Új lehetőségek [Befejezett]

Szeptember 30., kedd

Egész éjjel nem tudtam lehunyni a szemem. Hiába voltam hullafáradt, nem hagytak nyugodni a gondolatok. Egy idő után már a próbálkozást is felhagytam az alvással, csak éberen és agyalva forgolódtam az ágyamban. Végül hajnali négy körül sikerült nagyjából álomba merülnöm, így fantasztikusan kipihent voltam, amikor hatkor csörgött az órám. Ráadásul mikor nyöszörögve felültem az ágyamban, észrevettem, hogy nem kapok levegőt, az orrom száz százalékosan be van dugulva. Ja, és izomlázam is volt! Említettem, hogy tegnap tesin végig erősítettünk. Utána még csak zsibbadást éreztem, de ez mostanra kőkemény izomlázzá változott, olyan mintha kövekből lennének a lábaim.

Szóval ez a nap is legalább olyan szépen kezdődött, mint a tegnapi, de valahogy ez most mégsem tudta kedvemet szegni. Igaz, a karikákkal a szemem alatt és az elnyűtt ábrázatommal nem nyújthattam túl pazar látványt, de hát van smink a világon. Eldöntöttem, hogy ez a nap sokkal jobb lesz, hiszen nem hétfő van, nem a hét első, legstresszesebb napja, és már nem is ömlik az eső, hanem néha még a nap is süt. Úgy óránként egyszer egy percre...

Meg aztán nem is volt okom a szomorkodásra. Tegnap jártam Norbiék házában (Norbi szobájában is!), találkoztam az anyjával, aki szimpatikusnak talál, és Norbi állítólag csupa jót mesélt rólam. Szerintem ezek elég jó kilátások.

A gondolataimba merülve ballagtam a suli felé, egyik fülemben fülhallgatóval - fő a biztonság, azt mondják, soha ne menj bedugott fülekkel egyedül sehová, mert nem hallod, ha követ valaki... -, amikor futó lépéseket hallottam, és a következő pillanatban Norbi mellém érve rám mosolygott. Sietve kihúztam a fülemből a fülhallgatót, mert azért elég illetlenség lenne bedugott füllel beszélgetni vele.

- Szia - mosolyogtam vissza rá.

- Helló - köszöntött vidáman. Egyébként meglep, hogy találkoztunk, nem értettem, hogy mit keres itt. Biztos voltam benne, hogy ilyenkor reggeli edzése van, mivel Domával mindig majdnem elkésnek az első óráról.

- Ilyenkor nem... edzésed van? - kérdeztem meg tőle akaratlanul is. Aztán már meg is bántam, nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha nagyon figyelnék rá, és számon tartanám, mikor mit csinál... Csodálkozva nézett rám, szóval nem kizárt, hogy ezt gondolta.

- De lenne, csak beteg lett az edző. Bár ettől függetlenül páran szóltak, hogy ők akkor is elmennek.

- Akkor te hogyhogy nem mész? - kérdeztem csodálkozva, mert nem úgy ismerem Norbit, hogy szívesen kihagyna egy edzést is, ha van lehetősége elmenni.

- Reménykedtem benne, hogy összefutunk - válaszolta rövid csendet követően, mire őrült módon kezdett verni a szívem. Bumm, bumm, bumm. Komolyan, talán még ő is hallotta.

- Ja, értem - motyogtam a földet nézve. Egy pillanatra úgy tűnt, most megrekedt a beszélgetés, és jöhet a suliig a kínos csönd. De végül nem jött, mert egymás után vagy hármat tüsszentettem, mire Norbi aggódva nézett rám.

- Hogy érzed magad?

- Köszi szépen, jól vagyok - válaszoltam egy orrfújás közepette.

- Megfáztál? - érdeklődött tovább.

- Igen, de nem vészes, csak egy kis nátha. Az lenne a csoda, ha nem fáztam volna meg, miután annyi ideig álltam az esőben - legyintettem.

- Sajnálom - mondta váratlanul.

- Mondom, hogy ez csak nátha. Pár nap, és elmúlik...

- Nem azt - vágott közbe. - Hanem, hogy rossz napod volt...

- Szerintem nem tehetsz róla, hogy rossz napom volt - mosolyogtam.

- Nem is arra gondolok. Hanem hogy bunkó voltam veled, tényleg az voltam. Szóval tényleg sajnálom, egyáltalán nem volt jogom hozzá.