Új lehetőségek [Befejezett]

Október 9., csütörtök

– Mindig csak rólam van szó – jegyeztem meg Flórának a suli utcájába fordulva. Az erőlködő napsütés kissé elviselhetőbbé tette az egyébként átlagos és szürke csütörtök reggelt.

– Miben?

– Hát... Mi van Tomival? – kérdeztem meg óvatosan.

– Tomival? – kérdezett vissza szomorúan mosolyogva. – Gondolom te is emlékszel arra, amit a plázában láttunk. Mert nekem elég nehéz elfelejteni a képet, ahogy egy másik lánnyal andalog és beszélget jókedvűen. Felfogtam és teljesen elfogadtam. Csak éppen túllépni nem tudok rajta – sóhajtotta.

– Sajnálom – sütöttem le a szemem.

– Nem kell – vonogatta a vállát. – Ilyen az élet, meg különben nagyobb bajok is történhetnének annál, hogy a fiúnak, aki tetszik nekem, barátnője lesz.

Nem értem, Flóra hogy tudja ilyen jól és intelligensen kezelni ezt a helyzetet. Oké, teljesen igaz, hogy nem ez a legnagyobb probléma a világon, sőt utólag visszagondolva biztosan csak egy jelentéktelen kamaszkori csalódásnak fog tűnni, de azért mégiscsak fájhat. Legalábbis engem biztosan megviselne, ha Norbinak barátnője lenne. És Norbi kinézetéből adódóan egyáltalán nem kizárt, hogy ez bekövetkezik egyszer, úgyhogy addig jó lenne leckéket vennem Flórától...

Becsengetés előtt pár perccel a helyemen ültem, amikor odajött hozzám Andris.

– Szia. Ma már nem tévedtél el? – kérdeztem mosolyogva.

– Nem, ilyen szerencsétlen talán még én se vagyok. Bár ki tudja... – gondolkodott el, mire elnevettem magam.

– Mi újság? – kérdeztem, mert éreztem rajta, hogy mondana valamit, csak nem tudja, hogy kezdjen neki.

– Hát... lenne egy kérdésem, illetve kérésem.

– Mégpedig? – próbáltam kihúzni belőle.

– Gondolom láttad, hogy németen végig az ofővel dolgoztam, fel akarta mérni, hogy hol tartok. És hát nem tartok ott, mint kéne, előző sulimban is utáltam a németet, meg a tanár sem volt túl jó. És az ofő ezért mondta, hogy korrepetálásra kéne járnom, de neki elég sűrű az óra rendje, úgyhogy azt javasolta, hogy egy velem egy korút kérjek meg, ami szerintem is jobb ötlet. Azt is mondta, hogy te meg nagyon jó vagy németből... Egyébként ne haragudj, a fogalmazás sem az erősségem, azért beszélek itt mindent összevissza – szabadkozott bocsánatkérően, pont mielőtt elhangzott volna a lényeg.

– Semmi baj, kivárom – nevettem.

– Na, szóval azt akartam kihozni ebből az egészből, hogy én rád gondoltam, mint korrepetálóra, de persze ha nem érsz rá, vagy nincs kedved, esetleg valami más miatt nem, akkor nem kell, nem erőltetem. Szóval megkérhetlek, hogy korrepetálj engem németből? – bökte ki azt az egy mondatot, ami miatt végigdumált két percet.

– Persze, szívesen – válaszoltam. – Csak mondd, hogy mikor, délutánonként általában otthon vagyok.

– Még pontosan én sem tudom, hogy melyik nap mikor indul a buszom, vagy mikor érek rá, úgyhogy majd megbeszéljük.

– Oké, mikor kezdjük?

– Hát, ma azt hiszem... – gondolkodott el, majd csettintett egyet. – Ma jó lesz, ha neked is jó.

– Nekem jó – vontam vállat. – Akkor suli után rögtön jössz?

– Aha – bólintott.

– Oké – mosolyogtam rá, amivel akár le is zárhattuk volna a beszélgetést, de Andris még mindig a padom mellett állt, mintha kérdezni szeretne még valamit.