Meant to be yours

59.

A délután hátralévő része mulatságosan telt. Visszamentünk az erdőbe fáért, ami ugyan a mi feladatunk lett volna, de a nagy izgalmak közepette teljesen elmaradt. Útközben találtunk egy kis patakot is. Sun-Heenak az a remek ötlete támadt, hogy próbáljunk meg halat fogni. June zsebéből előkerült egy bicska (azért jó tudni, hogy ilyenekkel mászkál), és elkezdtünk pár kisebb farönknek hegyet faragni. Ezt a módszert már őseink is használták úgy 300000 évvel ezelőtt. Hogy nekünk most miért nem sikerült, azt nem tudom. Egyedül Soranak sikerült egy lazacot felnyársalnia, a többiek csak szimplán vizesek lettek, így elkezdtek a vízben szórakozni. Én a partról figyeltem őket. Kis tétovázás után Yuki ült le hozzám. Őt sem vonzotta annyira a lubickolás.

-Még sosem láttam ennyire életteli és összetartó kis csapatot – meredt a többiekre.

Halvány mosoly ült az arcán, szemét pedig megint a napszemüveg takarta el.

-Az élettelit nem tagadom – nevettem el magam.

-Biztos régóta ismeritek egymást.

Elgondolkoztam.

-Ami azt illeti nem – szólaltam meg – Ugye Sora a bátyám, vele már a születésem óta együtt vagyok. De a többiek... Ayatot és Kaitot szeptemberben ismertem meg, annak ellenére, hogy a bátyám haverjai. Kaitoval viszont csak sokkal azután kezdtem el jól kijönni – köhintettem, mert arra az incidensre nem szívesen emlékszem vissza – Sun-Hee is november környékén robbant be az életünkbe és hozta magával Junet is – az emlékek hatására elmosolyodtam.

-Meg mertem volna esküdni, hogy már legalább több éve ismeritek egymást – csodálkozott.

-Nem – ráztam a fejem – Tudod, ebbe még bele sem gondoltam. Nekem is olyan, mintha már ezer éve ismerném őket. És ha megkérdezned, hogy miért, talán, mert mindannyian különbözünk az átlagtól. Van bennünk valami másság, ami lehet a többi emberben nem. Viszont mi így fogadjuk el egymást – mosolyogtam.

Összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Akart valamit kérdezni, de a többiek felénk fordultak, és jól láthatóan megindultak felénk.

-Úgy látom, hogy vannak itt még olyanok, akik nem kaptak elég vizet – vigyorgott ördogien Sun-Hee.

Elfutni sem volt esélyem Junenal megragadtak, és elkezdtek a folyó felé vinni. Sikítottam és kapálóztam, de nem szántak meg. Belehajítottak egyenesen a közepébe. Az életveszély nem fenyegetett, állva körülbelül a sípcsontomig ért a víz. Prüszkölve konstatáltam, hogy teljesen eláztam. De Yuki sem járt jobban, őt Ayatoék hajították mellém.

-Ne már, most én is csurom vizes vagyok – nevettem el magam.

-Wataru jól vagy? – kérdezte Sora, aki még mindig a halfogással volt elfoglalva.

-Sun-Hee bedobott – konyult lefele a szám.

Nem egész 1 percen belül már Sun-Hee is ott ült mellettünk. Bár neki igazából tök mindegy volt, ő már vizes volt.

-Asszem – szólalt meg – Ráültem egy halra – matatott a feneke alatt, majd egy döglött halat húzott elő.

Szakadtunk a röhögéstől.

-Junieeee. Mite! Fogtam egy halat!

-Erre most mit mondjak – nevette el magát June, és ő is besétált a vízbe – Ügyes vagy – nyomott egy puszit a barátnője orrára.

Ezt a jelenetet mindannyian tátott szájjal figyeltük. Yuki azért, mert ugye még nem tud semmiről, mi többiek meg azért, mert még sosem láttuk volna, hogy June ilyen romantikus dolgot csinált volna Sun-Heeval a szemünk láttára.