Melody

- 0 -

ELŐSZÓ

Mindig velem voltak és beszéltek hozzám. Akkor is, amikor kimondtam az első szavamat, sőt, már korábban is, amióta csak megszülettem erre a világra. Megdicsértek, amikor kidobtam egy kővel az idegesítő szomszédasszony ablakát, és dühösek voltak, mert hagytam, hogy a szüleim elrángassanak a templomba minden vasárnap délelőtt. Megtanították, hogy vigyázzak a kívánságokkal, hiszen azok valóra válhatnak, még akkor is, ha képtelenségnek tűnnek.
Voltak alkalmak, amikor elvárták tőlem, hogy kedves legyek, máskor mindenkivel undokul kellett viselkednem. Ez mindig attól függött, milyen kedvük volt. Fiatalabb koromban még szükségem volt az útmutatásukra, de ahogy idősebb letten, gyakran mentem a magam feje után. Nem tetszett nekik, ennek ellenére velem maradtak.
Hallották, amikor egy késő őszi estén először vallottak nekem szerelmet. Akkor is mögöttem álltak és suttogtak, amikor ugyanez a fiú egy szakadékba hajtott a furgonjával. Ekkor már tudtam, hogy a puszta gondolataimmal is képes vagyok megvédeni magam. És a Hangok büszkék voltak rám.
Sosem féltem tőlük, mert tudtam, hogy nem bántanának. A hangjuk egyfajta biztonságot jelentett a számomra. Néha láttam is őket, de csak olyankor, ha elvettem egy életet, legyen az bármilyen apró. Bár minél többször próbálkoztam, annál változatosabban csináltam.
Embert sosem öltem, és nincs a terveim között, hogy ez megváltozzon. De nem lehet tudni, mit hoz a sors. A legnagyobb élőlény, amelynek eddig kést döftem a szívébe egy malac volt. Mentségemre legyen mondva, hogy másnapra úgyis elvitte volna a kór, ami abban az időben pusztulással járt, ahová csak elért. Amikor öltem bebizonyíthattam magamnak, hogy nem vagyok őrült. Teljes valójukban álltak előttem a lényeim. A Hangok. Vagyis lebegtek, mert nincs lábuk. Fekete szemükben megcsillant az arcképem. Hosszú karmukkal úgy simítottak végig rajtam, hogy egy kicsit se sértsék fel a bőröm.
A maguk módján szerettek engem. És én is őket. Nekik mindent elmondhattam. Ismerték az álmaimat és a legtitkosabb gondolataimat. De ez így volt rendjén.
Most mégis félek.
Mert életemben először nem hallom őket.
Teljes csend lett a fejemben és nem tudok mit kezdeni vele.
És ez a csend csak egyet jelenthet.
Közel a vég.

---------------

Első fejezet még ma! :)