a sütis lány × befejezett

utolsó

Nem tudom, valaha a kezedbe kerül-e ez a levél, ahogy azt sem, hogy mit akarok írni. Tudod, teljesen össze vagyok zavarodva, teljesen átrendeztél mindent az agyamban. 

Szóval, Noah! Ahogyan te is, én sem vagyok a szavak embere, akár hiszed, akár nem, még papíron sem tudom most kifejteni a gondolataimat. Nem tudom hol kezdjem, annyi mindent szeretnék mondani neked, amit máskor nem merek. 

Talán elkezdem a legelején. Soha nem kérdezted, miért mentem vissza mindig a kávézóba, miért nem jártam olyan helyekre, ahova a velünk egy korúak. Most elárulom: azért, mert tetszett, hogy amíg ott voltam, figyeltél engem, megnyugtatott, hogy ott vagy. Bár nem ismertelek, még csak a nevedet sem tudtam, de már biztonságot éreztem a lelkemben. Aztán megtudtam a neved és úgy éreztem, mindenkinél nagyobb mázlista vagyok. Hiszen megszólított egy hozzád hasonló helyes srác, egy hozzám hasonló átlagosnál is rosszabb lányt. Egy pillanatig úgy éreztem, te vagy az én Rómeóm. Bevallom, megijedtem a saját érzelmeimtől, azért nem mentem akkor vissza hozzád. De hiszem, hogy a sors azt szerette volna, hogy újra egymásra találjunk, mert így történt, én pedig akkor lettem a világ legboldogabb embere. Mert azzá tettél, a mosolyoddal, a figyelmeddel és a buta kis vicceiddel. 

A feléd irányuló érzelmeim nem csupán szeretet és boldogság. Azt hiszem, ez annál összetettebb, mert mindig, amikor a közeledben vagyok, úgy érzem, hogy élek, és számítok valamit. Amikor azt mondod, én vagyok a világon a legszebb, egy pillanatra elhiszem. De aztán rád nézek, és rá akarom vágni, hogy nem én vagyok az, hanem te. Mindig megkérdem magamtól, hogy miért pont engem választottál, de aztán mindig visszabillenek és csak élek a pillanatnak. Mert ez nem csak feltétel nélküli szeretet. Azt hiszem ez sokkal több annál, még ha nem is merem leírni. 

Rengetegszer elképzeltem, ahogy valóra válik az összes buta kis álmom, mert te hajtod őket végbe. Sokszor fantáziáltam már arról, milyen lenne, ha örökké együtt lennénk, felhőtlenül boldogan, és azt hiszem ezért fogok mostantól küzdeni. 

Biztosan emlékszel, amikor először voltál nálunk, emlékszel a festményre, amit ég anyukám csinált. Azt hiszem rájöttem, mit jelent. Az a hajó az életet szimbolizálja, én vagyok az, Te pedig az én vitorlám vagy, aki visz előre a hullámzó tengeren. Nem tudnék élni nélküled, mert hozzám tartozol, ahogy hajóhoz a vitorla. Igazgatsz utamon, viharban és békességben is. Nem tudom, hogy jöttem rá erre, de azt hiszem ez a jelentése. Bár lehet minden embernek mást mutat. Te biztos azt mondanád erre, hogy ez butaság, de szerintem nem az. 

Nem akarok oldalakat írni, mert te sosem szerettél olvasni. Igazából, azt sem tudom, ennek a levélnek mi oka van, de te biztos érteni fogod, ha ez hozzád kerül. Mert te mindent megértesz, ami hozzám kötődik. 

Végül pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretlek. Nem úgy, mint , a gyerekek a csokoládét, hanem úgy, mint Rómeó Júliát. Most már tudom, hogy szerelemmel. 

Ölel,

a te kicsid.