Bíztam Benned (befejezett) /H.S./

XVII.

Késő éjjelig vártam rá. De nem jött haza. Rettentően csalódott voltam, hiszen megígérte, hogy velem lesz mindig. Sosem fog elhagyni, megcsalni, bántani, ahogyan azt idáig tették az emberek velem.

Ezektől eltekintve iszonyatosan boldog voltam, hiszen az életem kezdett rendbe jönni. Anyámék végre a börtönben tengetik napjaikat, életfogytiglant kaptak. Nem gondoltam volna még álmaimban sem, hogy valaha ennek az egész kínzásnak vége lesz.

Csalódottan csuktam be a könyvemet, hajnali fél ötkor. Nem jött haza még mindig. Aggódom érte.

Egy pokrócot rátettem a vállamra, majd kimentem a teraszra a kávémmal. Az álmosság és a hideg csípte a szememet, de próbáltam vele nem foglalkozni.

Kusza gondolatok cikáztak a fejemben, még soha sem viselkedett velem így, ahogyan délután tette azt.

A gyönyörű napfelkeltében ámulatba estem, egyszerűen észvesztően varázslatos volt a színek játéka az egen.

A székben már szinte teljesen elaludtam. Az álmok világa át akarta venni az agyam uralmát, és én hagyni is akartam neki, hisz rettentő álmosság tört rám.

Hirtelen egy kocsi kanyarodott be az utcába. Már a motor zúgásáról is megismerem.

Végre haza jött!

Egy halovány mosollyal az arcomon maradtam a helyemen, hiszen olyannyira nehéznek éreztem a testemet, hogy megmoccanni se bírtam volna.

Mintha elájultam volna, vagy inkább elvesztettem az irányítást az agyam felett.

Nem is tudom, és nem is érdekel, mivel sokkal jobb volt ott ülni, kényelmesen, aludni, és tudni azt is, hogy Harry végre haza talált.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már csak arra eszméltem fel, hogy valaki erős karjaiba vesz, majd be visz egy melegebb helyre. Lerak az ágyba, majd mellém feküdve elkezd valamit mondani, inkább suttogni nekem, amit sajnos nem értek, mivel újra elalszom.

Elragad a békés, csendes, és nyugodt sötétség.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket 🐇