Bíztam Benned (befejezett) /H.S./

XII.

- Mesélj magadról. - töri meg a csendet Harry. Miután megjöttünk hozzá, lepakoltuk a dolgaimat, majd elküldött fürdeni, hajat mosni. Ezután, lefertőtlenítette a sebeimet, majd be is kötötte azokat. Felvettem egy kényelmes nadrágot, s egy hosszú újjú pulcsit, majd a hajamat megszárítottam. Addig Hazz készített vacsorát, s miután ettünk, felmentünk a szobájába, majd befeküdtünk a puha ágyába, s elkezdtünk filmeket nézni, de egy idő után meguntuk, így kikapcsoltuk a laptopját. Most pedig Hazz magához húzott, átölelt, s így beszélgetünk.

- Hát, tizenhat éves vagyok, Londonban születtem, és december huszonnegyedikén láttam napvilágot. Anya és apa már kiskoromtól kezdve gyűlöltek, mindig bántottak, kiskoromban csak szavakkal, de már akkor is volt olyan, hogy felpofoztak, vagy rámcsaptak. Ahogy egyre nőttem, úgy lettek egyre rosszabbak ezek a dolgok. Volt, hogy apám késsel támadott nekem, s szétvagdosta a testemet. Ebben a hónapban kezdett el másképp is közeledni hozzám, remélem érted, hogy hogyan is értem. Többször hozzámnyúlt úgy, és ráadásul elvette tőlem azt a dolgot, amit annak a fiúnak szerettem volna odaadni, akit teljes szívemből szeretek, és megbízok benne. De ez nem valósulhat már meg. - az emlékek hirtelen csaptak le rám, könnyeim szótlanul folytak végig orcámon.

- Sajnálom, hogy idáig így kellett élned. Ígérem, hogy most már minden rendben lesz, és nem fog senki se bántani. Vigyázni fogok rád, minden áron meg foglak védeni. Érted az életemet is képes lennék feláldozni. - simogatta oldalamat, miközben a sötét szobában a plafont bámulva, szinte már-már suttogva beszélt. Szavai meghatottak, ilyet még soha senki nem mondott, esetleg ígért nekem.

- Köszönöm. El se tudod hinni, hogy mennyire hálás is vagyok neked. Ebben a pár napban többet tettél értem, mint szabadott volna. - fordítom felé fejemet, s úgy kémlelem arca tökéletes vonásait.

- Tudod, Darcy. Nem azért tettem, mert sajnáltalak. Részben azért is. De nem ez az igazi ok. - pillant rám - Hanem az, hogy biztonságban akartalak tudni. Azt akartam, hogy vigyázhassak rád, mert szeretlek. Igaz, még csak pár napja annak, hogy ismersz. De én első pillantásra, mikor beléptem a terembe, és megláttalak, tudtam, hogy kellesz nekem. Megfogtál, valami nem hagyott nyugodni, tudni akartam mindig, hogy jól vagy-e. Ha nem láttalak, téged kerestelek szemeimmel, s egyszerre aggódni kezdtem, hogy netán nem-e történt valamilyen bajod. Megszereztem a telefonszámod, s elkezdtem üzengetni neked. Tudtam, hog nem fogsz rá válaszolni, de mindenképpen kellett valamilyen kis szikra, hogy igen, jól vagy. Sokat gondoltam rád, ha felkeltem Te voltál az első gondolatom, ha lefeküdtem, te voltál az utolsó. Mikor elmesélted a parkban, hogy mit tett veled az apád, iszonyú dühös lettem. Nem tudtam megérteni, hogy egy ilyen lánynak miért ad az élet ilyen sorsot. Te nem ezt érdemled. Te a színtiszta szeretet érdemled. - felém fordulva mondta már az utolsó mondatait, suttogva. El se hittem.

Szeret!

- Én is Szeretlek. És köszönök mindent! - bújtam hozzá szorosan, ám pár pillanat múlva már csak forró ajkait éreztem saját ajkaimon.