Az utolsó elsőm.(befejezett)

Tizenharmadik

                                 >>Kim<<
                                 •••••••••••

-Theo...-toltam el magamtól Markot.
-Kim..én..
-Te?-csillant fel a szemem.
Közelebb jött megfogta a két kezem,és belenézett gyönyörű szemeivel az enyémbe.
-Én sajnálok mindent.....Szeretlek.
A levegő is bennem akadt.Nem tudom felfogni.Szeret?
-Szeretlek-ismételte meg mostmár nyugodtan.
-Kim-szólt hozzám Mark.
-Menj kerlek-néztem rá.
S kisétált Mark a kínos helyzetből.
-Én is-néztem a földet zavartan.
Hirtelen minden porcikám remegni kezdett az engem megérintő fiú puha és édes bőrétől.Felemelte az államat,és pár centire néztük egymást.Nem kellettek szavak.Eltűrt egy hajtincset a fülem mögé,majd végigsimította az arcélemet,mire én behunytam a szemem,és sóhajtottam egyet.Ekkor egyre közelebb éreztem magamhoz Theot.Szemeimet nem tudtam levenni a szájáról,ami az enyémhez közelített.Már épphogynem megtörtént volna ..de
-Kim!Vérzik az orrod!-esett kétségbe Theo.
-Ne!Ne most-rohantam a konyhába egy anyagért amit az orromhoz tudok szorítani.
-Nagyon vérzik!-nézett a már most átázott anyagra amiből már a földre csöpögött a vér.
-Hívok mentőt-kutatott a telefonja után.
-Rendben-motyogtam a földre rogyva.
-Csak ne ájulj el kérlek!-gugolt le elém,és egy puszit nyomott a homlokára,miközben a könnyeit törölgette.
-Ne sírj-suttogtam.
Felállt,majd az ajtóhoz szaladt,és beengedte a mentősöket.
A korházba menet végig fogta a kezem,és látszott rajta,hogy nagyon aggódik.Kiégettek egy eret az orromba és adtak be valami altatót..

                                 >>Theo<<
                                 ••••••••••••

Úgy érzem kötelességem mellette lennem amég tudok.És nem csak sajnálatból,hanem mert tényleg szeretem.Beszéltem Amandával,és az a fura,hogy megértette az egész helyzetet.Elmondtam neki,hogy a haverom viszont odáig van érte és stb..és ahogy isnerem Amandának ez nem nagy cucc..pár hét és együtt lesznek.
A kórteremben ültem Kim ágya mellett és fogtam a kezét.Simogattam.Boldog voltam,hogy kimondtam végre azt amit érzek.
-Szia-jött be Kim apja.
-Üdvözlöm-nyújtottam a kezem,majd bemutatkoztam.
-Köszönöm,hogy kihívtad a mentőket.
-Ez volt a legkisebb amit tehettem...
-Tudod,hogy beteg ugye?
-Igen tudom-hajtottam le a fejem.
-Akkor miért vagy vele?-nézett most már szúrós szemekkel.
-Mert...Szeretem.
-Hát ti?-ébredezett Kim.
-Kicsim!-ment oda Kim apja
-Theo?-nézett rám apjával nem is törődve.
-Igen?-néztem én is a szemébe.
-Köszönöm.
-Kim..ezt nem kell megköszönni.
-De..Viszont valamit elhalasztottunk-mosolygott rám édesen.
-Az ráér-húztam félmosolyra a szám.

-Jónapot!-lépett be a terembe egy nő-Szia Kim!-mosolygott a lányra-Bent kell tartanunk megfigyelni legalább 1hétre-közölte,majd kisétált magunkra hagyva.
-Na jól van..magatokra hagylak titeket ..Sziasztok-köszönt el Kim apja
-Leszek jobban is-szólalt meg
-Tudom.Tudom-szorítottam meg a kezét.
-De rosszabbul is-csuklott el a hangja.
-Itt leszek melletted nyugodj meg.Mindíg.
-Szeretlek-vigyorodott el.