Meant to be yours

49.

Egy hét alatt sikeresen meggyógyultam. Nagyon remélem, hogy egy darabig nem kell látnom az orvost, aki a kezembe nyomott egy matricát a vizit napján, és megdicsért, hogy milyen ügyes voltam. Just... No comment.

Az ébresztőóra hangja hasított végig a szobán. Kinyújtottam a kezem, hogy kinyomjam. Eszem ágában sem volt még felkelni. Átfordultam a másik oldalamra, és feltett szándékomban állt még legalább 5 percet aludni. A mellettem fekvő Sora ezt nem így gondolhatta.

-Babám – nyomott egy puszit a homlokomra – Ébresztő, hasadra süt a nap.

Csak morogtam valamit.

-Ha nem kelsz fel, el fogsz késni az iskolából.

Nem baj. Álmos vagyok, és totálisan nem vagyok felkészülve a mai napra. Ha kapok még 1 órácskát, akkor ígérem, összeszedem magam.

-Ha kapsz egy csókot, hajlandó leszel felkelni? – kérdezte.

-Kettőt kérek – motyogtam álomittasan.

-Majd ha talpon állsz, megkapod a másodikat is – hajolt az arcomhoz.

Puha ajkait ízlelve azonnal elpárolgott az álmosságom. Meg akarta szakítani a csókot, de nem engedtem neki. Átkaroltam a nyakát, és úgy követeltem, hogy ne hagyja abba.

-Na jó, szerintem most már kellőképpen fel vagy ébredve – mosolyodott el, amikor elszakadtunk egymástól.

-Máskor is ébreszthetnél így – vigyorogtam.

-Ha sikerül fél percen belül kikászálódnod innen, akkor meggondolom – állt fel, és kisétált a szobából.

Egy ásítás közben, hanyatt fekve nyújtózkodtam.

Oké, akkor elszámolok 10-ig, és felkelek. Vagy 20-ig...

-Wataru, én komolyan itt hagylak! – jött vissza Sora felöltözve, amikor már 5-ször elszámoltam 10-ig. Igen, még mindig az ágyban feküdtem.

-Oké – motyogtam.

-Ezt nem hiszem el – sóhajtott.

Hangos sikítás hagyta el a számít, amikor hirtelen felkapott.

-Mit csinálsz?!

-Ha így folytatod, tényleg el fogunk késni – zsörtölődött.

-Itt meg mi folyik? – hallottam meg az ajtó felől.

Odakaptuk a fejünket.

Anya kérdőn nézett felénk. Én is rá. Mikor jöttek haza?

-Ne szórakozzatok, a végén még elkéstek – sóhajtott, és kiment.

Sora letett a földre.

-Öltözz fel, és gyere reggelizni – hagyott ott ő is.

Pfff, jól van, jól van...

Pár perc alatt felöltöztem, és levonultam a földszintre, de ahelyett, hogy megreggeliztem volna, rögtön az előszobába sétáltam. Felhúztam a cipőmet, hátamra kaptam az iskolatáskám, és már nyúltam is a kilincshez.

-Hova mész? – jött ki a konyhából Sora kezében egy fél szelet kenyérrel.

-Nem te mondtad, hogy ha nem sietek el fogok késni? – néztem rá felhúzott szemöldökkel – Elmentem! – léptem ki a friss levegőre, majd becsaptam magam mögött az ajtót.

Mi ütött belém? Nem tudom. Kedvem támadt játszani a sértett kisóvódás szerepét. Hirtelen hangulatváltozások. Biztos a korral jár...

Zsebre tett kézzel sétáltam az utcán. Az élet nagy dolgain gondolkodtam. Míg ki nem zökkentettek.