I'm Here [BEFEJEZETT]

Negyvenedik - 'Luanna Jegyzetei' #3

"Hú, kicsit talán régen írtam ide, mondjuk érthető, ki sem álltam az utazásból. Nos, megjártam Spanyolországot, Portugáliát és Olaszországot. Jelenleg Magyarország felé tartok, repülővel.

Spanyolországban, Teruel kisvárosába kerültem ahol egy kissé nagyszájú, de jólelkű házaspár fogadott be. Nem volt gyerekük amiért rettenetesen sajnáltam őket, mert látszott rajtuk, hogy nagyon vágynak rá. Julia, a háziasszony, nagyon sok spanyol ételre megtanított, és még a híres terueli sonkára is (jamón), melynek különlegessége, hogy legalább egy évig tengerszint felett és legalább 900 méterrel füstölik. Rettentő finom, bár egyesek számára undorító lehet mivel hosszan kihasított sonkadarabon rajta hagyják a körmöt. Viszont nekem ízlett, szóval nem volt vele próblémám. A hónap végén szomorúan búcsúztam el tőlük, Mario még egy képeslapot is adott, amit direkt nekem nyomtatott ki. Még akkor fotózta mikor elmentünk bevásárolni. Nagyon meghatott, látszott rajtuk, hogy szívből adják, ami mosolygásra fakasztott. Azt kívántam bárcsak ilyen szüleim lehettek volna. De talán akkor nem ismerem meg Lokit. Mondjuk a Lokival való találkozásban sem volt nagy dolog, csak számomra.

Portugália kicsit sok volt nekem, Sagres városa igaz csodálatos volt, de akikhez kerültem nagyon nagyon rámenősek. A nő nem igazán tanított semmit, így a közeli étterembe jelentkeztem dolgozni. Pénzt nem kértem, csak annyit, hogy tanulhassak. Persze mikor a főnök meghallotta, hogy ingyen dolgozok, azonnal fel is vett. Kicsit belerázódtam az iparba is, elég érdekes volt saját bőrömön tapasztalni egy étterem vezetését, de elkönyveltem tapasztalat gyűjtésnek. Összebarátkoztam az egyik séffel, névszerint Carlitos, aki nem is nézett ki igazán rosszul. Persze mikor randira hívott, kedvesen elutasítottam, mondván én messze lakom és nem szándékozom ide költözni, tőle meg nem várom el, hogy itt hagyja mindenét. Igaz, csak egy randiról lett volna szó, de valahogy nem ment. Nem éreztem úgy, hogy tovább léptem volna Lokin, a viszonzatlan szerelem még mindig bennem égett. A hónap elteltével elbúcsúztam a családtól na meg Carlitostól is aki egy rózsát adott ajándékba. Kuncogva köszöntem meg.

Olaszországbn, Urbino városába kerültem ami azért is érdekes, mert Tiziano és Raffaello munkái is fellelhetők itt. Elég nehéz volt ide eljutni, nincs vonat állómás és nagyon kevés buszjárat jár erre, de nem is teljesen mennek fel, csak a széléig visznek el, onnan pedig mász hülye gyerek. Igaz, megéri, de nagyon fárasztó feljutni a városba. A család nagy örömmel fogadott, a Google fordító segítségével tudtunk beszélni mivel elmondásuk szerint nincs sok turista erre, de annyira nem is baj, mivel a magukénak érzik így a várost és annak szépségét. Csak kuncogni tudtam, Riccardo és Alessandra nagyon pozítiv emberek voltak, friss házasok voltak, de sok mindent tudtak. A városban található étteremben dolgoztak, borzasztóan gyorsan tanultam tőlük. A nyelvvel már nem bajlódtam, használtuk a Google fordítót és mindent megoldottunk. Bár sokszor idegesített, hogy mindenért elő kell venni, de a hónap végére, már az egyszerűbb mondatokat értettem. A hónap végén, ajándékba egy kisebb ultrahang képet adtak ami mellé oda szerkesztettek engem is. Kacagva köszöntem meg, nagyon édesek voltak amiért ennyire közvetlenek voltak, pedig azt hittem kissé bunkók és pofátlanok lesznek velem. Kellemes csalódás ért.

A recepteket szépen egy könyvbe gyűjtöttem, telt rendesen, de valahogy éreztem, hogy a magyaroknál elég sok oldal fog betelni. Elég érdekes kajákról hallottam, de nem igazán a fővárosba megyek, hanem egy kisebb városba, valami Albertirsa nevű helyre. Fene tudja, Pepper honnan szedte ezeket a városokat, de eddig nem fogott mellé egyikkel se, mindegyik helyen rengeteg dolgot tanultam. Persze, mindenhol Lokit kerestem, de... szóval az van, hogy Lokiból nincs több. Hasonlíthat rá valaki, de az a gondolkodás amit ő kapott, senki másban nem lesz ugyanolyan. Kereshetek olyant aki megszólalásig ő, de nem fogom azt érezni, amit nála. Nem fog hevesebben verni a szívem, nem kap el a remegés ha kiejti a nevemet, se semmi ehhez hasonló dolog. A történtekben a legszarabb, hogy ezerszer is bevállalnám azt a szúrást, ha csak még egyszer láthatnám."

A lány szomorúan bámult ki a felhőktől tarkított panorámára, igazán gyönyörű látvány volt. Elővette a mobilját és lefotózta. A minőség nem adta vissza a kép csodálatos szépségét, de attól függetlenül látható volt, hogy nem épp piskóta helyen jár az illető. Elmosolyodott.

- Lenyűgőző, mint te, Loki. - suttogta szomorúan.