𝐀 𝐒 𝐇 𝐄 𝐑 - 𝖤𝗏𝖾𝗋𝗒𝗍𝗁𝗂𝗇𝗀 𝖼𝗁𝖺𝗇𝗀𝖾𝖽

𝐓 𝐖 𝐄 𝐍 𝐓 𝐘- 𝐎 𝐍 𝐄

——–—––————✯———————––––

-ɴᴇʜᴇ́ᴢ ᴇʟᴋᴇ́ᴘᴢᴇʟɴɪ, ʜᴏɢʏ ᴛᴜᴅɴᴀ́ ᴇ́ᴘᴘᴇɴ ᴀᴢ ᴀ ғᴇ́ʀғɪ ʙᴇɢʏᴏ́ɢʏɪ́ᴛᴀɴɪ ᴀ sᴇʙᴇɪᴍᴇᴛ, ᴀᴋɪ ᴏᴋᴏᴢᴛᴀ őᴋᴇᴛ-

-Cᴇᴄᴇʟɪᴀ Aʜᴇʀɴ-

——–—––————✯———————––––

-ɪ ᴢ ᴀ ʙ ᴇ ʟ ʟ ᴀ    ғ ʀ ᴀ ʏ-

(Utáltam őt, mégis az ő karjaiban voltam a legboldogabb...)

A döbbenet okán szóhoz sem jutok, és úgy tátogok akárcsak egy partra vetett hal.

Az nem lehet! Csak észre vettem volna ha máshogy néz rám egy srác, nem igaz? Vagy annyira elvoltam magammal, és Asherrel foglalva, hogy észre sem vettem eddig őt?

,,Mi?" Ez az egyetlen szó amit az agyam képes reprodukálni.

Egy pillanat alatt józanodok ki alkoholos révületemből, és nem tudok más tenni mint hogy csak állok vele szemben, és úgy bámulok rá mint borjú az újkapura. A kényelmetlenség jelei mutatkoznak földre sütött szemében, lehanyatló vállában, és egy árnyalattal vörösebb orcáján. Nem ítélkezem emiatt, hisz ez egy eléggé teátrális helyzet. Hisz eddig barátok voltunk, és néha még azok sem. Akkor tudtam hogy mihez tartsam magam, de most? Én már nem értek semmit.

Csak állok tétlenül miközben ő kiönti nekem a szívét.

,,Mindig is szerelmes voltam beléd." süllyeszti mélyen farzsebeibe tenyerét, miközben egyik lábáról helyezi a másikra testsúlyát. Láthatóan ugyanúgy feszeng mint én, ha nem jobban.

,,Én ezt nem tudtam..." köszörülöm meg a torkomat, és a homályos pillákon keresztül nézek vele farkasszemet.

,,Basszus Bell, azt hittem tudod! Rajtad kívül szinte mindenki tudta, csak éppen te nem, akire a legjobban vágytam hogy tudja..." nevet fel sajnálkozóan, és még jobban széttúrja ezerfelé meredő haját. A világ összes sárgás színe megtalálható benne.

,,Én..ezt te..Te ezt sosem mondtad nekem, Jace!" pillantok rá kétségbeesetten, és a lábaim megremegnek. Azzal fenyegetve hogy bármelyik percben felmondhatják a szolgálatot.

,,Hogy is mondhattam volna, mikor sosem néztél rám úgy, mint ahogy én rád?" sóhajt fel ,,Annyiszor próbáltam már neked elmondani, számtalanszor. De amikor ott volt a lehetőség mindig elszalasztottam..."

Szomorú mosollyal néz fel rám, a szemei pedig annyira reménykedőek voltak. Már legalább tíz éve ismerem ezt a srácot a maga szeleburdi viccességével. És barátok vagyunk mióta csak a középiskola első hetén kiküldtek minket biológia órán a hülyeségei miatt. Már négy éve hogy nap mint nap az életem része, és anélkül teltek el ezek az idők hogy tudtam volna mit érez irántam.

Ha csak sejtettem volna. Ha tudtam volna, akkor egészen máshogy alakulhatott volna minden. De így ez már csak egy ,,mi lett volna ha?" kérdés marad. Mert hiszek a sorsban, és abban hogy minden okkal történik. Ha eddig nem adatott meg nekünk az együttlét, akkor ez azt jelenti hogy nincs is közös jövőnk. Szívet tépő volt a tudat hogy össze kell törnöm őt.

Mégis mikor eljött a pillanat amikor megtehettem volna, a legesleggyávább dolgot követtem el amit az ember megtehet egy ilyen helyzetben. Ami okán, majd csak szégyenkezni tudok ha visszatekintek a jövőben a múltamra. Hátat fordítottam neki, és a vonagló testek között utat törve elmenekültem előle. A fülemben még visszhangzott Jace kétségbeesett hangja, ahogy a nevemet ismétli, és eszembe jutott Rosie aki elugrott a mosdóba, és ki lesz borulva ha nem talál itt mikor visszaér. De már ez sem gátolhatott meg abban hogy meggondoljam magam.