𝐢𝐠𝐧𝐨𝐫𝐞 𝐦𝐞 𝐭𝐡𝐞𝐧 - ʷᵒˡᶠʰᵃʳᵈ

11.

- De miért nekem kell mennem? Nekem volt a legkevesebb közöm hozzá! - próbáltam meg még egyszer, de anya hajthatatlan volt. Fejébe vette, hogy márpedig valaki képviselni fogja a családunkat a Calpurnia első koncertjén, és a választása - érthetetlen módon - rám esett.
- Newt és Barry atomtámadást intéznek Finn ellen, ha elmennek. Ever öt napja folyamatosan sír, apád leégetné még az ükunokáidat is, én pedig konferencián leszek - sorolta ellenérveit. - De nem vagyunk neveletlenek, Laugh, és hamár meghívtak, akkor valaki el fog menni. Mégpedig te. Vita lezárva - fejezte be, majd néhány határozott lépéssel kisétált a szobámból.
- Tudod, apát sokkal jobban szeretem ám! - kiáltottam utána, beletörődve sorsomba, mire csak egy csilingelő kacajt kaptam válaszul.

Két borzalmasan gyorsan eltelt nap után pedig a szekrényem előtt álltam, és a lehető legkevesebb fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok felhúzni. A hajam már megmosva, megszárítva és kifésülve hullámzott a vállamon, ahogy egyik felsőt húztam fel a másik után, de semelyik sem nyerte el a tetszésem. Gondolatban már százszor elátkoztam anyát, Finnt és a koncert helyszínének tulajdonosának a gyerekének a kutyáját is, azonban ez nem segített a ruhakérdésben.
- Hé - lépett be az ajtón Ever. - Gyere, segítek, úgy látom, elkell - nevetett erőtlenül, anélkül, hogy egy szót szóltam volna.
A nővéremet mintha kicserélték volna az elmúlt pár napban: szőke haja fénytelenül terült el a hátán, bőre sápadt, szeme alatt hatalmas karikák. Fogyott, ennyire kevés idő alatt is láthatóan. Egy egyszerű, szürke kapucnis pulcsit és fekete leggingset viselt, amikben szinte elveszett a lénye. De ami a legrémisztőbb volt, hogy a szemei nem csillogtak; mintha semennyi élet sem maradt volna bennük.
- Nem kell, már nagyjából megvagyok - a kijelentésem elég nevetségesnek hatott, mivel alsóneműre vett, hosszított pólóban ácsorogtam, de tényleg nem akartam Evert kellemetlen helyzetbe hozni. Wolfhard, jól kicsesztél velünk.
- Hogyne - nézett végig rajtam, mint aki egyáltalán nincs meggyőzve, majd bevetette magát a hatalmas szekrényem polcai közé.
10 perccel később pedig már egy bordó kantáros farmerben, csíkos pólóban, fehér oversized pulcsival a kezemben ültem, amíg Ever a hajam fonta, és közben azt taglalta, hogy melyik bakancsom és kabátom kellene felvennem.
- Várj - nyomott a fejembe egy fekete sapkát, amikor a hajam már egy csodás fonatban feküdt a vállamon, amiből Ever elől kihúzott pár tincset. - Nagyon jól nézel ki - ölelt meg, majd visszaindult a szobájába.
- Köszönöm - kiáltottam utána, de nem tudom, hogy hallotta-e.
Három perc múlva apával már Vancouver központja felé tartottunk. A kocsiban uralkodó meleg miatt biztos voltam benne, hogy nem a kék, szupervastag dzsekit kellett volna felhúznom, de a fekete bakancs jó választásnak bizonyult.
- Tízre itt vagyok érted, érezd jól magad - mosolygott rám apa, mire csak egy szemforgatást kapott válaszul.
- Szerintem annyira fogom jól érezni magam, mint te otthon. Ever megint sír a Titanicon, az ikrek meg folttísztítót csinálnak. Szia! - csaptam be a kocsi ajtaját nevetve, de még pont láttam, ahogy apa arca egy fájdalmas grimaszba torzul.

Kissé elveszetten indultam a hely bejárata felé, ahol kígyózó sorokban vártak az emberek - főleg hozzám hasonló korú lányok. Hirtelen hatalmas sikítás hangzott fel, és valaki kiszállt egy óriási fekete terepjáróból. Az alak barátságosan osztott néhány aláírást, majd fotózkodott is pár emberrel, aztán egy biztonsági őr kíséretében elindult, abba az irányba, ahol én is álldogáltam.
- Laugh! - köszönt rám vidáman Wyatt. Hála az égnek. - Pár napja még nem is tudtam, hogy jössz.
- Én sem - mormogtam kelletlenül. - Tudsz nekem segíteni? Finn csak annyit írt, hogy ne álljak be a sorba.
- Gyere velem - ragadta meg a karom a fiú, és a tinilányok sikítozásával nem törődve indult meg egy másik ajtó irányába, ahol három securitys állt.
- Név? - emelt fel egy papírt a magas férfi, mire Wyatt bediktálta a sajátját, majd mindketten felém fordultak.
- Laughlin Liberty Wayland-Dearborn - hadartam el, de csak egy lesajnáló pillantást kaptam az őrtől.
- Szép próbálkozás volt, kislány, na menj vissza a sorba - sóhajtott fáradtan, mire én csak elképedve meredtem rá.
- Bocsásson meg, de engem ez a szerencsétlen Wolfhard maga hívott meg. Tudja, hogy mennyire nincs kedvem itt lenni? Főleg, hogy a nővérem otthon sír, mert Wolfhard szakított vele. De mivel addigra már elfogadta a meghívást, nekem kellett eljönnöm helyette. És ha most nem enged be, akkor nekem szívességet tesz, viszont pár nap múlva már Wolfhard koporsóját fogja őrizni - zúdítottam az őrre, aki némán hallgatott. Idegesen kezdtem nyomkodni a tenyerem, majd eszembe ötlött a felismerés. - Vagy esetleg nézze meg, hogy a Linnie név ott van-e.
A biztonsági kissé megrettenve engedelmeskedett, majd intett hogy mindketten mehetünk. Ezért kinyírlak, Wolfhard.
- Köszönöm - mosolyogtam rá némileg kedvesebben, de azt hiszem, Finn-nek kerítenie kell valakit a helyére.

Wyatt csendben lépdelt mellettem, amerre a kihelyezett nyilak mutatták. Talán egy kis sokkot kapott. Hirtelen viszont egy éles, a fiú nevét kiáltó hangot hallottunk meg, mire ő is feleszmélt.
- Wyatt! Wyatt! - ordítozott tovább, majd megláttuk a folyosó végén integető fiút is.
- Jack! - lelkesedett a göndör is, amikor meglátta - gondolom - barátját. - Hát ide mindenkit beengednek? - kérdezte, amire csak egy hangos nevetés volt a válasz.
Amíg a két fiú kiabált, fokozatosan közelebb értünk a hang tulajdonosához, akit így jobban szemügyre vehettem. A srác alacsony volt és vézna, fejét göndör, sötétbarna tincsek hálózták körbe.
- Tudod, protekció - mosolyodott el sokat sejtetően, majd hátba veregette Wyattet, aztán rám emelte tekintetét. - Helló! Jack vagyok, Finn másodlagos szívszerelme - nevetett fel, majd hozzátette: - Te pedig az elsődleges, a híres Ever, ha jól gondolom.
- Én Laugh vagyok - és ahogy ezt kimondtam, elszégyelltem magam a teljes nevem elhagyása miatt. - Ever és Finn pedig szakítottak.
- Mi? - úgy látszik, szegény Jack kissé lemaradt a történésekkel. - Nem is mondta az idiótája. Ráadásul, én sosem találkozhattam az első barátnőjével - dühöngött, én pedig csak remélni tudtam, hogy a srác tisztában van vele, Ever nem halt meg.
- Néhány napja szakítottak, Jack. Egyébként Laugh Ever húga, ő jött el a nővére helyett - nyugtatta a fiút a nyilvánvalóan jobban értesült Wyatt.
- Ti honnan ismeritek egymást, amúgy? - kérdezte Jack, hamar túltéve magát a szakítás hírén, én pedig realizáltam, hogy egy ember atomjainak számával egyenlő hosszúságú estének nézek elébe.