Melody

- 9 -

Bo háza előtt parkolunk le. A nénikém éppen az ablakok alatti virágoskertet gyomlálja. Hamarosan itt az ősz, de a kert még mindig csodálatos színekben játszik. Bo anyja mániákusan gyűjti a virágokat, szinte az egész szabadidejét a kert ápolásával tölti.
Nyilván észreveszi, hogy ott vagyunk, de ennek már csak akkor ad hangot, amikor közvetlenül mellette állunk.

- Sziasztok! - mondja, egy pillanatra ránk néz, aztán már fordul is vissza a növények felé. Ennyit számítok neki. Pár másodpercet. - Bo hátul játszik a kutyával - teszi még hozzá.

Úgy gondolom, ezzel kimerül az összes téma, amit kivesézhetnénk. Egy cseppet sem bánom.
A hátsó udvaron is tökéletesen le van nyírva a fű, pedig ezt elölről aligha lehet látni. De a nénikém mindig is adott a látszatra. Neki fontos, hogy mit gondolnak róla a szomszédok. Ezért nem erőlteti velem a rokoni kapcsolatot. Nincs valami jó hírem errefelé.
Bo éppen egy kislabdát dob a kutyája felé, aztán észrevesz minket és az ölébe kapja a kis fehér gombócot.

- Nézd, ki van itt, Wendy! - Úgy gügyög, ahogy a kisbabáknak szoktak az emberek. - Ő Melody és Mr. Keener. Ne ugasd meg őket, oké?

Bo leengedi a kutyát a földre, aki boldogan szalad hozzánk. Megszagolgat mindkettőnket, aztán a farkát csóválva várja, hogy simogassuk meg.
Lehajolok és megvakargatom puha fejét. Nagyon aranyos állatka. Nekem sosem lehetett kutyám, vagy bármilyen más háziállatom. A Hangjaim valahogy nem díjazták, ha rajtuk kívül mással mertem foglalkozni.

- Ugye, milyen cuki? - érdeklődik Bo fülig érő mosollyal az arcán.

- Nagyon édes - értek egyet vele. - És milyen pici.

- Majd nagy lesz, csak várd ki.

- Van egy ötletünk, Bo - mondom félpercnyi kutyasimogatás után. - Mit szólnál egy kis kiránduláshoz?

- Kirándulás? - kérdez vissza elkerekedett szemmel.

- Hamarosan kezdődik a suli, jó lenne előtte még kiruccanni valahova.

- És hová?

- Azt mondd meg te - kapcsolódik be Joel is. - Biztos van olyan hely a környéken, ahová szívesen elmennél.

Már meg is jelenik a gondolatai között a hatalmas hullámvasút, a vidámpark többi lehetőségével együtt. Szélesen mosolygok, Joel szintén.

- Van egy szuper ötletem. - Odajön hozzám és felnéz rám, összekulcsolt ujjakkal, mintha valami imára készülne. - Légyszi, menjünk el a Galaxy vidámparkba! Nincs messze és az osztályból már mindenki járt ott, csak én nem.

- Oké - mosolygok rá.

- Oké? - kérdez vissza fülig érő szájjal, mintha nem akarna hinni a saját fülének. - Ez azt jelenti, hogy igen?

- Igen.

- Hallod ezt, Wendy? - A karjaiba fogja a kiskutyát és örömtáncba kezd. - Elmegyünk a Galaxyba! Megyünk a Galaxyba!

Bo apja ekkor ér az udvarra. Sokkal jobb arc, mint az anyja. Ő anya öccse, és legalább nem csinál úgy a közelemben, mintha valami két lábon járó szerencsétlenség lennék.
Elmosolyodik, ahogy meglátja a fiát.
Bo odaszalad hozzá és boldogan újságolja el az örömhírt.
Egy órával később már az autóban ülünk. Bo elöl, én hátul. Ragaszkodik hozzá, hogy ő üljön Joel mellett. Boldog, hogy ilyen jól összebarátkozott vele. Teljesen fel van pörögve.

- Mr. Keener, járt már valaha vidámparkban?

- Tegezz nyugodtan, kölyök.

- Ez komoly? - kérdez vissza, szinte leesett állal.