golden rabbit ~ jikook | ✔

17. fejezet

- Üt, véd, üt, üt, üt, véd - adtam a parancsokat Jiminnek másnap délelőtt, miután kimentünk az udvarra gyakorolni.

Elmosolyodtam és büszkén pillantottam az előttem állóra, aki egyre jobban fejlődött. Szinte minden alkalommal kivédte az ütéseimet és most már egyáltalán nem fogta magát vissza, ha arra kértem, hogy húzzon be nekem egyet. Persze még mindig bűntudata volt, ha az orromból eleredt a vér miatta, de már sokkal jobban fogadta a helyzetet, mint két hete, amikor majdnem sírva fakadt.

- Ma este üzleti kajára kell mennem - mondtam neki, miután elterült a fűben.

- Rendben - bólintott egyet.

- Velem jön Woojin is, szóval egyedül leszel. Esetleg szeretnél Taehyunggal beszélgetni? - ültem le mellé és kérdőn pillantottam rá.

- Igen. Szívesen beszélgetnék vele.

- Akkor majd intézkedek - mosolyodtam el és én is eldőltem a zöld gyepen.

- Köszönöm - fordult velem szembe, majd a közöttünk lévő fűszálakkal kezdett szórakozni. - Melyik a kedvenc évszakod? - törte meg a pár perce uralkodó csendet.

- Szeretem a tavaszt, főleg, amikor a virágok éledeznek. De a nyarat is, mert imádom a viharokat. Neked? - fordultam én is felé.

- Nekem az ősz. Imádom nézni, ahogy hullnak a levelek a fákról és imádom a száradt levelek ropogását, amikor rájuk lépek.

- Egy hónap múlva már úgy is ősz, szóval hamarosan eljön ez az idő - mosolyodtam el, mire a mellettem fekvő bólintott egyet.

- Gyorsan telik az idő.

- Túl gyorsan - sóhajtottam fel.

Tényleg nagyon gyorsan eltelt ez a hónap, mióta Jimin itt van. Vajon ő tisztában van azzal, hogy mennyi ideje van itt? Egyáltalán érdekli őt vagy már beletörődött, hogy innen már nem fog szabadulni? Úgy hangzik, mintha egy börtön lenne, de erről szó sincs. Mármint normális életkörülmények között él, nincsen megszabva, hogy mikor mit csinál, egyedül az van, hogy nem hagyhatja el a házat.

- Hahó - rázott vissza Jimin a valóságba, aki minden bizonnyal kérdezett valamit, csak túlságosan bele voltam merülve a gondolataimba, ezért nem figyeltem rá.

- Mi? - pillantottam rá, mire elmosolyodott.

- Csak azt kérdeztem, hogy szeretsz-e csillagokat nézni.

- Szeretek. Nem sokszor van időm kifeküdni a szabadba, de gondolom te is szeretsz. - húztam fel az egyik szemöldököm, mire ő bólintott egyet.

- Egyik este nem fekszünk ki? Amíg még jó idő van. - vetette fel az ötletet, ami igazából tetszett.

- Benne vagyok - vigyorogtam, majd elsöpörtem a szemeibe lógó tincseit.

[...]

- Vigyázz rá Taehyung, mert most rajtad van a felelősség. Ha bármi történik vele, akkor kinyírlak. - léptem közelebb az említett felé, mutató ujjamat felemelve.

- Rendben főnök. Figyelni fogok rá egészen addig, amíg vissza nem ér és köszönöm szépen, hogy engem bízott meg ezzel a feladattal, megtisztelés. - hajolt meg előttem, mire elégedetten hümmögtem egyet.

- Ajánlom is, hogy figyelj - mondtam neki, majd jeleztem, hogy elhagyhatja az irodámat.

Mivel már letusoltam és az öltönyöm is rajtam volt, így bekapcsoltam a tévémet, hátha valami értelmeset hallok benne, remélhetőleg megúszva a nyomorék reklámokat, amik egyre idiótábbak az idő múltával. Összeráncoltam a szemöldökeimet, ahogy megpillantottam a híradó alcímét.

" Lencsevégre kapták a Golden Rabbitet? "

Hangosan felnevettem, amikor megpillantottam az állítólagos képet rólam. A probléma csak az volt, hogy a képen egy idős férfi szerepelt, az arcán lévő maszk meg inkább hasonlított egy vidrára vagy egy menyétre, mintsem az általam gondosan megtervezett nyúl álarcokra. Woojin pont ekkor jött be az irodámba és kérdőn pillantott rám, ugyanis nem értette, hogy min szórakozok ilyen jót.

- Nézd Woojin, valaki titokba lefotózott - mutattam a falon lévő tévére és meg is állítottam, nehogy véletlenül is eltűnjön a csodálatos kép, még mielőtt az említett látta volna.

- Azta, mikor is öregedtél meg ennyire Jeongguk? - horkantott fel Woojin, mire megvontam a vállaimat.

- Az évek, tudod - nevettem fel, mire belőle is sikerült kicsalnom egy nagyobb mosolyt.

- Na menjünk, nem illik késnünk - veregette meg a hátam, majd egy utolsó pillantást vetett a tévére és egy sóhaj kíséretében elhagyta a szobát.

Fújtam magamra a kedvenc parfümömből, majd miután bezártam az irodám ajtaját, Woojin után siettem, aki már a ház előtt várt rám. Felvettem a komoly arcomat és magam elé meredve bámultam ki a fejemből. Gondolataim Jimin felé terelődtek, aki most Taehyunggal van és csak remélni tudtam, hogy minden rendben van velük. Bár már az első találkozásukkor is jól kijöttek egymással, de akkor alig két órát töltöttek el együtt, most viszont egész este a másik társaságát kell elviselniük.

- Szerinted rosszul tettem, hogy Jimint Taehyunggal hagytam? - pillantottam a mellettem ülőre, aki rám emelte a tekintetét.

- Miért tetted volna rosszul?

- Nem tudom, csak nem akarom, hogy Jiminnel valami legyen - vontam meg a vállaimat.

- Taehyung egy rendes gyereknek tűnik, ha pedig kiderül, hogy még sem az, akkor úgy is megkapja a méltó büntetését.

- Igazad van - biccentettem egyet.

- És tud már lőni, verekedni? Meg tudja védeni magát, ha arra kerül a sor?

- Lőni tud már, verekedni is, az önvédelmet pedig holnaptól kezdjük - válaszolgattam a feltett kérdéseire.

- Azt hittem, hogy lassabban fogsz haladni vele, de ezek szerint kellemeset kell csalódjak benned és benne is - mosolyodott el.

- Én mondtam, hogy Jimint kár lenne megölni.

Ekkor lassított le a kocsi, mi pedig kiszálltunk onnan. Jó páran ott voltak már, az utcáról lehetett látni a tömeget, ami a hatalmas udvarban gyülekezett.

- Jeon Jeong-Guk - mondtam a bejárat előtt álló férfinek, aki meghajolt és már arrébb is állt, hogy Woojinnel bemehessünk a házba.

Megforgattam a szemeimet, ahogy elmentünk egy smároló pár mellett, mondjuk az nem is lett volna gond, ha ketten csinálják, de a férfi azonnal hajolt a másik nőhöz és vele is megismételte az előző műveletet. Sosem értettem azokat az embereket, akik egyszerre három emberrel kavarnak vagy minek is nevezzem ezt. Olyan, mintha csak tárgynak használná őket, ami szerintem eléggé undorító.

- Ohh, hát kit látnak szemeim - lépett oda hozzánk az est házigazdája, Shin Min Seok.

- Szevasz Minseok, köszönjük a meghívást - nyújtottam felé a kezemet, miután bevetettem a már jól betanult szövegemet.

Most pedig ő is megköszöni, hogy eljöttünk és felhoz valamilyen random témát, aminek semmi értelme nem lesz. Minden ember ilyen átlátszó, nem is értem, hogy ők ezt miért nem veszik észre. Vagy észreveszik, csak nem akarnak vele törődni? Olyan, mintha minden nap ugyanazzal az emberrel beszélnék és ez néha rendesen fel tud cseszni.

- Én köszönöm, hogy eljöttetek - fogadta el a kézfogásom és egy hatalmas mosoly kíséretében Woojinnel is kezet fogott. - Hallom újra körözik a Golden Rabbitet.

- Igen, hallottam róla - mosolyodtam el, bár fogalmam sem volt, hogy miért mondja ezt nekem.

Hiszen azt csakis a Bong Rabbit és Jimin tudja, hogy én vagyok a Golden Rabbit, senki más nem. Nem vállalom azt a kockázatot, hogy más is tudja, mert akkor rögtön rohannának a rendőrséghez, hiszen ilyen az emberek. Az már részlet kérdése, hogy kinek van annyi esze, hogy kikövetkeztesse, hogy a Bong Rabbit vezetője a Golden Rabbit, de ezeket ismerve nem sok ember gyanakodhat rám.