2 Herceg

A vámpír kastély

Már egy ideje gyalogoltunk, amikor kezdtem azt érezni hogy éhes vagyok. A nagy feladat az volt hogy ezt valahogy a tudtukra adjam. Talán ha elkezdenék ficeregni? Áh, abból arra következtetnének hogy szökni szeretnék. De hát meddig várjak? Amég elkezd korogni a gyomrom? Talán ha a ragasztó szalagon keresztül próbálnám nekik elmondani? Bejöhet. De mit mondok?! Várjatok mert éhes vagyok. Mondjuk. Csak hümmögve sikerült hangot kiadnom, de legalább felfigyeltek arra hogy van egy kis problémám. A feketeség letett a földre.

-Mit akarsz?-Újra elhümmögtem neki hogy mit akarok de most sem értette igazán.

-Mi lenne ha levennéd róla a ragasztót?-Nézett rám a szőke.

-Talán értenénk mit mondd.-Mondta a feketeség.Gratulálok egy géniusz vagy! A ragasztót fájdalmasan de egy rántással leszedte rólam.-Mi akarsz?

-Éhes vagyok.-Mondtam keserűen.

-Látod enned kellett volna.-Talán igaza van. De nem volt lelki erőm hogy miután elfogyasztották egy ember társamat egyek valamit.

-Adj neki enni. Nehogy éhen haljon itt nekünk.-A szőke levette a táskát a hátáról és a kivette belőle a nekem szánt zsemléket. A feketeség mögém ült és eloldozta a kezem. A bal csuklómat fogta hátul, de a jobbal tudok enni.-Csak siess.-Hozzá láttam kicsit se szokásos étkezésemnek. De legalább valami. 2 darabot elfogyasztottam.

-Van valami innivaló?-A vámpírok össze néztek. Úgy látom elfelejtették hogy nekem inni is kell.

-Majd szerzünk. Kibírsz még kb negyed órát?-A kérdésre csak bólogattam.

-Legalább is szerintem.-A feketeség vissza kötözte a kezem és már a ragasztót is vissza rakta. Mennyire jó lesz mikor legközelebb letépik. Már komolyan kezdek aggódni. Ha nem lesz ott ahova visznek semmi normális ital vagy étel és még ezek mellett is szívják a vérem. Rövid lesz az életem. Egy ideig még mentünk a föld alatt amikor megálltunk. Egy feljáró volt a megállassunk oka.

-Ki megy?-Kérdezte a szőke.

-Mindig aki kérdezi.-Hangzott a válasz. Engem letettek a feljáró mellé és vártunk. Hamarosan hangokat hallottam. Nem is akármilyen hangokat. Őrök hangját. Ne... ne gyertek ide. Végetek! Rimánkodtam magamba. Oda értek. Megláttak. Azonnal a fegyverükhöz nyúltak. De mire kettőt pislogtam, holtan estek össze. A szívem is belefájdul,mindez miattam történt. De ha felkeltem az őröket akkor ők is ilyen sorsra jutottak volna. Ha csak apám ki nem végeztette őket. Hamarosan megérkezett a szőke, kezében egy üveg vízzel. Kicsit óvatosabban leszedték rólam a ragasztót.

-Jó lesz?-Kérdezte végül.

-Ha iható víz, akkor tökéletes.- Most nem oldoztak el, inkább úgy döntöttek hogy megitatnak. A szőke a számhoz tartotta az üveget majd szépen lassan megemelte azt. A víznek szerencsémre rendes íze volt. Lassan indultunk tovább az eddigi felállás szerint, beragasztott szájjal. Közben a barna és a feketeség elmesélte mi történt azzal a 2 őrrel.

***

Nem is tudom mi óta megyünk. De már kezdek szédülni attól a sok vértől ami fejembe szállt. Nem tudom mikor történt hogy elaludtam/elájultam, de mikor felébredtem, egy ismeretlen szobában találtam magam. Megérkeztünk miközben ki voltam ütve. Teljesen el voltam oldozva, bár az eddigi ruháik amiket kaptam még mindig rajtam vannak. A szóba nem volt sok. Egy vörös huzatos francia ágyon fekszem, mellette egy kis szekrény, előtte egy ruhásszekrény, mellette egy asztal, tőlem jobbra egy ajtó, balra egy ablak vörös sötétítővel. Kimásztam az ágyból, és egyenesen az ablak felé vettem az irányt. Ahogy kinéztem rajta, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg a vámpíroknál vagyok és arról hogy este van. Úgy döntettem hogy kicsit körbe nézek. Az asztalon volt egy cetli, amin ez állt: "Ha felkeltél maradj nyugton!". Hát köszönöm! Nyílik az ajtó és egy vigyorgó személy lépett be rajta. Haja feketés, kicsit tüsis, és kb hasonló ruhái vannak mint az eddigi 3-nak.Gondolom a király, vagy annak a fia.