On the roof with Spider-Man

22

-Biztos nem akarsz máshova menni? A parkba, a tóhoz, akár Nedhez?-Aggodalmaskodott Peter.
-Hagyd már abba, apám nem jön utánunk!
-Honnan tudod?
-Onnan, hogy minden második másodpercben megnézed, hátha itt terem, de egyszer sincs itt.-Néztem kissé idegesen a fiúra. Aranyos, hogy így védelmez, de azért vannak határok. Amikor az egyik kukát akarta megnézni, hátha elbújt benne apám, nekem ott lett ebből elegem.-És különben is, képes lennél feláldozni Nedet azért, hogy ne tudja meg a lakcímedet apám?-Fordítottam felé fejem. Ő csak vállat vont.
-Nekem most az fontos, hogy végre békén hagyjon az a pszichopata állat. Mindegy milyen áron.-Nézett komolyan szemembe.

Egy hosszú kitérő után végre sikerült hazarángatnom Petert.

-Hol voltatok ilyen korán?-Lépett elénk May köszönés nélkül amint kinyitottuk az ajtót.
-A temetőben.-Mondta Peter zavartan.
-Oh.-May eddig keresztbe font karjait most lassan maga mellé eresztette.-Kit látogattatok meg?-Kérdezte.
-Mindenkit aki fontos.-Szólaltam meg, mire a két Parker egyszerre kapta felém fejét.
-Szép tőled, hogy ezt mondod.-Mosolyodott el May és végigsimított karomon, amitől egy kicsit összerezzentem. Valamiért még mindig tartózkodom a testi kontaktusoktól, kivéve Peterétől. Az övé jól esik.
-Köszönöm...-Léptem egy picit hátrébb. Fejemet lehajtottam, zavartan ácsorogtam a küszöbön.
-Nem megyünk?-Mentett ki a kínos szituációból Peter.
-De.

A tetőn ülve csendben figyeltük a várost, csupán az a zene szólt, amit elindítottam. Peter inkább az utcákat figyelte, kutatva apám után. Én pedig a semmibe, csak előre nézve élveztem a zenét. Mellkasomban meleg érzés kavargott, akaratom ellenére is ritmusra ingattam a fejem. Az egyik dal befejeződött, elkezdődött egy másik. Az első másodpercben felismertem, számomra összetéveszthetetlen. Elmosolyodtam és Peterre néztem. Az énekessel együtt én is belekezdtem a dalba.
-Something by the way that you walked into my living room, casually and confident, looking at the mess I am but still you... Still you want me.-Peter felém kapta fejét, csodálkozva nézett rám.
-Oh, I always let you down, you're shattered on the ground, but still I find you there, next to me. And oh, stupid things I do, I'm far from good it's true, but still I find you, next to me.-Megfogtam Peter kezét és hagytam, hogy a zene a hatalmába vegyen. Ritmusra jobbra majd balra lóbáltam a kezem, ezzel a srác kezét is magammal húzva.
-There's something about the way that you always see the pretty view, overlook the blooded mess, always looking efortless and still you, still you want me.-Peter mosolyogva hagyta, hogy őt is elragadja a zene.
-Oh, I always let you down, you're shattered on the ground, but still I find you there, next to me. And oh, stupid things I do, I'm far from good it's true, but still I find you, next to me.-Leálltam és egyenesen Peter szemébe, csak neki szánva a sorokat, boldogabban, mint bármikor énekeltem tovább.-So thank you, for taking a chance on me, I know it isn't easy, but I hope to be worth it.-A fiú széles mosollyal nézte végig a produkciómat, láthatólag tetszett neki és sikerült egy kicsit elvennem a figyelmét apámról.
-Oh, I always let you down, you're shattered on the ground, but still I find you there, next to me. And oh, stupid things I do, I'm far from good it's true, but still I find you, next to me.-A szám befejeztével elengedtem Peter kezét.

-Tényleg így érzel?-Kérdezte hosszas csend után Peter, aki mindvégig mosolyogva bámult.
-Nem nyilvánvaló?-Kérdeztem vissza nevetve, mire ő közel hajolt. Belémfojtotta a nevetést, de a mosolyt egyikőnk arcáról sem lehetett volna levakarni.
-Nagyon szép hangod van.-Dícsért meg.
-Jó érzés neked szerenádozni.-Mondtam és eltávolítottam az összes köztünk maradt helyet, számat Peter ajkaira tapasztottam.

Örökre ebben az idillben szerettem volna maradni, de sajnos nem sikerült. Az utcáról ordítást hallottunk, amitől rögtön szétrebbentünk.
-Ha nem enged be, kitöröm az ajtót!-Hallottam újra a túlságosan is ismerős hangot.-Láttam bemenni ide a lányom, csak meg szeretném látogatni.-Lágyított hangján apa. Valószínűleg valamelyik bérlővel beszélt, természetesen nem hazudtolta meg magát. Tömény agressziót használt, mert tudja, azzal bármit elérhet. Sajnos ez kaputelefonon keresztül nem igazán válik be. Ellépett a bejárattól. Peter beljebb húzott, nehogy észrevegyen engem apám. Ijedten ránéztem, mire ő mutatóujját szája elé téve jelezte, hogy ez nem lenne jó alkalom megszólalni.
-Madison! Tudom, hogy odabent vagy! Gyere ki, ha nem akarod, hogy én menjek be érted!-Ordította apám, mire én kétségbeesetten kapkodtam a fejem a tűzlépcső, Peter és a tető széle közt.
-Nehogy kimenj. Ne mozdulj.-Súgta fülembe Peter és észrevétlenül lemászott a falon, az épület másik oldalán.

Pár pillanattal később Pókember erőteljesen nekiment apámnak.
-Már megint te?-Kérdezte apám ingerülten.
-Hagyja. Már. Végre. Békén. A LÁNYÁT!-Ordította Peter és minden szava után ott ütötte apámat, ahol érte. Földre taszította, ott verte tovább. Két ütés között apám felnevetett.
-Tudom ki vagy kis szaros.-Petert ez eléggé meglepte, ezt kihasználva apám lelökte magáról a fiút és a földhöz vágta, amitől Peter fájdalmasan felnyögött.-Ha a lányom nem jön le szép szóra...-Apám megragadta Peter nyakát.-Akkor majd idehozatom.-Fojtogatni kezdte Petert.-Akár az életed árán is.
-PETER!-Ordítottam fel és gyorsan lesiettem, be Peterék lakásába.-May, gyorsan, van itthon fegyver?-Kérdeztem kétségbeesetten. May meglepetten nézett felém.-May, kérlek, vészhelyzet.-Könnyeim egyre jobban gyűltek a szemembe, éreztem, lassan kifutok az időből. May eltűnt pár pillanatra és egy glock-kal tért vissza. Kitéptem a fegyvert May kezéből és lesprinteltem egészen az épület elé.

-Látod, nem volt ez olyan nehéz.-Szólalt meg apám és elengedte Peter nyakát, aki köhögve, erőtlenül terült el a földön. Gondolkodás nélkül apámra szegeztem a pisztolyt.
-Menj innen!-Mondtam kicsit sem magabiztos hangon. Apám erre csak felnevetett.-Hagyj békén!-Szóltam erélyesebben.
-Ne viccelj. Mindketten tudjuk, hogy anyád után örökölted a tulajdonságaidat. Nem lennél képes meghúzni a ravaszt.-Jött közelebb.
-Hagyj...-Kibisztosítottam a fegyvert és közvetlenül apám mellé céloztam.-Békén!-Húztam meg a ravaszt.
-Mégsem vagy olyan töketlen.-Mosolyodott el apám és megint közelebb lépett. A háta mögött lévő Peterre néztem, aki az életét adta volna értem. Még mindig az aszfalton feküdt, apám jól elintézte. Apám láthatta az aggodalmat a tekintetemben.
-Aggódsz Pókember miatt?
-Kussolj!
-Vigyázz a szádra Madison.-Lépett egy lépést megint közelebb, amitől én automatikusan hátráltam.
-Ne gyere közelebb!
-Madison, ne csináld! Nézz körbe, most komolyan egy sikátorban válna belőled egy gyilkos?-Nem is vettem észre, hogy beterelt ide apám, hogy ne tudjak elfutni.

Hirtelen Petert láttam apám felé közeledni, megpróbálta újra a földre taszítani, de túl gyenge volt hozzá. Apám könnyedén kivédte ütéseit és nyakányál fogva felemelte Petert.
-Hát, ha ezt akarod Madison, előtted nyomom szét ezt a pókot.-Peter apám karját markolva kapálózott a levegőben. Nem bírtam szenvedni látni. Bármit megteszek, csak ne szenvedjen. Elszántan apámra céloztam és meghúztam a ravaszt. Eltaláltam bal karját, amitől elengedte Petert, aki összeesett.
-Elegem van!-Indult meg felém apám, amikor újra eldörrent a glock. Fejen találtam. Élettelen teste összeesett, mire én eldobtam a fegyvert. Hirtelen rosszul lettem, az adrenalin és a gyilkosság hatására az egyik kuka mögé hánytam. Erőtlenül visszasétáltam Peterhez és összerogytam mellette.

Keservesen sírva ültem Peter eszméletlen teste mellett. Erőtlen kezét szorongattam, ezzel próbáltam lenyugodni. Apám holtteste felé néztem. Megöltem egy embert. Megöltem az apám... Gyilkos lettem.