CSÚFOSÁLOM *(H.S)* (Átírás Alatt)

7.RÉSZ🌹

-Jó reggelt hölgyeim! Ébresztő! - ki se nyitom a szemem, jól tudom, hogy Karter az. Ki más lenne itt ilyen kedves?
-A picsába... Álmos vagyok még. - zsörtölődik a mellettem lévő lány. Ő tényleg nem bírja ki káromkodás nélkül.
-Emily! - nyissa ki az ajtót az őr. - látogatód van. - mondja vigyorogva.
-Nő vagy férfi?? - pattanok fel az ágyból.
-Férfi.
Lehet, hogy Carl az. Csak ő lehet nem? Remeg az egész testem. Vajon honnan tudta, hogy itt vagyok? Jól van?
Lassan a vasajtó nyílik, az arcomról pedig lehervad a mosoly. Nem Carl volt. Sőt számomra egy teljesen idegen férfi volt.
-Jó reggelt kedvesem. - mondja lágy hangon és a szék felé int, hogy üljek le.
-Maga kicsoda? - kérdem indulatosan. Csalódott voltam. Nagyon.
-Hadd mutatkozzak be, Williams Peterson vagyok. - mondja mosolyogva. - utoljára akkor láttalak, amikor csecsemő voltál. Szép hölgy lett belőled.
-Még mindig nem válaszolt a kérdésemre, ki maga? És nem a nevére voltam kíváncsi, hanem hogy honnan ismer.
-Emily... Az apád vagyok. A biológiai apád. - még mindig mosolygott.
Akkor esett le, amit mondott. Mindig is kíváncsi voltam a biológiai szüleimre, de nem így képzeltem el a találkozást.
-Miért csak most keres fel? - már éreztem, hogy remegek az idegtől. Felpattanok a székről, indulásra kész-
-Tudom, hogy utálsz. Nem várom el, hogy apaként tekint rám. Egy üzletet ajánlok.
-Miért vagy itt? - hűvösen kérdeztem.
-Szeretném, ha megfigyelnél valakit. Az egyik ügyfelem. Tudj meg mindent róla. A gyengéit, kik fontosak számára. Férkőzz a bizalmába. - mondjam, én pedig elnevettem magam.
-S én mit kapok cserébe? -vonom fel a szemöldököm, próbáltam nem elsírni magam

-Mit szólnál, ha azt mondom, egy hónap múlva kijössz innen és hozzám költözöl. Hatalmas birtokom van, ha úgy tartja kedved nem is kell találkozz velem. - újra megjelent az a letörölhetetlen mosoly az arcán.
-Kit kell "megfigyeljek"? - grimaszolom el az utolsó felét, elvégre csak egy tini vagyok nem egy kém.
-Harry Styles. Egy énekes, nagyon fontos, hogy tudjam jól van-e.
-Akkor miért nem beszélsz vele te, pont úgy ahogy most velem teszed? -egyre több kérdésem volt.
-Mert ő nem fogad látogatókat. - már keserű mosoly jelent meg az arcán.
-Jól van. Belemegyek. - állok fel és kimegyek, meg sem várva válaszát.

Nagyon nagy dühöt, csalódottságat éreztem.

17 Év alatt egyszer sem keresett és most megjelenik csak azért, mert kíváncsi valaki másra? Mégis ki lehet ez a fiú, hogy fontosabb neki a saját lányánál? Ügyfél? Na ne nevettessen. Gyorsan letöröltem a kibuggyanó könnycseppet. Nem elég, hogy a nevelőszüleim soha nem szerettek, soha nem éreztették a törődés kis cseppjét is, kiderül, hogy a biológiai apám egy igazi gazdag ficsúr, aki rám sem bagózik. Bármikor el tudott volna hozni abból az Istenverte házból, de nem tette.

A kantin felé veszem az irányt.
Tekintetemmel a göndör hajút keresem. Kivettem az ételt és egyenesen leültem mellé. A reakciója nem az volt, amire én számítottam. Csak vigyorgott, mintha tudta volna, hogy úgyis ez lesz. Öntelt pöcsfej. Már most utálom.
Enyhén intett a többieknek, akik elmentek az asztaltól.
-Szia! - köszönök hűvösen. Bármennyire is erőltettem, többet nem tudtam kihozni magamból.
-Hello!-köszön kedvesen. - Mi szél hozott az asztalomhoz?
-Az evés. - mosolyogtam egyet. Ő pedig csak bólintott.
Próbáltam elfogyasztani a ételem, viszont elég kényelmetlen volt, mivel egész végig nézett. Nem ért az ételéhez. Csak nézett. Mintha ez olyan normális lenne.
Lassan lehunytam a szemem pár pillanatra és vettem a bátorságot, hogy azokba a gyönyörű zöld szemekbe nézzek.
-Harry vagyok. - Tényleg? Mintha nem tudnám.
-Emily. - mosolygok el.
-Van valami az arcomon, esetleg össze edtem magam? - arra célozva, hogy zavar az intenzív nézése.
-Nem. Tetszik, hogy jó étvágyad van. - és újra mosolyra húzza az arcát. A gödröcskék megjelentek arcán.
-Akkor jó szórakozást. - és újból nekikezdtem a kajámnak.
-Látom nem vagy egy szégyenlős típus. - vigyorogja el magát.
-Hmm... Nem, tényleg nem vagyok. - mosolygok én is.
-De azért a mű mosolytól megkímélhetnél. - ráemelem a tekintetem. Ezúttal komolyan nézek a fiúra. A tekintete megértést sugárzott. Mintha olvasna bennem és mindent tudna rólam.
-Ezzel mire célzol? -vonom fel a szemöldököm.
-Tudod, nem tűnsz te olyan hülye lánynak, hogy drogokhoz nyúlj. Már a kisugárzásából látszik, hogy te inkább sokkal fájdalmasabb dolgokon mentél keresztül.
-Ezek szerint, akkor te elég hülye vagy, hogy drogokhoz nyúlj? Karikás szemek, tű nyomok a karodon. - csak enyhén elkacagja magát.
-Igen. Igazad van. - néz mélyen a szemembe, majd lassan cirógatni kezdi a hajam. Mozdulatától megfeszül a testem. Mégis mit képzel? 5 perce ismer és már van mersze ilyent tenni. Miért nem élesek ezek a kések a kantinba? -Mit szólnál, ha ezt a beszélgetést nem itt és nem most folytatnánk?
-Nem hiszem, hogy van más lehetőség. - húzom az időt.
-Mit szólnál, ha este 10-kor érted mennék. - kijelentésére összeráncolom a homlokam, majd eszembe jut, amit Anne mondott.
-Jól van. Úgysincs jobb dolgom. - egyezek belé talán túl hamar.
Akkor még nem is tudtam, hogy mibe megyek bele. Megbabonáz minden pillantásával és ő ezt nagyon is jól tudja.
Azzal, hogy belementem a találkozóba, olyan vette kezdetét, amire nem is gondoltam volna.
Lassan nyitom ki a szobám ajtaját és dőlök ki az ágyon, majd a másik felé fordítom a fejem.
A drága szoba társam összefont karokkal ült az ágyon.
-Magyarázattal tartozol! - szűkíti össze szemeit és szorítja össze állkapcsát.
-Hmm... Hírtelen érdekel, hogy mi van velem? Pár nappal ezelőtt meg is hallhattam melletted, számba se vettél. - kacagom el magam.
-Az rég volt. A jelenre kell koncentrálni, nem a múltra. - kacagja már ő is el magát.
-Nincs más választásom, csak el kell mondjam. - ülök le mellé.
Azzal el is kezdődhetett egy hosszú csajos beszéd. Ami számomra új volt, mivel én fiúkkal társalogtam eddig, de mindig jó, ha kipróbálsz új dolgokat.