Új lehetőségek [Befejezett]

Szeptember 3., szerda

Ma reggel nem kis meglepetésemre arra ébredtem, hogy valami nagyon hangos a fejem mellett.

Amint sikerült beazonosítani, hogy ez a valami az ébresztőóra, kipattant a szemem, lendületből felültem és lecsaptam az órát. Aztán kétségbeestem, de úgy rendesen. Túl hirtelen ért a gondolat, hogy ma suli van, és ahelyett, hogy vártam volna, mint tegnap, eléggé beparáztam. Hanyatt feküdtem, egy percig csak bámultam a plafont és próbáltam összeszedni magam meg a bátorságom. Jól jött volna egy kicsi a régi önmagamból, hogy ne stresszeljek ennyire, és ne érdekeljen, hogy hogy alakul a napom.

Elhatároztam, hogy megnyugszom, és teljesen normálisan állok a probléma elé. Kaptam még egy esélyt, ki kell használnom, nem mindenkinek adatik meg. Elköltöztünk, új városban vagyok, új iskolába megyek, új osztálytársaim lesznek. Ők nem ismernek engem, nem tudják, milyen voltam nemrég, ezért nem fognak kiközösíteni vagy megutálni. De ehhez az is kell, hogy én nyissak feléjük. Igen, nyitott leszek, és barátságos mindenkivel. Senkit nem fogok elküldeni magamtól, és nem képzelek az osztálytársaimba ellenséget, akik ellen meg kéne védenem magam. Olyan leszek, mint egy teljesen átlagos tanuló, már csak a szüleim kedvéért is. Sosem volt átlagos gyerekük, megérdemlik, hogy most ne legyen velem semmi gond. Nem is lesz, tanulni fogok (tényleg!), jól fogok viselkedni – bár eddig sem voltam valami hangos órákon –, nem járok buliba, nem fiúzom, nem iszom, nem lesz tele az ellenőrzőm figyelmeztetésekkel a kinézetem miatt, és nem kell majd pszichológushoz hurcolni, mert nem lesz semmi bajom és lesznek barátaim.

Igen, elég sok mindenre kell figyelnem, de megfogadtam, hogy nagyon fogok igyekezni és mindent megteszek, hogy újra normális legyek.

Kimásztam az ágyból, és lementem reggelizni. Apu már elment, anyu viszont itthon volt, egy újságban nézegetett valamit, de az érkezésemre felnézett.

– Hát, a ma reggel is eljött – fürkészett mosolyogva, mire – érzésem szerint – elkezdett táncolni a gyomrom tartalma.

– Ne is mondd – nyögtem, mire felnevetett.

– Ne izgulj. Ebben a suliban minden más lesz.

Én is ebben reménykedem.

Alig ment le két falat a torkomon, de még az is vissza kívánt jönni. Felmentem a fürdőbe, lezuhanyoztam és fogat mostam. Még meleg az időjárás, ebből kiindulva sötétkék szoknyát vettem fel. Még szerencse, hogy voltunk vásárolni, különben elkéstem volna, annyi ideig kereshettem volna olyan felsőt a ruháim között, aminek nem mellközépig ér a kivágása...

A hajamnak nagyon jót tett a vágatás, sokkal dúsabb és ápoltabb így, hullámosan omlik a vállamra. Tettem magamra szempillaspirált, de szigorúan csak azt, az összes többi sminkes cuccot el akarom felejteni. Nem is tudom, miért hoztam egyáltalán magammal őket. Amikor indulás előtt a tükörbe néztem, végre azt tudtam mondani, hogy igen, ez a lány én vagyok.

Az idővel picit megcsúsztam, amikor fönn tétováztam a szobámban, úgyhogy amikor leértem, Flóra már a kapunk előtt várakozott. Ahogy megláttam, újra elkezdtem izgulni, eszembe jutott, hova is megyünk.

– Szia – köszönt mosolyogva, majd közelebb lépett hozzám, hogy megöleljen.

– Várj – állítottam meg, mire értetlenül nézett rám. – Elkapod. Tudod, még náthás vagyok.

– Meg lökött is – nevetett ki, majd befejezte a mozdulatot. Tétován viszonoztam az ölelést, gondolom, mondanom sem kell, hogy nem volt számomra természetes, anyun és apun kívül őszintén még nem öleltem meg senkit. Csak azokat az ismeretlen fiúkat a bulikban... Pff, a hideg kiráz tőlük meg magamtól...