On the roof with Spider-Man

11

Hirtelen elhajoltam. Ez nem történhet meg. Ha meg is fog történni, nem így. Túl sok érzelem kavarog most a fejemben, képtelen lennék ezeket is kontrollálni. Peter riadtan nézett rám, majd felállt.
-Bo-bocsánat...-Mondta zavartan, majd elsietett. Az egyik felem felpattant volna, utánament és megcsókolta volna. A másik felem viszont addig engedte volna menni, ameddig a lábai bírták. Nem érdemel maga mellé olyan embert, mint én, viszont nekem szükségem van rá. Ez rohadtul önzően hangtik, de sajnos ez az igazság. Hozzá egy olyan lány illik, aki okos és életvidám. Nem egy lelki szeméttelep, mint én.

Lassan felkeltem és csendben kimentem a lakásból. Le kell nyugodnom. Ki kell ürítenem a fejem. És én erre pontosan tudok egy helyet. Elindultam a nem túl ismerős terepen, ahol már egyszer-kétszer megfordultam, de nem nagyon ismertem a környéket.
Út közben olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne, de a többi erősebb érzelem teljesen kiküszöbölte a fejemből.

A helyem. Az én, saját, titkos helyem, ahol mindig egyedül lehetek, teljes nyugalomban. Leültem a földre és megpróbáltam elrendezni a fejemben mindent. Peter fura viselkedését, anyám hirtelen halálát és az újra fejembe költözött démonokat. Sehogy sem sikerült teljesen megértenem egyiket sem, de legalább rendet raktam odabent, nem kavarogtak össze-vissza a gondolatok.

Kezembe temettem az arcom és nagy levegőt vettem. Én már tényleg nem bírom. Van az a pont, ahol még látod, hogy van esély, látod a reményt, de én már rég távol voltam attól a ponttól. Lehet azért, mert ilyen fiatal vagyok, lehet a múltam miatt, lehet a sötét démonok elszaporodásától, de már nem bírom.

Ránéztem az előttem lévő tóra. Valami megint eluralkodott rajtam, mint hétfőn a tetőnél. Felálltam és belementem a vízbe. Felfeküdtem a felszínre és vártam. Vártam a bátorságomra, hogy le tudjak merülni, vártam arra, hogy elfáradjak és ne tudjam magam fenntartani. A bátorságom előbb jött meg, úgyhogy lebuktam a víz alá.

Fentről hirtelen ordítást hallottam, majd valaki kiemelt a vízből. Peter aggódó arcával találtam szembe magam.
-Ezt komolyan mondom, nem hiszem el.-Nevettem fel keserűen.-Miért mentesz meg minden egyes alkalommal?
-Mert szuperhős vagyok. És mert nem mondtam még le rólad.
-Könyörgöm, mondj már le rólam. Nem látod, hogy nekem ez így nem jó? Nem látod, hogy mennyire fáj?-Az utolsó mondatnál elcsuklott a hangom, de sikerült még összeszedettnek lennem. Peter pedig csak rázta a fejét.
-Nem Madison. Mindenki megérdemel egy jó életet. Különösen te. Te nem látod, mennyire okos vagy, mennyire vicces vagy és mennyire boldog lehetnél.
-DE A DEPRESSZIÓ NEM ÍGY MŰKÖDIK!-Ordítottam el magam.-Miért nem fogod már fel végre?
-Te miért nem fogod fel, hogy leküzdhetnénk együtt, csak ahhoz neked is kéne tenned valamit. Nem kereshetsz állandóan kibúvókat. Nem a halál az egyetlen kiút, csak még nem vetted észre. Csak meg kellene már végre fordulnod. Szembe kéne nézned a problémáiddal, nem elmenekülni előlük. Szerinted amikor Ben meghalt, én nem éreztem magam szarul? Csak én szembe néztem a tényekkel, és éltem tovább az életem. Kérlek, te se add fel.
-Már kétszer feladtam.
-Az én szememben még nem.
-Miért nem foglalkozol olyan lányokkal, akiket megérdemelsz?
-Szeretem a kihívásokat.-Mosolygott rám, mire én is halványan elmosolyodtam.
-Még hányszor fogsz megmenteni?
-Sehányszor. Mert nem fog kelleni. Gyere, menjünk innen.-Ragadott meg ismét, majd kihurcolt teljesen a vízből.

Út közben arról mesélt, hogy holnap bemutat a barátainak.
-Hidd el, imádni fognak.-Nagyon erőlködött, hogy a kedvemre tegyen. Nem értem, miért.
-Hahó, itt vagy?-Kopogtatta meg a vállamat Peter.
-Hm? Ja, ja persze.
-Nagyon nem szeretnélek így látni. Mit csináljak, hogy neked jó legyen?
-Hagyj végre megdögleni.-Mondtam szinte suttogva, hangom remegett a dühtől.
-Ezt most hagyd abba. Igenis van miért élned.
-És mégis miért?-Fordítottam felé a fejem.
-Nem jártál még egyetemre. Sokan mondják, hogy az nagy buli. Nem foglalkoztál a szenvedélyeddel, ami feltételezem a zene.
-Igen...
-Még fogsz nekem énekelni, hidd el. Szóval, folytatom. Még sosem voltál... Mindegy hagyjuk...
-Nem, mostmár fejezd be ha ennyire beleélted magad! Mi nem voltam még soha?-Álltam elé úgy, hogy meg kelljen állnia. Egyenesen a szemébe néztem, amiben normális napokon el tudnék veszni, de ugyebár az én életemben egyik nap sem normális.
-Még soha nem voltál... Szerelmes.-Mondta ki alig hallhatóan.
-Mi? Bocsi nem hallottam.-Húztam az agyát.
-Szerelmes! Még soha nem voltál szerelmes!-Mondta hangosabban.
-Igazad van, ezekből még egyik sincs kipipálva. Peter, te már voltál szerelmes?
-Én?
-Nem, egy másik Peter. Persze, hogy te. Hülye...
-Nem. Nem igazán. Vagyis egyszer azt hittem, hogy igen, de aztán kiderült, hogy ahhoz képest, amit aztán más iránt éreztem semmi volt.
-Értem. Ez mikor volt?
-Nem olyan régen.-Mondta, miközben végig az aszfalttal szemezett, hogy még véletlenül se nézzen a szemembe.

Szerencséjére visszaértünk a lakásához, ahova gyorsan be is mentünk. Próbáltunk csendben visszaosonni Peter szobájába, hogy ne kelljen Maynek magyarázkodnunk, de ez természetesen nem jött össze.
-Hát ti? Hol voltatok? És miért vagytok ilyen vizesek? Főleg te Madison.
-Beesett a vízbe a... A telefonom.-Húztam elő a zsebemből a készüléket, mintha ezzel tuti nem buknánk le.
-Értem. Máskor ne adjátok az életeteket egy telefonért, rendben?
-Persze.-Bólogattunk mindketten.
-Most gyorsan menjetek, vegyetek fel valami szárazat.-Legyintett felénk, ezzel jelezve, hogy vége a beszélgetésnek, mi pedig gyorsan besiettünk Peter szobájába.

Ruháért kutattam a sporttáskámban, és amikor összeszedtem mindent, megfordultam, hogy a fürdőszobába menjek, de Peter... Hogy is mondjam... Elég kényelmesen érezte magát előttem, háttal nekem alsógatyában álldogállt és válogatott a pólói között. Lefagyva álltam, mozdulni sem bírtam és már amúgyis túl késő lett volna megindulnom, hiszem Peter pont megfordult. Nem hazudott, amikor mondta, hogy annak a kis póknak köszönhetően az erejével az izomzata is nőtt. És még csak 15!
Peter kérdőn nézett rám, majd amikor észrevette, mi lehet a problémám forrása, elvörösödött és sűrű bocsánatkérések közepette kitessékelt a szobájából.

Megzavarodok ettől a fiútól, az biztos.