golden rabbit ~ jikook | ✔

38. fejezet

- Akkor beszéljük át még egyszer! - ültem fel az autóm gépháztetőjére. - Woojin és Jinyoung kikapcsolják a kamerákat, én pedig Taehyunggal az élen bemegyünk a házba. A nővérem sok időt tölt a benti medencénél, minden este ott van, ezért reményeink szerint most is ott lesz. Ha nem, akkor a hálószobájában vagy a nappaliban. Nem beszélgetni megyünk, szóval akit láttok, öljétek meg azonnal. A lényeg, hogy senki se maradjon élve. Jimin, te egész végig Taehyunggal és velem maradsz, egyszer sem hagysz el minket. Nagyon fontos  csapat munka, mert említettem már, hogy Bora nem amatőr. Minden világos? - pillantottam körbe az előttem álló fekete ruhás alkalmazottaimon.

- Igen! - hangzott több felől is a válasz.

- Akkor induljunk - bólintottam egyet, majd lepattantam a kocsiról és jeleztem Jiminnek, hogy kövessen.

Woojin vezetett, Jinyoung ült mellette, én pedig Jiminnel és Taehyunggal ültem hátul. Jimin egész úton görcsösen szorította a kezemet és nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész teste remegett.

- Jimin - tettem kezem a combjára, mire ő megugrott.

- I..igen? - nyelt egy hatalmasat és egy nagy sóhaj kíséretében rám pillantott.

- Minden rendben lesz! - mondtam magabiztosan.

- Tu..tudom, vagyis remélem - nyalta meg alsó ajkát és fejét a vállamra döntötte.

- Ne izgulj! Ott leszünk veled egész végig, megvédjük majd egymást. - próbáltam megnyugtatni őt, de látszólag nem igazán figyelt rám.

Az autó fékezni kezdett, Jimin pedig ijedten pillantott ki az ablakon. Vettem egy mély levegőt és kezébe nyomtam a fegyverét és egy hoki tokit , hogy ha esetleg szét kell válnunk, akkor tudjunk egymással kommunikálni. Woojin és Jinyoung már hozzá is láttak a kamerák kikapcsolásának, mi pedig síri csendben vártuk, hogy jelezzenek, ha készen vannak.

- Akkor minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük - pillantottam Taehyungra, aki bólintott egyet.

Kevesebb mint tíz perc múlva jelzett Woojin, hogy részükről mehet a móka. Bólintottam egyet, majd jeleztem Taehyungnak, hogy kiszállhat a kocsiból. A lehető leghalkabban közelítettük meg a hatalmas házat, amit sötétség borított. A bejárati ajtó hang nélkül nyílt ki, így sikeresen bejutottunk a házba. Feltűnően nagy csend volt, egyetlen lépést vagy kisebb zajt sem lehetett hallani, ami fura volt. A nővérem paranoiás, ezért már a bejárati ajtónál is minimum három embere szokott állni. Jeleztem Jinyoungnak és a mellé kiosztott embereknek, hogy menjenek fel az emeletre, amíg én Jiminnel és a többiekkel a földszintet és a beltéri medencét ellenőrizzük le. Összeráncolt szemöldökökkel sétáltam végig a hosszú folyosón, ahol egy árva lélek sem tartózkodott.

- Jungkook, hol van mindenki? - kérdezte Taehyung, mire megvontam a vállaimat.

- Nagyon remélem, hogy a nappaliban vagy valahol az emeleten - motyogtam, majd idegesen dobbantottam egyet, amikor is a medence terme is üres volt.

- Főnök, üres az emelet - hallottam meg Jinyoung hangját a hoki tokiból.

- Gyertek a nappaliba - mondtam, majd idegesen elindultam az említett helyiség felé.

- Mi történik? - kérdezte Jimin, hangjában pedig hallani lehetett a félelmet és a kétségbeesést.

- Nem tudom, de úgy érzem, hogy ez az egész egy átkozott csapda - morogtam, majd levettem a fejemről a maszkom, hiszen világossá vált, hogy a ház teljes mértékben üres.

Miután mindenki a nappaliba érkezett, teljesen tanácstalanul álltam és agyaltam, hogy még is mi a fene történhetett. Egyszer csak bekapcsolódott magától a falon lévő tévé és megpillantottam a nővérem.

- Ohh szia Jungkook - vigyorodott el, mire ökölbe szorítottam a kezeimet. - Nem számítottam rá, hogy ma este meglátogatsz. Ha tudok róla, akkor otthon maradok.

- Persze - forgattam meg a szemeimet.

- Látod öcsikém, nem is vagyok olyan buta, mint amilyennek te hiszel. Nem volt furcsa, hogy egyetlen ember sem várt rátok a bejáratnál? - könyökölt rá az előtte lévő barna asztalra.

Összeszorítottam a fogaimat és nem hittem el, hogy valóban tudott erről az akcióról, amit már hetek óta tervezgettem. De még is honnan? Valaki köpött volna az embereim közül? Vagy lehallgatott volna?

- Én a te helyedben marha gyorsan eltűnnék onnan, mert a rendőrök bármelyik pillanatban ott lehetnek. Biztos örülnének neki, ha ennyi idő után sikerülne elkapniuk a Golden Rabbitet.

- Bazdmeg - morogtam, majd megragadtam Jimin csuklóját és jeleztem a többieknek, hogy azonnal indulunk.

Konkrétan rohantam az autóhoz és idegesen csaptam be magam után az ajtót. Én szerettem volna vezetni, hiszen minden perc számított, nem szerettem volna, ha bárki is lebukna az embereim közül. Megvártam, hogy a többiek is beüljenek a kocsiba, majd azonnal rátapostam a gázra és egészen a házamig meg sem álltam. Számtalan kérdést kaptam Woojintől, de nem válaszoltam rájuk, hiszen még én magam sem tudtam, hogy mi történt pontosan. Leparkoltam a garázsban és szó nélkül indultam el a szobám felé, hogy egy kicsit egyedül lehessek. Bezártam magam után az ajtót és az ágyra dőltem. Arcomat a párnába nyomtam és egy hatalmasat ordítottam, majd ütni kezdtem az ágyamat idegességemben. Hogy történhetett ez meg? Kinek volt mersze ellenem fordulni? Az biztos, hogy holnap kiderítem mi állhat ez az egész mögött és addig fogom ütni az illetőt, ameddig csak mozog és levegőt vesz.

- Jungkook - hallottam meg Jimin hangját az ajtóm felől.

Nem válaszoltam neki, hiszen jelenleg nem voltam olyan állapotban, hogy beszélgessek vele. Nem akartam vele bunkó lenni, egy kicsit egyedül szerettem volna lenni és agyalni.

- Tudom, hogy bent vagy. Nem jössz ki? - szólalt meg pár perc csend után ismét.

- Nem - morogtam, de abban sem voltam biztos, hogy hallotta a válaszom.

- De én nem mehetek be. Neked kell kijönnöd. - sóhajtott fel, mire akaratlanul is egy mosoly jelent meg a számon.

Nem adja fel könnyen. Vettem egy mély levegőt, majd felkeltem az ágyról és az ajtóhoz sétáltam. Beletúrtam a hajamba, hogy a kócos tincseimet a helyükre rendezzem, majd elfordítottam a kulcsot. Kinyitottam az ajtót és megpillantottam Jimint, amint az ajtóm előtt ült. Azonnal felpattant a földről, majd rendezte vonásait és nyelt egyet.

- Egyedül szeretnél lenni? - kérdezte, mire bólintottam egyet.

Vett egy mély levegőt, majd biccentett egyet és már hátat is fordított nekem, de én megragadtam a csuklóját és egy kicsit sem kedves mozdulattal berántottam a szobámba, ahol rajtam kívül eddig csak apa járt. Látszólag össze volt zavarodva és nem tudta, hogy mi történik, de nem is bántam.

- Ma az én szobámban alszunk - mosolyodtam el, majd becsuktam az ajtót és bezártam azt.

- Nem úgy volt, hogy nem jöhet be ide senki? - ráncolta össze a szemöldökeit, mire bólintottam egyet.

- De úgy volt, de te kivétel vagy - kacsintottam egyet, majd a kezéért nyúltam, hogy a fürdő felé vehessük az irányt.

Kezébe nyomtam egy fekete pólót, ami minden bizonnyal nagy lesz rá, majd egy alsót is adtam neki, hogy azért még is csak legyen rajta valami, bár nem bántam volna azt sem, ha anyaszült meztelenül fekszik be mellém az ágyba.

- Én vagyok az első, akit beengedtél ide? - nyalta meg ajkait, mire bólintottam egyel hatalmasat. - Akkor ez megtiszteltetés. - vigyorodott el.

- Szeretlek, ezért szerintem épp ideje volt, hogy végre bejöhess ide.