Meant to be yours

11.

Az aulában ültem az emeletre felvezető lépcső második fokán. Nem volt ott rajtam kívül más. Nagy volt a csönd, csak a ceruzám keltette hangot lehetett hallani, ahogy vonalakat húzok a papírra. Egy sellőt rajzoltam hosszú ezüstös hajjal, igéző tekintettel. Október közepe lévén már besötétedett. Ránéztem az órámra. Fél 6. A bátyámnak most kell végeznie.

-Wataru! – hallottam meg a számomra oly kedves hangot.

Elpakoltam a cuccaimat, és felálltam. Mosolyogva vártam, hogy mellémérjen, és együtt induljunk haza.

-Mehetünk? – kérdezte vidáman.

Bólintottam.

Kiléptünk az épületből a sötét utcára. Csak a lámpák világítottak. Mindig is utáltam ezt az időszakot, nem szerettem sötétben hazamenni, ráadásul hideg is van. És márciusig ez lesz.

Sora mellettem sétált, majd hirtelen a kezeit az enyémre kulcsolta.

-Mit csinálsz? – pirultam el – Mi van, ha valaki meglát?

-Ilyenkor már nincs sok ember az utcán. És sötét is van – mosolygott.

Az arcom még vörös volt, de a szívem majd kiugrott a helyéről boldogságomban. Közelebb húzódtam hozzá, és így mentünk kézen fogva hazáig.

A ház, mint mindig, most is üresen fogadott minket. Beléptünk, és rögtön a konyhába mentünk. Sora vacsorát főzött, én pedig az asztalnál ülve folytattam a rajzomat. Közben az iskoláról meséltem.

-Kikaptuk kémiából a témazárókat. Nem értem mi ütött a tanárba. Eddig mindig, csak ,,tudáspróbákat" írtunk, de összefoglaló órán ,,nem megfelelően dolgoztunk", ezért óra végén bejelentette, hogy akkor témazáró következő órán. Amit meg is írtunk két nap múlva – panaszkodtam.

-És hányas lett? – szedett elő tányérokat, és megterített.

-Kettes. De mentségemre szólva, azt hittem 1-es lesz – jelentettem ki büszkén. Igen, büszke voltam magamra.

Sora elnevette magát.

-Csak anyuéknak ne mondd el.

-Egyáltalán nem állt szándékomban. Örüljenek, hogy nem bukok meg – puffogtam – Bár fizikából most szereztem egy 4-est. Ezzel javítottam. Vagyis... Bebiztosítottam a hármasomat.

-Ügyes vagy – tette le az asztalra a tál spagettit.

-Úúú spagetti – csillant fel a szemem.

Eltettem a rajzomat, és minden figyelmemet az ételnek szenteltem.

-És te, hogy állsz a sulival? – kérdeztem Soratól. Persze, hogy nincs jobb téma, mint az iskola.

-Mindenből négyes, ötös vagyok – mosolygott szemtelenül.

-Mázlista – szívtam fel egy hosszú tésztát.

-Ha tanulnál, neked sem lennének rossz jegyeid.

-Nincsenek is! – kértem ki magamnak – Egyedül fizika, kémia, de azt hiába tanulom, nem értem. Ráadásul a tanár sem képes elmagyarázni rendesen, elkönyveli, hogy mi vagyunk a hülyék. Ha nektek is ő tanítaná ezeket a tantárgyakat, megértenéd...

-Jó, jó, nyugi, tudom, hogy ezek a reál tantárgyak nem épp a szíved csücskei.

-A tanár sem az – morogtam.

Csendben ettünk tovább. Teljesen elmerültem a gondolataimban. Arra kaptam fel a fejem, hogy Sora feláll, és az üres tányérjával a mosogatóhoz lép. Minden mozdulatát figyeltem. Még hátulról is, hogy lehet valaki ennyire szexi? Valószínűleg észrevehette, hogy bámulom, ezért megfordult.

-Mi az? – kérdezte.

A fejemnek egy másodperc alatt olyan színe lett, mint egy érett paradicsomnak.

-Semmi – motyogtam, és inkább felkeltem, majd odaadtam neki az üres tányéromat.

Felsiettem a szobámba. A fiókomból előkerestem a ,,Sora füzetemet", és rajzolni kezdtem. Még mindig imádtam lerajzolni. Soranak is megengedtem, hogy megnézza az alkotásaimat. Csak mosolygott, és megállapította, hogy túl szépre rajzoltam. Én így látom őt. Gyönyörűnek.

-Wataru – kopogott kettőt, majd belépett – Úgy elrohantál, hogy még a desszertet sem vártad meg – húzott elő mosolyogva egy doboz fagyit a háta mögül.

-Fagyit októberben? – csodálkoztam, de azért letelepedtem mellé az ágyra.

-Hát, ha nem kérsz, nem muszáj enned. Pedig vaníliás és karamellás – bontotta ki a dobozt.

-Meggondoltam magam – vettem el az egyik kanalat, és rögtön nekiestem a hideg desszertnek.

-Hé, nekem is hagyjál – nevetett Sora, és ő is nekiállt az evésnek.

Hiába volt már kicsit hideg a fagylalthoz, pont nem érdekelt minket. Az egészet befaltuk.

-Kész vagyok – dőltem hanyatt. Ha most nem fogok torokgyulladást kapni, akkor soha.

-Van egy kis maradék az arcodon – kuncogott Sora.

-Mi, hol? – ültem fel, és az arcomat törölgettem a kezemmel, sikertelenül.

-Ne mocorogj – hajolt hozzám. Az ajkai a bőrömet súrolták, ahogy finoman lenyalta rólam a fagylaltot.

Kicsit eltávolodott, és rám nézett. El voltam pirulva. Nem is az, hogy zavarba ejtő volt, inkább olyan izgató. Felpillantottam egyenesen a szemeibe. A tekintetemből kiolvashatta néma követelőzésemet. Közelebb hajolt. Egyre közelebb. Végül ajkai az enyémekhez értek. Először, csak finoman, majd egyre jobban elmélyítette a csókot. Kapkodva vettem a levegőt, amikor elszakadtunk egymástól. Annyira boldog voltam. Felindulásomból megöleltem Sorat.

-Annyira boldog vagyok – suttogtam – Azt hittem, csak álom marad, hogy tőled kapjam az első csókomat.

-Akkor megnyugodhatsz – tolt el kicsit magától – Mert még rengeteg csók fog közöttünk elcsattanni – hajolt újra a számhoz.