vagy csak simán elpirultál, ahogy mindig szoktad.

Ujjaid óvatosan fontad a vodkás palack köré, úgy nézted, mintha valami gyilkos fegyver lenne. Az üveggel szemeztél, majd velem. Húsos ajkaidhoz emelted az alkoholt, íriszeid olyanok voltak, mintha a lelkemig hatoltak volna. Nyeltem egy aprót, mire te a vodkát kortyolgatva elmosolyodtál. Nem láttam az arcodon fintort, szerintem jól esett a hűsítő méreg a testednek.

-Úúú, el is felejtettem, milyen íze van. -bazsalyogtál. Fejed vállamra hajtottad, újra ajkaidhoz emelted a vodkát. - Hmm, finom. -suttogtad.

-Kicsi, hagyj nekem is. -mondtam, mire te halkan kuncogva nyújtottad át az üveget. Szemedbe néztem, kissé fátyolos volt tekinteted, ám tudtam, ennyi alkohol még meg sem kottyant neked.

  🌙

-Tudtad, hogy nagyon jó az illatod? -kérdezted. A vodkás üveg már egy ideje üres volt, minden cseppjét megittuk, egyedül terült el a homokban. Ujjaid hajamat szántották fel, a fürtjeimet piszkáltad.
Mellkasomra voltál dőlve, fél karral öleltelek át. Én a csillagos eget kémleltem. Észre sem vettem, hogy a rózsaszín függönyt valaki elhúzta, s már csak az ezer fénycsóva maradt a kékre pingált festővásznon, melyet hétköznapi emberek csupán égboltnak neveznek.

-Néha, amikor nálad alszok, szagolgatom a párnád. -felkuncogtál, angyali hangod töltötte be az űrt a lelkemben.
Állad mellkasomon megtámasztottad. Engem néztél.
-Most is érzem. -suttogtad. -Megnyugtat.

El akartad kapni a tekinteted, rózsapiros orcáid kínosan nevetve takartad, mikor realizáltad, mit is mondtál. Én viszont ujjaim tieid köré fűztem, azt suttogtam, nézz rám.

-Ne takard el az arcod. Gyönyörű vagy. A szeplőid - simítottam rajtuk végig -, a gödröcskéid, az igéző szemeid, a hajad. - kezem állad alá helyeztem, idő közben a szégyenlősségtől pirosodó arcod lehajtottad. Fátyolos tekinteted rám emelted, boldog mosoly ült szád sarkában, melyre akaratlanul pillantottam le. Elfogott a vágy, s közel hajolva hozzád, suttogtam. -Az ajkaid. Imádok benned mindent, jobban, mint eddig bármi mást.

Szánk súrolta egymást, a vágytól elsötétült szemekkel néztelek. Szinte egy levegőt szívtunk, éreztem, hogy egyre hevesebben lélegzel. Ajkam kiszáradt, óvatosan végigszántottam rajta a nyelvemmel. Tekinteted azonnal rátapadt, íriszeid szemem s szám között ugráltak. Mellkasomon feküdtél, éreztem, hogy fel és le emelkedő felsőtested egyre szaporábban kapkod a levegő után.

Az én szívem is majd kiugrott a helyéről, ujjaid óvatosan, pontosan fölé helyezted. Tekinteted elkaptad arcomról, szelíden mosolyogva figyelted szívdobogásom. Azért a mosolyért most bármit megadnék, hogy újra láthassam. Egyszerre volt gyermeki, de mégis érett, gyengéd és mégis határozott. Semmihez nem hasonlítható volt ez a pillanat, vággyal, gyengédséggel, szeretettel.

-Miattad dobog. -suttogtam. A kezem a szívem gyengéden tapintó tenyeredre tettem, lassan a szemembe néztél.

Ahogy íriszeid néztem, azúrkék szemeid fátyola volt a sós könnyed. Lassan, a világtól félve bújt elő szemed sarkából, ügyetlenül s lágyan töröltem le onnan.

És ez volt az a másodperc, mikor éreztem, hogy meg kell tennem. Nem akartam érzékelni a külvilágot, sem a gyengéden sodró víz áradatát. Csupán rád akartam koncentrálni, újra a szád figyeltem. Cseresznyepiros ajkaidat néztem, tudtam, hogy meg akarom ízlelni. Újra közel hajoltam hozzád, leheleted keveredett a mentol, s az alkohol kesernyés ízével.

Arcodra tettem a kezem, ajkaim ajkaidra helyeztem. Ott, a vízparton, valahol a semmi közepén, részegen, olyat éreztem, mint eddig soha. Egész testem bizsergett gyengéd csókodtól, melegség járt át. Egyre többet akartam belőled, addig akartam ízlelni a szádat, míg a nap fel nem jön s még tovább.
Félve csókoltál vissza, tenyered tarkómra vezetted, hajamba túrtál. Ajkad játszadozott az enyémmel, nem bírtam magammal, többet akartam. Azt kívántam, ez a pillanat bárcsak örökké tartana, örökké ezt a boldogságot akartam érezni. Óvatosan alsó ajkadba haraptam, mellkasomon fekve aprót nyögtél. Nyelvem felfedezte tied, áramütésként járt bennem fel s le a bizsergés.

Bal kezed kissé borostás arcomra helyezted, pihegve váltál el ajkamtól. Gyengéd mosolyodtól gödröcskéid föléledtek, elpirult orcád utolsó puszira húztam magamhoz. Mélyvörös hajad válladon terült el, miután lassan visszafeküdtél, még mindig hevesen lélegző felsőtestemre, s amíg hallgattad szívverésem, azt piszkáltam. Mélyet szippantottam illatodból, imádtam. Csendben szuszogtál a mellkasomon, egész éjjel édes kis semmiségeket suttogtunk egymásnak. Figyeltem, ahogy lassan az álmok könnyed világába zuhansz. Arcod nyugodt volt, a lassan feljövő Nap is téged nézett. Ekkor pedig újra beléd szerettem.

-Szeretlek, kicsi. -csókoltalak homlokon.

a sütis lány × befejezettWhere stories live. Discover now