Melody

- 7 -

A sárga cipős férfi előttem áll, a falnak dőlve, zsebre tett kézzel, egy ismeretlen szobában. Az arcát borító köd most még sötétebbnek tűnik, mint általában. Mi a francért titkolja előttem, hogy néz ki? Úgysem tudom, hogy kicsoda. Ez is csak a buta játék része, amelybe akaratom ellenére rángatott bele.
Szeretnék eltűnni a közeléből, vissza a partra, a fák közé. De képtelen vagyok megmozdulni. A lábam nem akar engedelmeskedni és a kezem sem. Sőt, a fejemet sem bírom oldalra fordítani. Úgy állok ott, mint valami szobor. Azt sem tudom, hol vagyunk, mert a férfi mögött csak egy egyszerű, fehér fal áll, mindenfajta díszítés nélkül.

- Rosszkor kavartam be? - kérdezi kacagva. Végigfut a hátamon a hideg ettől a hangtól. - Az arcodból ítélve nagyon rosszkor. Ki tudja, mi történt volna?

- Engedj el - szűröm ki a fogaim között. Legalább beszélni tudok.

- De hiszen én csak szívességet tettem neked - mondja, aztán felmutatja két ujját, úgy, mint a békejelet szokták. - Pontosabban két szívességet, kedvesem.

- Miről beszélsz?

- Hát megvédtelek a csalódástól, hogy lásd, tudok én jó is lenni.

- Ha jó lennél, békén hagynál végre. Nagyon hálás lennék érte.

Keresztbe fonja a karját maga előtt. Mintha kényelmesebb pozíciót venne fel arra, hogy további szenvedéseket okozzon nekem. Kezdem azt érezni, hogy ez a hobbija.

- A kis rendőrpajtid végig a feleségét látta maga előtt, miközben veled beszélt - mondja unottan. Tisztában van vele, hogy így sokkal jobban betalálnak a szavai. Piszok egy dög. - A drága feleségére gondolt, miközben hozzád ért. Nem tisztességes dolog így bánni egy hölggyel, nem gondolod?

- Ez hazugság - dadogom és próbálom azzal nyugtatni magam, hogy csak blöfföl. Így kell lennie.

- Nemcsak te tudsz turkálni mások fejében, kicsi Melody.

- Csak azért mondod, hogy összezavarj.

- Annie, Annie, Annie - énekli Joel feleségének nevét. - Sosem leszel olyan jó neki, mint ő. Senki sem lesz jó neki. Az a férfi üres belülről, nincs értelme az életének a családja nélkül. Ott volt a pisztolycső a torkában, de túl gyáva volt ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt. Kevésen múlott pedig.

- Tudom, hogy a baleset után labilis volt az állapota.

- Ó, kedvesem, ez nem a baleset után történt, hanem aznap este, amikor először találkoztatok.

A szavait csend követi. A legrosszabb fajta csend. Ha belegondolok, hogy amiket most mond, igazak is lehetnek, elfog a félelem. Mi van, ha Joel majdnem golyót repített a koponyájába, amiért feltéptem benne a régi sebeket? Ha miattam képes lett volna akár a saját életét is kioltani? De ha az emlékek ilyen mértékben kiborították volna, akkor miért keresett meg pár nap múlva azzal, hogy mutassam meg neki a családját?
Biztos vagyok benne, hogy a sárga cipős férfi hazudik nekem. Ezt hangosan is kimondom, mire ő megint nevetni kezd.

- Szóval szerinted hazugság?

- Más nem lehet.

- Lássuk csak, hogy is volt. - Úgy tesz, mintha elgondolkodna. - Megmutattad neki a családját, ő meg kidobott a lakásából. Aztán fogta a szolgálati fegyverét és majdnem kiloccsantotta...

- Hallgass - vágok bele a szavába. - Fogd be a pofádat, és húzz végre a közelemből.

A férfi ellöki magát a faltól és szélsebesen mellettem terem. Megfogja a csuklómat és olyan erősen szorítja meg, hogy apró csillagok kezdenek táncolni a szemem előtt.