Bíztam Benned (befejezett) /H.S./

VII.

Két hét telt el azóta, hogy apám megerőszakolt. Azóta nem nyúlt hozzám se ő, se anya.

A sebeim szépen elkezdtek begyógyulni, már csak a hegeim látszódnak valamennyire. De azok is csak halványan.

Iskolában se jártam ez idő alatt. Apám másnap, mikor benyitott a szobámba reggel, közölte, hogy itthon fogok maradni addig, amíg a sebeim be nem gyógyulnak.. de nem akar ez idő alatt engem látni, ahogyan anyám se, mivel csak teher vagyok számukra.

Az nap egész nap sírtam.

És, hogy mi lesz akkor, ha újra iskolába fogok menni? Őszintén, fogalmam sincsen.

Ott is csak a bántás jut nekem, habár elég nekem az itthoni is, de... Nem tudok vele mit kezdeni.

Ma hétfő van, s ismét itthon maradok ezen a héten.

Éppen függvényeket oldottam meg, mikor hirtelen pittyegett a telefonom kettőt.

Ismeretlen szám : Darling, találkoznunk kell

Ismeretlen szám : Szükségem van arra, hogy láthassalak.

Ismeretlen szám : Remélem jól vagy.

Ugyan arról a telefonszámról kaptam ezt a három sms-t, mint múltkor...

Ki küldhet nekem ilyeneket?

Egyáltalán miért érdekli, hogy mi van velem?

Hiszen sose érdekelt senkit.

•••

Ismét eltelt egy hét. Mivel minden sebem begyógyult, ezért apám parancsára mától ismét iskolába kell járnom.

Az sms-eket pedig sorban, minden nap kaptam.

Az a valaki minden áron látni akar, de én egyre jobban félek tőle.

•••

A terembe belépve összeszorul a mellkasom és a gyomrom, érzem,ahogyan mindenki rám kapja tekintetét. Végig kísérik szemeikkel minden egyes lépésemet, mintha az életem összes mozzanatát tudnák.

Leülök a hátsó padba, ahol mindig is ültem, majd próbálom normálisan kezelni a szituácót, miszerint mindenki engem bámul.

Hisz mindig, mindenki engem bámul. Már megszokhattam volna.

De ez teljesen más volt.

Mintha, sajnálattal.. mi? Dehogy is! Sajnálattal? Ugyan már.

Szerencsémre, senki sem szól hozzám becsengetésig, így el tudok lenni egy magamban.

A tanár hirtelen becsapja maga mögött az ajtót, mire mindenki csendesen a helyére ül.

Mi történhetett addig, míg én nem voltam itt?

Mindenki megbolondult?

Soha nem volt ilyen fegyelmezettség még egyetlen órán se.

Valami történt.

Miután kicsengetnek, mindenki elkezdett kifele menni a teremből, és mivel nekem nagyon kellett már mosdóba mennem, én is menni akartam, de a tanárnő minden áron beszélni szeretett volna velem, így kénytelen voltam bent maradni, és arra váni, hogy elmondja mi a gondja velem.

- Nos. A következő órán az igazgatóval és egy úri emberrel, illetve velem el kell jönnöd a kórházba, mivel... Khm. Nos, meg kell arról bizonyosodnunk, hogy a szüleid nem bántanak-e mind mentálisan, mind fizikailag. Úgyhogy megkérnélek arra, hogy mikor becsengetnek, pakolj össze, majd gyere le az aulába. - mondta, majd a papírjaival elhagyta a termet.

Most mit csináljak?

Nem tehetek ellene semmit.

Csak nehogy nőgyógyászhoz is elvigyenek.

Akkor végem lesz.

Mivel nem tudtam mit kezdeni, nagyon gyorsan elmentem mosdóba, s vissza menve a terembe leültem a helyemre, s vártam a becsengetésre.