Új lehetőségek [Befejezett]

Szeptember 8., hétfő

A suli második hete. És azt hiszem, már most tökéletesen elege van belőle mindenkinek, ugyanis a suli felé menet csak unott és rosszkedvű fejeket láttam, ami miatt az én hangulatom sem volt túl rózsás. Az sem segített, hogy fizika volt az első óránk. Miért a legutáltabb tantárgyaimmal kezdünk leggyakrabban?

– Mi jött ki a harmadik feladatban? – fordultam Flórához becsengetés előtt pár perccel, mire Ákos megállt a padunk mellett.

– Milyen harmadik feladat? – kérdezte gyanútlanul.

– Fizikaházi – mutattam fel a füzetem.

– Volt fizikaházi? – kérdezte döbbenten, mire legalább az osztály egyharmada felkapta a fejét.

– Volt – bólintottam.

– Francba... Ivett, ha nem lenne nagy kérés, akkor kérlek szépen...

– Vigyed – sóhajtottam és a kezébe nyomtam a füzetem, mire rám villantotta azt a tipikus, kibírhatatlan mosolyát.

Amúgy körülbelül tényleg az osztály egyharmada elfelejtette a házit, szóval szépen körbejárt a füzetem. Még jó, hogy itt én vagyok a leggyengébb fizikából... Látszólag ez nem zavarta őket, mert amikor szóltam, hogy lehet, hogy nem teljesen jó, akkor értetlenül közölték, hogy az tök mindegy. Az a lényeg, hogy kész legyen.

Amikor mindenki lemásolta, aki akarta, Ákos visszarakta a füzetem a padra.

– Örök hálám üldözzön – kacsintott rám, mire megforgattam a szemeimet. Jaj, csak azt ne. :)

Amúgy Marci meg Boti felelt, előbbi kimenni sem volt hajlandó, utóbbi meg csak felírta a rólam másolt házit, elmagyarázni nem tudta, amitől a tanárnő eléggé kiakadt, és kegyelem kettessel ültette le. Nekem abszolút nem kedvezett a helyzet, mert az óra hátralevő részében is pipa maradt, ami miatt irtóra hadarta az anyagot, így én a szokásosnál is kevesebbet értettem...

Aztán következő órában a tesitanár is bebizonyította, hogy nem hiába a kedvencem. Súlylökés... Csak azt nem tudom, hogy ki volt az a hülye a történelemben, aki először kitalálta azt, hogy fogjunk meg egy bazinehéz golyót és fura testhelyzetből hajítsuk el. Bocsánat, lökjük... Nekem egyáltalán nem ment, és a sokadik próbálkozás után tanácstalanul néztem körbe.

– Még csak nem is jól fogod – nevetett ki Ákos, akinek – mint minden tesiből –, ez is kiválóan ment.

– Akkor megmutatod, hogyan kell? – vontam fel a szemöldököm, mire magabiztosan elvigyorodott és mögém lépve ráhelyezte a kezét a golyóra és az én rajta lévő kezemre is. Ettől persze teljesen elvörösödtem, főleg akkor, amikor megláttam Flóra viruló fejét. Ákos megigazította a kezemben a golyót, aztán hátralépve végignézte, ahogy eldobom.

– Még mindig nem jó – nevetett. – Mindenáron dobni próbálod.

– Kötözködni vagy itt, vagy segíteni? – néztem rá mérgesen, mire lazán elröhögte magát.

– De harapós kedvedben vagy – mondta, mire kínosan mosolyogva lesütöttem a szemem. Miért tud így zavarba hozni mindig? Újra mögém lépett, elkezdte igazgatni a kezemben a golyót, és berakta a nyakam és a kulcscsontom közti üregbe.

– Koszos lesz a pólóm! – jegyeztem meg.

– Akkor csinálod jól – mondta a fülembe halkan, és a csiklandozó leheletétől akaratlanul is elmosolyodtam. Ezúttal nem engedte el a kezem, hanem velem együtt ellökte a golyót, ami így egész messzire ment. – Érzed a különbséget? – susogta. Egyébként egyáltalán nem éreztem, csak arra tudtam gondolni, hogyha nem megy el mögülem most rögtön, akkor már annyira zavarban leszek, hogy megfogni sem tudom majd a vasgolyót. Nem beszélve arról, hogy elképesztően csiklandozott a susogása...