Mikor beléptél az életembe...(+18) befejezett

21.

-Ahogy látom már ismeritek a fiamat Jamest.
A lábaim elgyengültek,és a földre zuhantam.Elsötétült minden.Képtelen volt az agyam befogadni ezt az információt.
Két erős kar közt tértem magamhoz a szobában.Nem látta,hogy felébredtem.James ölelt át az ágyamon.Korülöttem anyámék vitatkoztak valamin.
-Nem tudtam,hogy a lányom beleszeret a fiamba!!!Honnan kellett volna tudnom?
-De ilyen nincs!
-Fejezzétek már be!Tönkretetted az életemet remélem tudod-mutogatott James az apja felé.
Mi az hogy a "lányomba".
Nem is vagyok a lánya!!Mi folyik itt?!Biztos csak halucinálok.Semmit nem értek.Legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól,ami a szívemben lakozott.Meddig kell még ezt tűrnöm...úgy érzem már nem bírom sokáig.James egy csókot nyomott a nyakamra,és úgy tettem,mintha pont most keltem volna fel.
Lassan megdörzsöltem a szemem,majd felültem az ágyon.A kislámpa égett csak,és mindneki engem figyelt.
-Mi történt?-kérdeztem a tömeg felé fordulva.
-Elájultál-mondta idegesen anya.
-Úgy érzem beszélnünk kell!Most!
-Nem nem kell!-kiáltott James anyámra.
-MI FOLYIK ITT!?-tört ki belőlem.
Hirtelen minden szem rám szegeződött,és néma csend lett.
Anya odajött megsímogatta a hajam,majd:
-Annyira sajnálom!Én nem..én nem tudtam!-rohant ki a szobából könnyeivel küszködve.
Szuper!Ez már csak így fog menni.Mindenki megsajnál azért,amit én még csak nem is tudok.Senki nem mondd semmit,és ez szép lassan felemészt.
-David-nyújtott kezet James apukája.
-Erre semmi szükség apa!Menj!Kérlek..-csuklott el a fiú hangja.
Azzal a középkorú férfi távozott a szobából.
-Mindíg itt leszek.Sajnálom a multkorit.Én csak...meg akarlak óvni mindentől.Azt akarom,hogy boldog légy.De ezt sajnos lehetetlen elérni-szorított magához,én pedig beszippantottam férfias illatát.
-James-toltam el magamtól,hogy a szemébe tudjak nézni-Nekem ez így nem megy...Mindenkitől azt kapom amire egyátalán nem számítok..mindnekiben csalódok.Nem tudom mi a ez az egész de én...
-Shhh-tette a kezét ajkaimra-Minél később tudod,annál jobb.Mert én szeretlek.És leszarom ezt az egészet,mert én téged akarlak érted?Téged Becky.
Hevesen bólogattam,és égető könnyeimmel küzködtem.MIÉRT VELEM TÖRTÉNIK MINDEZ?Sóhajtottam egyet,majd nyelvemmel benedvesítettem kiszáradt,sebes ajkam.Lehunytam a szemem,hátradőltem,és magamra húztam Jamest.Így a mellkasomra került.Nem szólt egy szót szem,csak szépen,lassan megcsókolt.
Végre újra érezhettem puha és dús ajkait a sajátomon.A nyelveink a másikét kényesztette,és James a csípőmre tette a kezét.
Egy pillanatra elszakadt tőlem.
-Becky ezt nem tehetem.Nagyon sajnálom de ezt az egyet nem tehetem-hajtotta le a fejét majd lemászott rólam,és helyet foglalt mellettem.
-Mi van veled?-kérdeztem a hangomban egy kis aggodalommal.
-Ne velem törődj.Egyszer magaddal is foglalkozhatnál igazán.Rádfér....-simította meg a karom.
Érintésétől kirázott a hideg.Őt akarom.Szeretem,és ezt be is fogom neki bizonyítani bármi áron.Mert nem bírom elviselni ezt,ami most van köztünk.
-Le kéne mennünk.Davidék már biztos aggódnak.
-Jah..tuti..-keltem fel az ágyról,majd Jamest beelőzve mentem le anyáékhoz.
-Jobban vagy?-kérdezték egyszerre.
-Igen..nem tudom mi történt csak..mind1.
-Gyere egyél egy kicsit.Jót fog tenni.Csináltam franciasalátát is.Az a kedvemced nemde?-mosolygott rám.
-Hát emlékszel?-érte melegség a szívemet.
-Persze,hogy emlékszek.Csüccs-húzta ki a széket nekem.
Leültem,és annyit ettem,amennyi belémfért.Közbe csatlakozott hozzánk James is.Nagyon frusztrált volt.Érzetem,ahogy a tekintetemet fürkészi,de nem vettem róla tudomást.Miután végeztünk mindannyian,összeszedtem a koszos tányérokat.
-Megyek elmosogatok.
-Ne fáradj kicsim!Majd elmosogatok.
-Nem nem kell én szeretnék-fogtam meg az üres kezemmel anya vállát.
-Hát jó,de akkor James menj segíts neki kérlek.
-Nem kell!Boldogulok!-vágtam rá,de James már jött utánnam.
Lepakoltam mindent ami a kezembe volt,majd folyatni kezdtem a forróvizet.Éppen mosogatni kezdtem volna,de James hátulról átölelt,és szorosan a csípőjéhez húzott.Eltűrt egy kósza hajszálat a fülem mögé,és a fülembe súgott.
-Nem tudok betelni veled...Magamévá akarlak tenni.Itt és most.
-James hagyj mosogatni.
-Hercegnőm-fordított meg,és elzárta egyik kezével a csapot.
-Mivan má...
Hirtelen a számra tapadt,és hevesen csókolt.Keze szorítása nagyon erőteljes volt,szinte már fájt.Egyet nem kellet volna.Visszacsókolnom.De megtettem...és ettől mégjobban beindult.Ott fogott,ahol tudott.Egyre erősebben szorított.
-James ez fáj!-nyüszörögtem.
Mintha meg se hallotta volna egyre hevesebben csókolt,és már a ruhám alá is benyúlt.Minden érintése fájt,szinte lyukat égetett a bőrömbe.Holnapra biztosan belilul.
-James kérlek!-kezdtem sírni.
Nagyon megijedtem James viselkedésétől.
-Hagyj már!-vettem erőt magamon,és arcon utöttem.
-Ne ellenkezz!!Tudom,hogy akarsz-fogta le a kezem.
-Kérlek...-suttogtam keservesen.
Észbe kapott,hogy mit művel.Eltávolodott,és szemei könnyesen voltak.MI TÖRTÉNIK VELÜNK?
-Becky sajnálom,nemtudom mi ütött belém..-próbált a karomért nyúlni,de elhúztam előle.
-Ne érj hozzám-ránéztem,bele a könnyekkel teli szemébe,majd fölrohantam sírva a szobámba.
-Becky mi a baj?-hallottam anyát,de magamra zártam az ajtót.
Végigsiklottam rajta,le a földre,és keserves sírásba kezdtem.Legszívesebben most azonnal öngyilkos lennék...de nem tehetem.Semmit nem tudok.Már azt sem tudom,hogy én ki vagyok.